Új rovat indul útnak azzal a céllal, hogy Ti, kedves olvasóink, ha lehet, még inkább megismerhessetek minket, szerkesztőket. Az Edictum egyébként is folyamatosan megújul, az irodában minduntalan azon törjük a fejünket, hogyan lehetne még jobb, és érdekesebb, hogyan érhetnénk el azt, hogy amellett, hogy nem kertelünk, és kiteregetjük mindenki szennyesét, mégis, miként válhatnánk olvasóbarát magazinná. Első írónk, akinek beléphetünk magánszférájának ajtaján, nem más, mint Egerszegi Nina Viktória. Ez a lány szárnysegéd, a szorgalom és pedánsság mintaképe, aki az egyik legnagyobb kincsem. Ha az újságot dicséred, nagyrészt őt dicséred, mert a munkájával mindenhol találkozhatsz. Megbízható, kifinomult, gyönyörű.
AZ EDICTUM GYÖNGYE
Emlékszel még arra, hogy mikor és hogyan kerültél az Edictum csapatába?
- Körülbelül egy évvel ezelőtt jelentkeztem az Edictumba. A médiában dolgozom a muglik között, így számomra kézenfekvőnek tűnt, hogy ebbe az irányba kanyarodjak tanulmányaim során és mi is lehetne jobb gyakorlat az Edinél?
Az biztos. Az ember gyorsan megtanulja csűrni-csavarni a szálakat. És mit gondolsz a csapatról? Ha egy lelkes olvasónak kellene bemutatnod a szerkesztőközösséget, vagy a kiadás előtti rohamot, mit mondanál, csak pár szóban?
- Valószínűleg valami olyasmit, hogy pazar a hangulat. A Paparazzi a legfényesebb pontja a hétnek, ugyanis a beérkezett fotók közül kell kiválogatnunk párat és jobb, ha senki sem tudja, mik érkeznek be... Úgyhogy összességében egy jó közösségnek tartom magunkat, megvan a csapatmunka, de a leadási határidő abszolút mumus. A legtöbben pont az utolsó nap szórják be a cikkeket és akkor még azokat lektorálni is kell. Nem könnyű.
Az Edictumon kívül olvasol bármi más kiadványt? Esetleg mugli újságokat? Ha szeretnél, ajánlhatsz is az olvasóknak.
- Őszinte leszek: én az Edictumot sem olvasom kész változatban. Jó érzés megcsinálni, együtt dolgozni rajta, megküzdeni a nehézségekkel, de jobb szeretem, ha az olvasók alkotnak véleményt, így én legfeljebb átlapozom, de el nem olvasom. Bízom magunkban és a munkánkban. Más kiadványokat sem nagyon veszek a kezembe, inkább könyv párti vagyok.
Vannak kedvenc olvasmányaid? A csapaton belül van-e olyan személy, akivel úgy érzed, munkakapcsolaton túl akár több is lehetne?
- Természetesen vannak. Legfőképpen az igaz története épülő sztorikat kedvelem, de az utóbbi időben lélektani és pszichológiai regényekkel is előszeretettel foglalkozom. Ami pedig a csapaton belüli kapcsolatot illeti, egyrészt házi nyúlra nem lövünk, másrészt nekem ott van David. Ha nem lenne - mert gondolom ez a következő kérdés -, akkor Adammel valószínűleg szimpatizálnék. De Bálintot is kedvelem, mint barát, többet nem tudnék vele elképzelni, de kedvelem.
Szóval bejönnek a kétéltűek? Pontosan mi tetszik benne? Hogy fakó és hideg, hogy csak akkor beszél, ha kell, vagy hogy folyton-folyvást ferdén tartja a fejét, mintha csak épp akkor tört volna neki keresztbe? - Egyébként én is kedvelem, szó sincs az ellenkezőjéről. -
- Pedig Noel, ez elég gonosz kérdés volt, mintha én tettem volna fel. *nevet* Nem is tudom. Szerintem nem kell konkrét indok ahhoz, hogy valakit szimpatikusnak találj. Ráadásul csak azért, mert ő vámpír, nem lehetne akárki potenciális jelöltje? A más fajba tartozás nem kizáró tényező.
Ez biztosan melengetni fogja Adam szívét. *nevet fel ő is* És mondd csak, David mit szól a többi potenciális jelöltedhez? Nem is olyan régen még Mihaellel és Olivérrel is hírbe keveredtél. De szóba hozhatnám akár Naphegyi Mátét is. Velük mi újság?
Nincsenek potenciális jelöltjeim. Mihael a legjobb barátom, ráadásul ő Aileennel jár és, bár nem néznéd ki belőle, hűséges fajta. Olivér... Inkább nem nyilatkozom róla, legyen elég annyi, hogy nem szívleljük egymást különösebben. A Mátés ügyre pedig nem tudok mit mondani. Beszélgettünk, összebarátkoztunk, de mivel veled is megtettem ugyanezt - meg még vagy egy tucat sráccal -, szerintem te is lehetsz potenciális jelölt. Mit szólsz? *rávillant egy mosolyt*
*felnevet* Ó, nem, én a szívtelen szadista szőkékre (egek, micsoda alliteráció) bukok, de nagyon hízelgő amit mondtál. Hallottam, hogy Davidet egy újabb sorscsapás érte. Mit gondolsz, elég erős a kapcsolatotok ahhoz, hogy kibírja a gyászidőszakot?
Ugyan. *kedvesen legyint* A kérdésedre visszatérve, igen, ki fogjuk bírni, ha fél lábon is, de ki fogjuk. Nagyon nehéz időszak ez most, de nem csak neki, nekem is. Senkinek sem kívánom ezt az egészet.
A te esetedben - utalva félvéla mivoltodra - gondolom tényleg nem kell konkrét indok ahhoz, hogy szimpatikusnak találjanak. Sohasem volt gondod az ismerkedéssel?
Ezt így finoman fogalmaztad meg. Állandóan gondom volt vele, ugyanis rengetegen csak azért csapták nekem a szelet, mert félvéla vagyok - ezt így nem tudták, csak ugye ismerjük ennek a tüneteit. Nehéz volt eldönteni, hogy ki, miért van velem, ezért is lettem zárkózott e tekintetben.
Egyetlen pillanatra visszaidézném a múltad egy darabkáját: balett. Gyakorolsz még, vagy már teljesen magad mögött hagytad?
- Szoktam gyakorolni, bár a bokám miatt nem vihetem túlzásba a dolgot. Ha tehetném visszamennék a színpadra, mert nincs is jobb dolog a táncnál, de sajnos lassan eltunyulok és kiöregszem. Ez van. *nevet*
Akkor marad az írás, meg...? Mivel fogod tölteni időd nagy részét a jövőben?
Továbbra is modellkedem, hiszen ez a fő bevételforrásom. Ezen kívül tanulok, főképp legilimenciát. Legközelebb, ha én interjúvollak meg, egy szót sem kell majd szólnod. *rákacsint*
*felvonja a szemöldökét*
Nos, e hír után akkor én meg is köszönném szívélyes válaszaid, és ígérem, hogy a jövőben meggondolom, fordított esetben leüljek-e veled egy asztalhoz. *kacsint ő is*
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése