2015. március 15., vasárnap

Könyvajánló

Angyali gonosz

Kedves olvasó, alábbi ajánló spoilereket tartalmaz, tehát részletezni fogja a könyv cselekményét. Ennek tudatában olvasd!

Most egy olyan könyvet mutatok be, amivel kapcsolatban kettős érzéseim voltak. Az eleje rögtön megtetszett, már sejthetjük, hogy a lány mégsem olyan rendes, mint azt állítják. Azonban a közepe kicsit vontatott volt a számomra, már úgy voltam vele, hogy abbahagyom, mert nem akart semmi történni. Egyetlen egy könyvvel voltam még így, méghozzá a Harry Potter hetedik részével, amikor oldalakon keresztül csak az erdőben kóborolnak. Az volt bennem, hogy biztos lesz jobb és nem csak ennyiből fog állni. Igazam is lett, a vége ugyanolyan jó, mint az eleje. Wendy Higgins: Angyali gonosz című könyvéről beszélek, ami egy trilógiának az első része. Sajnos a többit még nem volt alkalmam elolvasni, de amint lesz, azokról is hozok ajánlót. Magyarul még csak a második kötetig jelent meg, ami az Angyali Szövetség címet kapta.
A történet egy lányról, Annáról szól, akinek a születésénél meghalt az édesanyja, az édesapja pedig börtönben van. A férfi nem más, mint a hét főbűn egyik megtestesítője. Ebből adódik, hogy a lánya az alkoholok és a drogok "hercegnője". A születésnapján elmegy a legjobb barátjával egy buliba, ahol találkozik egy hasonló képességekkel rendelkező sráccal. Távol kéne tartania magát tőle, de mint várható nem sikerül. Kaidant (a bujaság hercegét) megbízza az apja egy feladattal, aki előszeretettel teljesítené. Legalábbis a történet elején. Eközben egy másik partyra is hivatalosak a fiatalok, ahol Kai megmenti Annát egy rossz döntéstől. Ettől a pillanattól megbízik benne a lány. Már nem emlékszem, hogy honnan, de tudomást szerez a nővérről, aki ott volt a születésénél és sok mondanivalója van számára. A nevelőanyjával indulna el a hosszú útra, de a kocsival történik valami, ezért Kaidan felajánlja a segítségét. Hát nem aranyos? Így kettecskén indulnak el. Azonban ott nemvárt fordulat következik, mert mire odaérnek, a nővér meghal. Viszont nem minden alakul rossz. Anna megismerkedik az apjával, valamint megtudja az okokat, hogy a férfi mit és miért csinált. A kaland közben másra is rájönnek a fiatalok, de ezt nem árulom el.
Valami ilyen befejezésre számítottam és külön tetszik, hogy az írónő nem egy hétköznapi lezárást szánt a könyvnek, hanem olyat, ami miatt az olvasókat érdekelni kezdi a folytatás. Emellett még a karakterek jelleme is megfogott. Az egyik szereplő teljesen hasonlít rám.
Azonban a borító nem nyerte el a tetszésemet. A lánynak túl babaarca van és gyerekes is a könyvhöz. A háttérrel meg a sráccal nincs bajom, de a csajszit igazán lecserélhették volna.
Ennek ellenére már izgatottan várom, hogy a kezembe kerülhessen a második kötet, illetve a harmadik magyar megjelenését. Kaidant pedig egyszerűen imádom.


Nincsenek megjegyzések: