2015. július 15., szerda

A tanárok is nyaralnak

Mindenkinek kell egy kis kikapcsolódás, egy kis szórakozás, mert néha jó kiszakadni a szürke hétköznapokból. A folytonos robotmunka nem tesz jót senkinek, ez a nyaralás pedig lehetőséget adott kedvenc tanárainknak arra, hogy kicsit jól érezzék magukat egy-egy óra között. Ugyanis nem mindenki fut vissza a faházába, hogy előkészüljön a következő csoportjával való foglalkozásra, vannak, akik jobb dolgokkal múlatják az időt abban a tíz-tizenöt perces szünetben.


Mindenki ismeri - de legalábbis mindenki hallott már róla - az iskola számmisztika tanárát, a bácsit, akinek jól áll a kor és jól bánik a gyerekekkel. Talán túlságosan is jól. Vasváry Richárd nem a koktélbárhoz vagy a tengerpartra menekült a meleg elől, inkább a tanteremben maradt átnézni a tantervét, amikor is egy barna hajú leány lépett be az ajtón és meg sem állt, amíg a tanár úr mellé nem ért. A rellonos diák bájosan mosolyogva magyarázott valamit a házvezetőjének, aki csak néha pillantott fel, gondolom ezzel jelezte Clarissa Jones-nak, hogy igen, még figyel rá. Nagy érdeklődést nem mutatott a lány irányába, a kislány viszont nem adta fel, egészen a következő óra kezdetéig a teremben tartózkodott házvezetője mellett. Abban biztos vagyok, hogy a lány nem a számmisztika tanársegédi posztra szeretett volna jelentkezni, bár ezzel a bájos mosollyal és meggyőző arccal még bármi lehet. Nocsak, talán a rellonos szemet vetett a házvezetőjére?


A már nem itt tanító, Madagaszkáron mégis felbukkanó ex-EVT professzor látványa sokak figyelmét felkeltette, főleg, hogy Vécsey András egyenesen a tanárok szálláshelye felé igyekezett egy szál fehér rózsával a kezében és meg sem állt az egyik bungaló ajtajáig. A diákok kíváncsian figyelték az eseményeket, a férfi először csak állt az ajtó előtt pár percig, majd bekopogott. És mindenki döbbenetére Mácsai Zója nyitott ajtót, kedvesen mosolyogva fogadta mind a virágot, mind a volt professzort. Sokan várták, de a nő nem borult egykori kollégája nyakába, hogy elhalmozza csókokkal, csupán csak behívta a férfit ideiglenes otthonába, ahol aztán ki tudja mi zajlott le a két felnőtt között. Kívánhatunk már sok boldogságot?


Még csak a múlt évben érkezett, de nem vesztegette az időt, máris sikerült az ujja köré csavarnia egyik tanárunkat. A szende Saigo Hanatsukit egyik éjszaka a tanári szállások környékén lehetett látni, ahogy a lány a kommandós ugrálásaival és bukfenceivel megközelítette a bungalókat. Egyet ki is választott gyorsan, belopózott, majd pár perccel később kiugrált az ajtón és úgy tett, mintha semmi sem történt volna. Mint később kiderült, Szikszai Attila szállását célozta meg a lány, másnap pedig furcsa módon diák és tanár együtt ebédelt. Bizonyára nem a bűbájtanról beszélgettek olyan nagyon vidáman és a lány örülhet, hogy nem eridonos, Mészáros Gréta bizonyára azt hitte - ahogy sokan mások is -, a páros a férfi által tanított tárgyról csevegett, de mi tudjuk, hogy annál az sokkal több volt.


A nem is olyan rég érkezett - na nem Madagaszkárra -, de azért már jó pár hónapja itt tanító Várkonyi Zoltán rövid időn belül megtalálta a lehető legjobb szórakozást, amit két óra között élvezhet. A tanár úr útja első órája után egyenesen a koktélbárhoz vezetett, ahol kért egy hűsítő italt és az ökölbe szorított keze takarásában mosolygott a bár másik oldalán álló csinos lányra. Mint sikerült kiderítenem, Allison Miller egy navinés mestertanonc, utolsó évét tölti itt, és úgy látszik szeretné felejthetetlenné tenni a madagaszkári utat. Úgy tűnik tisztában volt vele, hogy a professzor leplezetlenül őt bámulta, Allison egyenesen a férfi szemeibe nézve csinosítgatta magát és egyikük sem vett tudomást arról, hogy közben elkezdődött egy újabb óra. Ejnye Allison, nem szép dolog elvonni a tanárok figyelmét a tanításról!

Nincsenek megjegyzések: