Habár azt hittük, hogy májusra már belepunnyadunk a tanévbe, úgy tűnik, ez a hónap rengeteg meglepetést tartogatott mindenkinek. Olyanokat, amikkel talán nem is számoltunk!
Erdőtilalom
A májusi teliholdat követő reggelen érkezett a bejelentés, hogy egy, a vérfarkas-kórral sajnálatos módon megfertőzött diák nem tért vissza az iskola kötelékébe. Nem jelentkezett le házvezetőjénél, így az erdőt visszavonásig lezárttá nyilvánították, oda csak a tanárok, iskolai dolgozók és felnőtt önkéntesek léphettek be, akik a kutatás első szakaszában az eltűnt személy ruházatát, pálcáját, illetve egy feldúlt, vélhetően tetthelyet találtak. A kutatás estébe nyúlóan zajlott, mire a diák megkerült, szerencsére épségben. Mivel a vérfarkas-állapot során az emlékek más-már mértékben maradnak meg, így támadója a mai napig ismeretlen személy, aki valószínűleg veszélyes lehet bárkire, aki az erdőben jár. A tanoda vezetősége határozottan kéri a diákokat, hogy inkább az iskola kapuján át távozzanak a faluba, ne az erdőn keresztül, és ha lehetőségük van rá, kerüljék egy ideig az erdőbe való belépést. Az ott megtartásra kerülő órákon ezentúl két tanár lesz jelen, illetve a Legendás Lények Gondozása órákon a vadőr segíti ki az oktatót.
Ételcsökkenés
Több hetes megfigyelés után elmondható, hogy a diákság a tanodában sokkal kevesebb ételt fogyaszt vacsorára, mint reggelire és ebédre, így a napi utolsó étkezésen felszolgált ételmennyiség először huszonöt százalékkal csökken, majd ha még mindig sok maradékot tapasztalnak a manók, a megmaradt mennyiségből további huszonöt százalékos elvonás fog történni. Habár az iskolai kiadások rendben vannak, az így megspórolt pénzből számos új dolgot lehet majd vásárolni a jövőben. Tervek vannak, egyelőre azonban a kevesebb ételmennyiséggel járó változást figyelik.
Vizsgálódók
Habár úgy néz ki, végre végérvényesen is helyreállításra került a Levita torony, több szülő és diák is aggodalmát fejezte ki aziránt, hogy évről évre veszélynek vannak kitéve a gyermekek. Három diákot az év elején szüleik kivettek az intézményből, ami nem tesz jót a nemzetközi elismertségben sem. Így május és augusztus között több mágus és boszorkány is érkezik majd az iskolába, hogy teljeskörűen átvizsgálják az épületet, és az esetleges veszélyforrásokat azonnal javítani kezdjék, hogy az elkövetkezendő százötven évben ne történhessen hasonló szerencsétlenség. Mindenkit kérünk, hogy az itt állomásozó renoválókkal szemben viselkedjenek tisztelettudóan, türelmesen, hiszen jelenlétük azt a célt szolgálja, hogy a mágustanoda jó híre fennmaradjon.
Folyadékriadó
A hirtelen jött melegben több diák is kókadozott a tanórákon, illetve voltak, akik sajnálatos módon el is ájultak. Ennek következménye a nem megfelelő hidratáltság, mely miatt az iskola több pontján figyelmeztető táblákat, palackozott vizeket helyeztek ki, remélve, hogy ez segíti a tanulók és tanárok megfelelő folyadékbevitelét. Szükség esetén figyelmeztető bűbájjal, nefeledd gömbbel emlékeztessük magunkat arra, hogy eleget igyunk, és erre akár társaink figyelmét is hívjuk fel. Amennyiben valaki ennek ellenére is rosszul érzi magát, haladéktalanul keresse fel a gyengélkedőt!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése