Csobbanás. Helka öt perc után tért vissza a felszínre, immár hableány voltát el sem rejthette volna. Mindig elevenebb lett, ha a vízbe került és uszonyát használhatta, ám hiába, mint a királyság legkisebb hercegnőjére, rá hárult a diplomata szerep a sellők és az embernépség közt.
Sajnos a Duna-menti sellőrajok száma alaposan megcsappant, amióta az emberi technológia rohamos fejlődése beindította a hajózást napi szinten a Dunán, és kifinomult műszereik elől már nem rejthették el otthonaikat, kénytelenek voltak beilleszkedni, s néha, időről időre lemondani az uszonyról.
- Helka! Helka, kishúgom! – szólongatta valaki vidám, csilingelő hangon. Megfordult s látta, hogy Amaranta, a nővére közeledett felé. Örömében akkorát ugrott, hogy a csobbanásból fröccsenő víz jelentős része a másik arcán kötött ki, és ebből kialakult egy testvéri fröcskölőcsata, ami nem éppen hercegnőkhöz méltó, ám amikor nem figyelte őket senki, adtak a hangulatnak, még akkor is, ha mindössze néhány perc erejéig tarthatott csak.
- Milyenek az emberek, hugi? – faggatta a másik. Amaranta szép sellőlány volt, hosszú, vörösesbarna haja csillogott, mint a víztükör, ahogy rásütött az alkonyi nap, mely már alig-alig pislákolt a látóhatár szélén.
- Ó, ha látnád! Nagyon fura szokásaik vannak.
- Tényleg esznek minket?
- Egy fenét! Maximum halakat, meg a tengeri állatokat, de akkor se árt az óvatosság. Bármikor véletlenül a hálójukba akadhatunk – intette óvatosságra nővérét Helka. A két testvér közül talán épp ő volt a higgadtabb, fiatal kora ellenére.
- Van internetük is.
- Az meg mi?
- Szórakozás. És van az iskolában egy fiú is, nagyon kedves. Elhívott az iskolai végzősök báljára. Nem mindig tartják meg, ez a végzős évfolyamoktól függ, akarnak-e ilyesmit – újságolta lelkesen.
- Ez nem ér! Nálunk bezzeg minden évben kötelező végighallgatni és nézni ugyanazt a giccsparádét. Ráadásul jövőre férjhez megyek. Brr, kiráz a hideg is a gondolattól, hogy ő… - borzongott meg Amaranta. Ki nem állhatta jövendőbelijét, egy arrogáns, otromba fickónak tartotta, aki állítása szerint többet töltött tükör előtt, mint a legkényesebb úrihölgy széles e világon. És akkor még az emberi hölgyeket figyelembe se vette.
- Ugyan már, nővérkém! Legalább neked jutott valaki a saját népedből. Engem észre se vesznek szépséged mellett – unszolta Helka.
- Dehogynem! Meséltél valami helyes embersrácról. Hogy néz ki? Mit dolgozik? Milyen a családja? Ugye maximum fél órát tölt a tükör előtt? – bombázta húgát a főhercegnő. – Olyan jó neked, hogy szabad vagy, és azt választod, akit akarsz. Nekem nem kell Roman, úgyhogy szívesen lepasszolnám neked, ha nem ő lenne a Dunai Konföderáció trónvárományosa.
- Mi a… nem úgy volt, hogy Pjotr lesz az?
- Ikrek. Utolsó pillanatban megváltoztatták a döntést. Képzelheted, hogy viseli szegény. Félti nagyon a dunai rajok jövőjét, ha a bátyja kezébe kerül – csóválta fejét Amaranta.
- Jó ég! Még szerencse, hogy nem nekem kell hozzámennem. Még mindig olyan hamis hangon nyekeregnek opera címen?
- Igen, pedig már évek óta nincs divatban.
- Hardcore metál, azt kéne egyszer valahogy levinni víz alá.
- Apánkat annyira ne szeresd – kacarásztak.
A leánykák kitárgyalták ügyes-bajos dolgaikat, és kisült, hogy Helka megismerkedett egy aranyos Imre nevű fiatalemberrel a mágus felsőoktatásban, pont mermisztika kapcsán, merthogy azon a szakon tanult. A fiú elhívta őt randizni, és ezen a randin a bálba is.
Sajnos Helka és Amaranta nem sok időt tölthettek együtt, előbbinek vissza kellett térnie az emberi világba, míg Amarantát elszólították főhercegnői kötelességei.
Szívében örült volna, ha tovább tart ez a pár vidám perc, és örült, hogy van egy testvére, akivel megoszthatta örömét és bánatát egyaránt, akivel tűzön-vízen kiálltak egymásért.
Nincs egy jó testvérnél jobb dolog a világon, vélte ő.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése