2015. június 15., hétfő

Vízilabda varázsló módra: 1. rész!


Gondoltátok volna, hogy a varázslók is ismerik a muglik által közkedvelt sportot, amit a vízben játszanak? Mert én nem! Egyik nap betévedtem a faluba, és két érdekesen festett alakot pillantottam meg. Közelebb mentem hozzájuk, és sikeresen kiderítettem, hogy miről is folyt az eszmecsere. Csak ámultam, hogy miféle sportot is játszottak a tegnapi nap folyamán. Gyorsan pennát meg pergament ragadtam, és kifaggattam őket erről a furcsa játékról. A sportnak még nem találtak megfelelő nevet, de ez az embereket nem is zavarta.

Küzdőtér
Ha már vízilabdaszerű sport, arra gondoltam, hogy ők is egy medencében úszkálnak, meghatározott méretű szakaszon, a két végében kapuval. Nos, a medence nem éppen medence. Egy vízzel teli hatalmas gömböt kell elképzelni, háromszög formájú kapukkal felszerelve. A gömb közepén található a kezdőkör, melyben a labda van. A játékosoknak külön helyük van, ahonnan kezdenek, és a leggyorsabb kaparinthatja meg a labdát, mint ahogyan a kviddicsben is. Leírva nem igazán lehet elképzelni, ezért megkértem őket, hogy mondjanak még pár információt, és a hallottak alapján le is rajzoltam nektek, ahogyan én elképzeltem. Színesítésként szurkolókat is pingáltam. Íme:


Labda és a játékosok


A játékot egyetlenegy labdával játsszák. Átmérője megegyezik a kvafféval, színe kék és fehér, anyaga pedig - figyeljetek jól - fa. Igen, én is meglepődtem rajta, de elárulták, hogy különleges bűbájokkal van felvértezve, ezért nincs semmi kifogásolható abban, ahogyan a vízben viselkedik. Ha valaki elejti, csigalassúsággal kezd elmerülni. A gyorsasága a belefektetett erőtől függ, így megeshet, hogy valaki képes az egész pályát átpasszolni, vagy félpályáról gólt szerezni. Ezt is megpróbáltam nektek a lehető legszebben lerajzolni, amit a szöveg mellett láthattok is.


Most térjünk át a játékosokra. A legfontosabb kérdés: hogyan tudnak úgy víz alatt maradni, hogy közben akciókat hajtanak végre. A válasz egyszerű: buborékfej bűbájt alkalmaznak, mielőtt bemennek a gömbbe. Pálcát azonban nem vihetnek magukkal, a biztonság érdekében át is vizsgálják őket a küzdőtérbe való belépés előtt. Fiúk és lányok, kicsik és nagyok egyaránt alkotják a csapatot, mely hat főt számlál egy mérkőzés alatt. Azt is elárulták, hogy a legtöbbször hogyan épül fel egy csapat: a kapuban szemfüles, és gyors játékosok vannak; egyaránt lehetnek fiúk és lányok. A két hátvédnek szintén gyorsnak kell lenniük emellett ravasznak is, hogy sikeresen megállíthassák és leszereljék a támadókat; leginkább fiúk töltik be a posztokat. A középpályás, amolyan mindenes: a kezdéskor kulcsszereplő, ugyanis neki kell elhozni a labdát. Gyorsnak, cselesnek és ravasznak kell lenniük, hiszen ki tudja, hogy mikor mi a szerepük: támadás vagy védelem; fiúk és lányok egyaránt betölthetik a pozíciót. A két csatár legfőbb feladata, hogy a labdát a kapuba rúgják. Itt is elengedhetetlen a gyorsaság, de emellett trükkösnek és pontosnak kell lenniük; fiúk és lányok is betölthetik. Azt is elárulták nekem, hogy ez csak sablonszerű dolog. Nem kizárt, hogy egy hátvéd gólt szerezzen, ahogyan az sem, hogy egy csatár akadályozzon meg valakit a gólszerzésben. Mindig a helyzettől függ, hogy ki hol van, és milyen feladatot kell elvégeznie.

A legfontosabb dologról, mégpedig a játékmenetről nem tudtam őket kifaggatni, ugyanis azt mondták, hogy azt több idő elmagyarázni, és most sietniük kell. Megígérték nekem, hogyha elmegyek az egyik edzésükre, akkor elmondják a dolgokat, illetve beavatnak pár trükk titkába is. Izgatottan köszöntem el tőlük, és a megszerzett anyagot most elétek tárom. Szerintem jó kis játék lehet így látatlanban is, de egy biztos: nem az én sportom. Következőre megpróbálom elhozni nektek a játékmenetről az információkat, és talán némi háttértörténetet is ki tudok csikarni belőlük. Remélem tetszett a kis összefoglaló, és a rajzok segítettek elképzelni a küzdőteret.

Jó olvasást kívánok nektek a többi cikkhez is!

Nincsenek megjegyzések: