2016. január 15., péntek

Hulló(?)csillagok


Bár sztárjainknak nincs szükségük olyan napra, mint a szilveszter, amin kulturálisan elfogadott a berúgás, mert enélkül is könnyen hozzák magukat cikis helyzetbe. De az igazság az, hogy a gátlások felszabadulása, a koordinálatlan mozgás és a heveny rosszullétek - az akkor még briliánsnak tűnő, de józanon már ostobaságnak ható ötletekről nem is beszélve - megkönnyítik csillagaink lezuhanását "Celebföldére". Lássuk kik voltak azok, akik legszívesebben elfelejtenék 2016. első - vagy éppen az előző év utolsó - napját - már ha emlékeznek rá!

Három éve minden évben megrendezik a Nagy Magyar Színháztalálkozót, melynek keretei között az ország kisebb-nagyobb színi társulatainak krémje közös előadással örvendezteti meg a közönséget. Idén ezt az előadást szilveszter éjszakáján láthatták az érdeklődők, és aki kihagyta, az nagyon bánhatja. Bár az nem derült ki, hogy maga a darab milyen, a nézők remekül szórakoztak. Zentay Frigyes állítása szerint: "Még sosem mulattam ilyen jól kulturális eseményen. Ha tudtam volna, hogy ilyen szórakoztató színházba járni, gyakrabban jöttem volna."
Na, és, hogy mi volt ennyire érdekes, ha nem maga az előadás? Hát Kenderesi Márton, aki bizony korán kezdte az alapozást a szilveszteri bulira, megfeledkezve róla, hogy aznap este még dolgozni fog. Meg is lett ennek a következménye. Sajnos nem tudtuk pontosan összerakni, mi is történhetett a színpadon, mert mindenki, akit megkérdeztünk erről, a hasát fogva röhögni kezdett, és ettől nem tudott aztán megszólalni. De abban biztosak vagyunk, hogy valami igazán rendkívülit láthattak. 
Irány tehát a színház! Legközelebb talán ti is láthattok valamit, amin ennyire remekül lehet mulatni.

A modellek háza táján is nagy lehetett a buli, hiszen Török Zoltán(23) és Hunya Tamás(24) másnap arra ébredtek, hogy ők egy pár. A bejelentést még az ünnepélyes pezsgőpukkanás előtt tették meg, de állítólag már akkor sem keltettek túl józan benyomást. Viszont mielőtt hölgyolvasóink eláztatnák csalódott könnyeikkel az újságot, el kell mondanom, hogy imádott modelljeik az ébredés után rögtön vissza is vonták kijelentésüket. A faggatózó újságíróknak valamiféle fogadásról és nem kevés Mennydörgő Pálinkáról hablatyoltak. Ha hiszünk állításuknak, akkor örömmel biztatom a hölgyeket, hiszen semmi nincs még veszve, akár pont belétek is szerethet valamelyik hercegi kinézetű férfi. Ugyanakkor az ördög sosem alszik, úgyhogy szerintem, fiúk, egy próát nektek is megér.

Furcsa csillagegyüttállásnak lehettek tanúi az egyik szalamantoni szórakozóhelyen ünneplők. Persze, ha csak együtt állásról lett volna szó, nem is érné meg írni róla. Apród Viola(22) vőlegényével, Dióssy Ábellel(26) tartózkodott a helyszínen, de a lány a mosdószünet után nem párjához, hanem a varázslósakk fiatal bajnokához, Boldog Flóriánhoz(23) lépett oda egy csókra. Utóbbi úr kifejezetten örült a lány kitüntetett figyelmének, és szívesen le is lépett volna a királynővel, de a hölgy lovagja végül mattot adott neki. Úgyis mondhatnám, hogy kiütéssel győzött. Bár Viola a megtévesztő fényekre, az italra és a két férfi hasonlóságára fogta tettét, Ábel végül egyedül ment haza. Vajon ezek után lesz még esküvő?


Persze nem minden sztár igyekszik a föld felé, vannak, akik még magasabbra szárnyalnak. Ilyen Fonó Petra is, akinek a héten jelent meg új albuma. Szerkesztőségünknek sikerült megszereznie az egyik dal hanganyagát és szövegét, amit most meg is osztunk veletek, hogy ti is élvezhessétek ezt a remek melódiát.
Nem hiába mondják, hogy Petra a tiniszívek ismerője. Ebben a dalban is egy olyan témával sikerült előállnia, ami, állíthatom, mindannyiunk szívéhez közel áll.

A dallamért bökj IDE a pálcáddal!

Hagyj békén!

Csak főzd, míg vörös a lé!
Fekete füstöt áraszt most még
Vész a teremben,
Ülsz csak a csendben,
A végzet már elért

Szidás ömlik rád, füleden át,
Mintha az anyád hallanád,
"Hígabb a sónál, sűrűbb a jódnál"
Ez nem ér!

Mondd még hány hibát találsz?
Oh, hogy esne rád, egy meglazult csillár!

Meddig bírom még? A viharba! Most el ne késsek!
Nincs kiút, az anyag most is érthetetlen
Ébredj fel, most látnod kell, mi az üstöd mélyén
lángra gyúlt! Csak fordulj fel, és hagyj békén!

Egy hang, csak hallgasd, hogy súg,
Hallgatod ámbár, már félsz, hogy lebuksz,
Vész a teremben,
Ülsz csak a csendben,
A lét ma véget ér.

Szidás ömlik rád, füleden át,
És a trollt is írja már,
Magoltál szépen, de egész éjjel,
Ez többet ért.

Mondd még hány hibát találsz?
Oh, hogy esne rád, egy meglazult csillár!

Meddig bírom még? A viharba! Most el ne késsek!
Nincs kiút, az anyag most is érthetetlen
Ébredj fel, most látnod kell, mi az üstöd mélyén
lángra gyúlt! Csak fordulj fel, és hagyj békén!

Nincsenek megjegyzések: