Adam Kensingtonnal beszélgettem

Interjú a vámpírral

Jóval takarodó után találkoztam Adam Kensington úrral, akiről egyre többen rebesgetik, hogy más. Na, nem úgy, mint most gondolják a kedves olvasók, úgy értem, több, mint egy egyszerű ember. Adam ugyanis vámpír – méghozzá az első, akivel találkoztam -, aki állítja magáról, hogy ártalmatlan, ittléte pedig nem hoz ránk halált. Nos, egy órányi kérdezz-felelek után még nem bizonyosodtam meg arról, hogy a falulakók és mi, diákok biztonságban vagyunk, ám tény és való, hogy nem érdeklődött a vércsoportom felől, nem pillantgatott furcsán a nyaki ütőerem irányába, és különös célozgatásai sem voltak. Amúgy könnyen felismerhető, színtelen-szagtalan alak, aki általában úgy tartja a fejét, mintha a nyaka éppen most húzódott volna meg. Kérdéseimmel igyekeztem kielégíteni az olvasók kultúra, s pletykaigényét egyaránt. Kellemes perceket kívánok a cikk bogarászásához!

Nemrégiben mindenki egy sápatag alakról kezdett el beszélni a faluban és a kastélyban egyaránt. Úgy hírlik, vámpírral van dolgunk, erdőből, házak végéből előkerülő holttestekről mégsem számoltak be a helyi hatóságok. Első kérdésem tehát az volna: Rólad beszélnek az emberek?

- Valószínűleg igen, a leírás legalábbis pontosan illik rám.

Elárulod nekem, miért éppen erre a vidékre sodort a szél?

- Az elmúlt évtizedekben Ausztriában éltem, varázstalanok között. Szeretek néha mágustelepülésre költözni, a legközelebbi pedig Bogolyfalva volt. Eljöttem, megnéztem magamnak, és kedvemre valónak találtam a vidéket, ráadásul a ház, amibe beköltöztem, elhagyatottan állt. Hamar birtokba vettem.

Nem tartasz attól, hogy a ház, ahova beköltöztél, talán egy másik hozzád hasonló lény birtokában áll, és ő majd egyszer hazatér?

- Természetesen utánajártam a házam körülményeinek, és mint kiderült, jogilag egy régen itt élt, angliai származású varázslódinasztia birtokában állt, akik már innen messze járnak. Néhány levélváltást és egyezkedést követően megkaptam az áldásukat a beköltözésre.

Nem túl nagy kísértés számodra a Bagolykő Mágustanoda több száz diákja, na meg a pletykás falulakók?

- A kísértés mindenhol nagy. Hiába élnék teljesen elszigetelten, a világtól elzárva. A szomjam örök. De megtanultam uralni.

Jól értem, hogy nem titkolod kiléted?

- Nem titkolom. A varázslótársadalom tagjai előtt nem. Nem hirdetem, de ha rákérdeznek, vagy bármilyen módon oda kerül a sor, elárulom, mi vagyok.

Mindig nyíltan vállaltad, hogy emberfeletti erő birtokosa vagy, vagy volt idő, mikor nem merted vállalni?

- Mindig. Persze, a varázstalanok előtt eléggé ritkán fedem fel. Igazából szinte soha. Ostobaság és értelmetlen volna. Ráadásul nagyon nagy teher annak, akivel tudatom. Azzal már a varázsvilág biztonságát is kockáztatnám.

Ha már itt tartunk, megkérdezhetem, hány éves vagy? A külsődből ítélve nagyjából huszonhétnek tippelnélek.

- 1322-ben születtem, huszonhét évesen kaptam meg a halhatatlan életet. Tehát csaknem hétszáz éves vagyok. De ennél pontosabban régen nem számolom már.

Volt részed üldözöttségben, amiért elárultad: vámpír vagy, akár még a középkorban, akár a jelenben?

- Pár évtizedente ér némi számot tevőbb bántalmazás, igen. Volt olyan eset, hogy a helybéli lakosok az otthonom előtt tüntettek az elköltözésemért, míg másutt odáig fajult a helyzet, hogy betörtek hozzám. Utólag megbánták.

Áttérve az olvasók igénykörére, bátorkodom megkérdezni, hogy magányos vagy társasági típus vagy?

- Alapvetően inkább a magányt kedvelem, de azért igénylem a jó társaságot.

Volt a múltban szerelmi kapcsolatod, vagy most alakul-e valami, valakivel?

- Bonyolultabbak a kapcsolataim, semmint hogy egyszerűen szerelminek, barátinak, vagy mondjuk hivatalosnak lehetne hívni őket. De mindig akadnak romantikus jellegű kapcsolataim. Inkább szeretőknek nevezném őket. A köznapi értelemben vett párkapcsolatokba nem igen bocsátkozom, ettől még fontosak a számomra a románcok is. Főleg, amelyek közben barátsággal, jó viszonnyal párosulnak.

A minap egy boszorkány a csárda előtt kuporogva fennhangon kiabálta, hogy az erdőben élő furcsa szerzet a tanoda diáklányaival több, mint elegendő időt tölt. Esetleg megdobbant halott szíved az egyik iránt, hogy költőien fogalmazzak?

- Ahogy említettem, a szerelem nem az én asztalom. De többeket megkedveltem már az ittlétem alatt, és biztos vagyok benne, hogy sokakkal kerülök majd még közvetlenebb kapcsolatba. Egy kedves, csavargó leányzó, Kíra például immáron egyfajta segítőmmé, beszerzőmmé lett, amit nem bíznék rá akárkire.

Szóval nem köteleznéd el magad egyetlen nő mellett?

- Soha nem mondom, hogy soha. De nem adnék sok esélyt neki, hogy elkötelezném magam akár egy nő, akár egy férfi mellett. A Teremtőm felé viszont örökké elkötelezett leszek.

Ma már békés teremtésnek vallod magad, de régebben, amikor még nem tudtad kontrollálni a vér utáni vágyad, öltél embert? Ha igen, emlékszel az áldozataid arcára?

- Igen, követtem el hibákat. Elvettem néhány életet fiatal vámpír koromban. Ölni aztán még a jóval későbbiekben is öltem. De ezek a gyilkosságok már nem a szomjam csillapítását szolgálták. Túlnyomó részt önvédelemből történtek.

Megeshet, hogy történik valami, ami miatt elborul az agyad, és tömegmészárlásba fogsz?

- Bármi megeshet, noha az önkontrollomat már túlságosan magas szintre fejlesztettem az évszázadok során ahhoz, hogy tömegmészárlást rendezzek. Az viszont sajnos nem kizárt, hogy ha mondjuk túl sokáig nem sikerül vérhez jutnom, elvesztem a fejemet, és több életet is kioltok. Ez azon kevés dolgok egyike, amiktől igazán tartok. Hogy elvesztem az önuralmamat, és kifordulok magamból.

Akkor tehát bárhogy nézzük is, veszélyes vagy másokra. A tanári kar, esetleg az igazgató úr tud arról, hogy itt élsz?

- Az igazgató úrral éppen a napokban leveleztem, hogy engedélyét kérjem az iskola könyvtárának felkeresésére, ennek kapcsán pedig tudomására hoztam a személyemet illető lényegesebb adatokat. Az engedélyt megkaptam Tőle a látogatásra, tehát valószínűleg nincsenek olyan félelmei, hogy esetleg ártanék a kastély lakóinak vagy bárkinek. Úgy hiszem, helyes az elgondolása. Hiába jelenthetek fenyegetést másokra az erőm és az igényeim miatt, nem az ösztöneim uralnak és nincsen bennem rossz szándék, így kevésbé tartom magam veszélyesnek, mint akár az emberek nagy többségét.

Ittlétednek titkon van valami célja is, vagy csupán ideköltöztél, és éled számunkra szokatlan életed?

- Utóbbi. Számtalan helyen éltem már, bizonyos időközönként kénytelen vagyok költözni. Ezúttal ide sodródtam.

Volna még egy kérdésem - aztán ha nem bánod, nekem vissza kell még érnem a kastélyba, hiszen bőven takarodó után vagyunk -, szóval hogy érzed magad itt? Boldogabb vagy, mint Ausztriában voltál? Kedveled az ittenieket?

- Nem vagyok boldogabb, mint Ausztriában voltam, de csak azért nem, mert a boldogság egy olyan fogalom, amivel nem igazán dobálóznék, ha rólam van szó. Inkább elégedettnek mondanám magam. Ha így érted, akkor elégedett vagyok a mostani otthonommal. Nem tudom, megfelelőbb-e számomra, mint Ausztriában vagy bárhol máshol. Nem hasonlítgatom a lakhelyeimet. Mind más és más, vannak hátrányaik és előnyeik egyaránt. Kedvelem az ittenieket, noha akadnak persze kellemetlen alakok errefelé is. A minap a Máguscsárdában futottam össze eggyel. De az ilyesmi ugyebár elkerülhetetlen, ha emberek közé mész. A lényeg, hogy igazán tetszik itt, a házamért különösen odavagyok. Olyannyira, hogy úgy gondolom, nem csak néhány évet töltök majd el Bogolyfalván.

Válaszaidat köszönöm szépen az Edictum olvasók nevében is. További kellemes éjszakát kívánok!

- Köszönöm a beszélgetést. Szép jó éjszakát!

A válaszok lekörmölése után igencsak sietősre véve a figurát, sűrűn hátrapillantgatva rohantam vissza a biztonságot adó pincébe, de hogy az út ne legyen teljesen egyszerű, természetesen összefutottam egy prefektussal is, akinek hiába mondtam, hogy vámpírral volt randevúm, és csak az Edictum érdekében lógtam ki takarodó után, az irgalom legapróbb szikrája nélkül megbüntetett. De a cikk minden nehézség ellenére is elkészült, remélem szereztem vele néhány vidám percet!