2023. január 15., vasárnap

Újévi friss hírek a világ minden tájáról és hazánkból

Letartóztatták a hírhedt mágust
Otthonában tartott szabados szilveszteri vigalmáról vezették el Méhes Pétert. A kiérkező aurorok nem kis feltűnést keltettek a prominens társaságban, amikor bilincsbe verő bűbájt alkalmazva elvezették a házigazdát, akin heves kirohanása miatt alkalmaztak kényszert. A férfi kétes ügyleteiről egy ideje már terjengtek pletykák, és nyomozást is indítottak ellene, melynek közel két éves munkája ért véget december harmincegyedikén. Azonban az ügy java még így is hátravan, hiszen a büntetőeljárás csak most kezdődik, így a bírósági ítélet még soká várható. A vádpontok spektruma igen széles, az illegális pálcahasználattól, a muglik és mágusok ellen elkövetett csalásokon, drogkereskedelmen, gondatlan veszélyeztetésen, valamint kiábrándító bűbájjal kivitelezett varázslény csempészeten át egészen az előre megfontolt szándékkal elkövetett emberölésig terjed.

Több muglit amneziáltak tavaly, mint az utóbbi öt évben
A Mágikus Statisztikai Hivatal (MSH) közlése szerint 2022-ben, országosan 828 muglit amneziáltak, ami tizenöt százalékkal magasabb, mint az azt megelőző öt évben elvégzett igézések száma. A növekvő tendenciát az egyre nagyobb varázstalanok felé való nyitásra vezetik vissza a szakértők, mely sajnos mind a mai napig tiltott cselekmény. Továbbra is bűntettnek számít, ha egy bűverő nélküli személy előtt használja egy mágus a pálcáját vagy egyéb képességét, kivéve abban az esetben, ha ezzel életet ment. Érdemes tehát elrejtenünk kilétünket és óvnunk társadalmunk titkait, hiába tartják ezt egyre többen helytelennek, egyebek mellett az amneziálás muglikra gyakorolt negatív hatásai miatt. A Minisztérium ennek ellenére továbbra is kitart álláspontja mellett.

Változik a Magyar Mágusvasutak menetrendje
Január 21-től változik a közforgalmú menetrend, adta hírül lapunknak a Magyar Mágusvasutak szóvivője Szárnyas-Kerekes Gábor. Elmondása szerint a vonatok indulási és menetideje, a járatok sűrűsége és a szerelvényfordulók kocsiszáma igazodni fog a megnövekedett utasforgalomhoz, valamint a mugli közlekedéshez. Tekintettel a nagy számú varázstalan településről érkező mágusra, több ilyen városban nyitnak meg jegypénztárt és ügyfélszolgálatot. A menetidő csökkentését a sínek és a mozdonyok igézésével érik el, ebben több szakértő varázsló áll a vállalat rendelkezésére. Az ő fejlesztéseiknek köszönhetően - várhatóan - átlagosan negyed órával csökken majd az utazási idő a vonalakon. A jegyárak pedig csupán 5%-kal fognak emelkedni. Emellett új nemzetközi járatok indítására is sor kerül, így sok év után újra közvetlen kötött pályás eljutást biztosítanak az itáliai Velencébe, Thesszalonikibe és Párizsba.

Újévi koncertsorozat Balatonvarázsoson
Január és február hónap minden hétvégéjén muzsikával telik meg a balatonvarázsosi zenepavilon. Erdődy Kelemen a város főpolgármester-helyettese közleményben invitálja erre a különleges kulturális új év köszöntésre a környék és az ország minden dallamra hangolt mágusát. Hallgathatnak természetesen komolyzenét a Budanekeresdi Filharmonikusok előadásában, de akad majd jazz, rock és popzenei koncert is a repertoárban, mely igen változatosnak ígérkezik. Az összes koncertre a belépés ingyenes. Részletes műsorról a polgármesteri hivatal küld kérésre bagolyban tájékoztatást. Szeretettel várja tehát önöket egészen február hónap utolsó vasárnapjáig Balatonvarázsos. Kezdjük énekszóval az esztendőt!

Fenyő gyűjtés Bogolyfalván
Kijelölte a Bogolyfalvi Köztisztasági Vállalat a megunt fenyők lerakati helyét. A már nem kívánatos karácsonyfákat, díszeiktől és minden rájuk vetett igézettől mentesen a Macskabagoly utcza végén felállított konténerbe tudják betenni, mely tértágító bűbájjal ellátott, így a legnagyobb fák is könnyűszerrel el fognak férni benne. Tekintettel a pravoszláv karácsonyi időszakra és a manapság elhúzódó téli dekorációra a konténert január 25-én fogják elszállítani, mindaddig bárki elhelyezheti benne a feleslegessé vált fenyőt és minden fából, vagy papírból készült dekorelemet. A hulladék ezután újrahasznosításra kerül, mint faanyag, vagy pedig megsemmisítik - ez áll a vállalat hirdetményében, melyet a város több pontján kihelyezve találnak. 


 

Nincsenek megjegyzések: