2014. március 15., szombat

Fényérzékeny vérszívók – tanuljunk a mugliktól!

Rengeteg legenda terjed mind a varázsvilágban, mind a muglik között a jól ismert vérszívó szörnyekről, akik az esetek többségében jóképűek és elnyerik a főhősnő szívét, majd boldogan élnek, míg meg nem halnak – ami azért vicces, mert a vámpírok nem halnak meg, hacsak nem kapnak „segítséget” ehhez. A filmek és sorozatok rendkívül sok alternatívát kínálnak eme faj bemutatására, az eszközök száma határtalan, azonban találunk köztük igen nagy melléfogásokat is. Először is nézzük meg, mit érdemes tudni a vámpírokról.

Eredetileg úgy szól a fáma, hogy a vámpírok sátántól való lények. A klasszikus felfogásban ez a faj kivétel nélkül vérrel táplálkozik, legfőképpen pedig az embereket tartják a jó uzsinak, az állatok vérére csak végső esetben szorítkoznak. Koporsóban alszanak, a napon porrá égnek, természetfeletti gyorsasággal és reflexekkel rendelkeznek, képesek hipnotizálni az embereket. Ezen kívül az esetek többségében vonzerejükkel csábítják el a nőket, illetve kiváló szeretők. Ami a halálukat illeti, a kereszt, a fokhagyma, a szenteltvíz és a karó is nagy segítségünkre lehet esetleges vámpírtámadások esetén, de a leghatásosabb, ha levágjuk a fejüket, aztán elégetjük. Fontos még, hogy eleinte csak férfi vérszívókról beszélhettünk, ma azonban már a női nem is képviselteti magát a fajon belül. Az átváltozás - vagy inkább átváltoztatás - nem éppen kellemes eljárás, az átalakítótól függően a folyamat végén lehet félvámpír és vámpír is az áldozat.

Ezen alapinformációk tudatában nézzük is meg, mi a kínálat, ha valami izgalmas, véres kalandra vágyunk!

Twilight




Mondanom sem kell, mennyire ledöbbentem, mikor Edward, történetünk vámpírhőse a napra kilépve nem elégett, hanem csillogni kezdett. Ez volt az a pont, ahol elakadtam, és pislogás nélkül meredtem a képernyőre. Kétségkívül ez a filmtörténet egyik legnagyobb melléfogása, a megvalósításról nem is beszélve. Többféle mítosz is van arról, mi történik ezekkel a lényekkel, amikor a bőrüket nap éri, de akárhogy kutakodtam, gyémántszerű ragyogásról nem találtam feljegyzést. A Stephenie Meyer által megálmodott, vászonra vitt világ tartogat még további meglepetéseket is, ahogyan teljesen téves információkat is. Ettől függetlenül a Twilight-saga az egyik legnagyobb számban eladott, legnépszerűbb sorozatok egyike.

Dracula




Ez a 2013-ban indult sorozat (eddigi) egyetlen évadával kiemelkedik a többi közül. A történet Vlad Tepes, más néven Karóbahúzó Vlad történetének folytatását dolgozza fel. A híres vámpírt halála után egy orvos feléleszti, hogy legyőzhesse a Sárkány Lovagrendjét – amely nem mellesleg vámpírvadászattal foglalkozik. Itt is találhatunk megkérdőjelezhető dolgokat, ám mint az újraéledt vámpír, a történet kifogástalan. Vlad megfelel minden olyan elvárásnak, melyet a klasszikus értelemben vámpírnak tartanak a muglik. Ha bőrét nap éri, megég, kiváló szerető, vérrel táplálkozik, egyéb különleges képességeiről már nem is beszélve, beleértve a gyorsaságot is. A sorozat érdekessége azonban, hogy a doktor feltalál egy szert, amellyel a vámpírunk képes a napon is mozogni, csakhogy a hatékonysághoz el kell érnie, hogy a halott szív újra dobogjon… Ez már inkább modern kori vámpírfelfogás, ahol is sem a fokhagyma, sem a feszület nem hat ellenük. Viszont a szentelt víz és a karó továbbra is remek eszköze a vérszívók elpusztításának. Úgy gondolom, megéri belekezdeni, nagyon nem csalódhatunk benne.

Vampire Knight




Több tiniknek készült anime is foglalkozik a vámpírkérdéssel, melyek közül talán az egyik legnépszerűbb a Vampire Knight. Szexi vérszívók éjszakai tagozaton tanulnak egy iskolában, ahol – ki hitte volna -, de a főgurunk beleszeret egy természetesen nappali tagozatos diáklányba. Mint mindig, most is meg kell vizsgálnunk, hogy a készítők mennyire maradtak hűek az eredeti vámpírtulajdonságokhoz. Nos, a történetbeli karakterek nem mehetnek a napra, képesek hipnotizálni másokat, hihetetlen gyorsasággal és reflexekkel bírnak és mint mindig, most is vérrel táplálkoznak. Itt már megjelennek a vámpírvadászok is, akárcsak a Dracula sorozatban, azonban itt nem rendszerűen, sokkal inkább egyénileg. Két évad készült ebből az animéből, az egyik a Vampire Knight, a másik a Vampire Knight Guilty. Ha másért nem, a szerelmi háromszögért mindenképpen érdemes megnézni.

További vérszomjas alkotások




Ezeken kívül érdemes megemlíteni még pár fontosabb művet a témában. Ilyen például a híres Drakula, Bram Stoker tollából, amiből a későbbiekben két film is készült. Megéri utána nézni a Roman Polanski rendező által készített Vámpírok báljának, valamint a ’95-ös Drakula halott, és élvezi című vígjátéknak, Leslie Nielsen főszereplésével. Több sorozat is készült a vámpírokkal kapcsolatban, többek között a Buffy, a vámpírok réme, a True Blood – Inni és élni hagyni, valamint a nagy sikerű Vámpírnaplók. Érdekes módon mindegyik mű a vámpírlét más-más jellegzetességét ragadja meg és kiparodizálja, vagy éppen véresen komolyan veszi – szó szerint.

Nincsenek megjegyzések: