Júniusi diákbörze

Ketten a világ ellen

- Lorin és Denis Brightmore -

A kapcsolatotok alapja nem könnyű, hiszen nagyon sokáig úgy tudtad, a húgod halva született. Aztán felbukkant egy Annie nevű lány, aki mindent tudott rólad. Emlékszel még, milyen érzés volt az első találkozás? 

*beharapja alsó ajkát* Öm… az első találkozásunk nem volt felhőtlen, fogalmam sem volt arról, hogy ki ő. Rengeteg Annie lehet az utcákon, a húgomon kívül is, így nem volt releváns a dolog, aztán kiderül, hogy Brightmore a vezetékneve, ami nem lehet.

Sokáig foglalkoztatott a gondolat, hogy nem lehet Brightmore, nem tudhat rólad ennyi mindent. Aztán egyszer csak ott állt előtted, mint a húgod. Hogyan hatott rád ez a tény? 

Szarul. Tizenhat évig halottnak hittem, aztán feltűnik a semmiből azzal, hogy ő a húgom, amit elég nehezen viseltem. Féltem, hogy át akar verni valamiért, és ő mégsem az, akinek mondja magát, aztán megint ugyanott vagyok.

Mi volt az, ami mégis meggyőzött róla, hogy az, akinek mondja magát? Ez egy jogos kérdés, hiszen, ha megnézzük őt, mondhatjuk azt is, hogy a totális ellentéted. 

Nem csak mondhatjuk, hanem tényleg az. Teljesen máshogy nevelkedett, mint én, így ez nem meglepő. *felnevet* Néha a mai napig úgy vagyok vele, hogy ő nem az én húgom, mert nem lehet. Túl ártatlan, kedves és megértő másokkal. Ne érts félre; tudom, hogy ő a húgom, ez egy megérzés, ami segít ebben biztosnak lennem, mégis nehéz elhinnem.

Nem csodálom, én is elég sokáig kételkedtem benne, hogy ő tényleg a testvéred, vagy, hogy tényleg ilyen és nem csak egy szerepet játszik. Viszont azt elmondhatjuk, hogy tagadhatatlanul az életed része lett. Mennyire változtak meg a mindennapjaid?

*hátradől* Teljes mértékben. Ő az egyetlen az életemben, akit feltétel nélkül tudok szeretni, és akivel szó nélkül megyek el sétálgatni a faluban, mint egy hülye, meg ülök le sütikézni vidáman. Kifordít önmagamból, pedig nem is tud róla, és mindezt azért, hogy neki örömet szerezzek. *beletúr a hajába*

Ilyen egy jó testvér, Denis. Remekül csinálod, mondhatjuk úgy is, hogy erre születtél. Még egy kérdésem van. Mi az, amire a legbüszkébb vagy vele kapcsolatban? 

Azért ne essünk túlzásokba. *motyog* Mindenre. Ahogy az emberekkel bánik, ahogy az állatokkal, ahogy mindenkit meghallgat, ahogy naivan mindent elhisz, aztán mindent naivan megtesz. Mindenre...

Életed jelentős részében úgy éltél, hogy egy ablakon keresztül nézted a bátyád, a betegséged miatt nem kerülhettél ennél közelebb hozzá. Mi volt, ami mégis arra motivált, hogy elindulj egy nagyon hosszú útra? 

Az igazság az, hogy egy félreírt sms. Egy Cole nevű fiú elütött egy számot, és az üzenete nálam landolt. Üzenet üzenetet követet, áttértünk más mugli platformokra, és azon kaptam magam, hogy egyszer csak ott van egy fiú, akit beengedtem az életembe, és akinek a véleménye ismeretlenül is számít. Meséltem neki a betegségeimről, az életemről, a vágyaimról, és ő az mondta, cselekedjek. Úgyhogy az egészet Allan Colton Fishernek köszönhetem. 

Közös barátunk akkor ezért somolygott ilyen nagyon, amikor először látott minket! Ezt a történetet nem is mesélte, de úgy érzem, hogy el kell kapnom őt is egy interjúra. Térjünk most vissza Denishez. Az első találkozásotok alkalmával még nem tudta, hogy ki vagy. Milyen volt ott állni előtte, látni őt, beszélni vele?

Rettenetes és csodálatos egyszerre. Olyan volt, mintha egy mesében lettünk volna. Pont ott sétált el előttem, és annyira elkapott a vágy, hogy azonnal beszélgessek vele, hogy nem tudtam jól felépíteni a mondókámat. Viszont végtelenül kedves volt, tisztelettudó, meghallgatott, szívesen beszélgetett és válaszolt a kérdéseim. De igazán a szeme és a hangja fogott meg akkor. Főleg a hangja. Rajongok érte.

Akkor jól felosztjuk, mert én meg inkább a szemét szeretem, de megértem, hogy te a hangját vágytad hallani éveken át. Milyennek mondanád jelenleg a kapcsolatotokat? 

Nem felhőtlen, mert nagyon különbözőek vagyunk és szerintem ő még csak egy kislányt lát bennem. Én sok mindent most tapasztalok meg, kíváncsi vagyok, ő pedig nagyon hamar beletanult a bátyus szerepbe. De nagyon szeretjük egymást és mindent megtennénk egymásért, alapvetően jó testvéreknek mondanám magunkat és jónak mondanám a kapcsolatunkat is.

Navinésként kezdted meg idén a tanulmányaidat a Bagolykőben. Milyen előnyökkel jár egy rellonos testvér? 

Nagyon sokkal. Vannak idősebb fiúk, akik eléggé beszólogatósak, de ha azt mondom, hogy szólok a bátyámnak, akkor elcsendesednek azért, mert tisztelik, vagy lehet, hogy félnek tőle. De mindenesetre nem piszkálnak tovább.

Mire vagy vele kapcsolatban a legbüszkébb? 

Hogy képes felülkerekedni a sérelmein. Sokáig azt hittem, hogy túl makacs ehhez, de nem, és ha valaki fontos neki, azért tényleg képes mindent megtenni. Büszke vagyok, hogy nekem ilyen testvérem van. 

Vágjunk is bele egy bemelegítő kérdéssel. Mi az, ami a legjobban bosszant titeket a másikban? 

Denis: Néha elhiszi, hogy erősebb, mint amilyen valójában. *oldalra sandít*

Lorin: Nagyon makacs, és nem tudja elfogadni, hogy erős vagyok. *visszasandít*

Mind a kettőtök jelleme nagyon sokat változott az elmúlt hónapok során, mi az, amit egyértelműen a másik hatásának tudtok be?

Denis: A nyugalmamat.

Lorin: Óóó, tényleg? Én meg azt hittem, hogy azt fogod mondani, hogy mindig ideges vagy miattam. 

Denis: Ne aggódj, holtverseny van, de inkább a jobbat emelem ki.

Lorin: Ez kedves tőled. Egy kicsit összezavarodtam most, pedig azt akartam mondani, hogy a magabiztosságom, de ez nem teljesen igaz. Inkább az, hogy miatta erősebbnek érzem magam, mint aki mindent le tud győzni, még ha ez őt bosszantja is. 

Denis: Nem bosszant, csak… hm… aggódok na. Tökömért csinálod ezt!

Lorin: Hát... mert szeretlek. De ez tök bonyolult dolog Denis! 

Kérdezek inkább. Ha innen kilépve bárhova elmehetnétek együtt, akkor hova vinnétek a másikat?

Denis: Ahova menni akar.

Lorin: Akkor másszunk hegyet. *pillogva pillant oldalra* Nem, igazából ez lehet, hogy kicsit gyerekes, de még nem járt a szobámban otthon. Nagyon szeretném neki megmutatni. 

Denis: Hegyet? És mégis hogyan? Nem vagyok hegyikecske, hogy vigyelek a hátamon. *felé fordul, kezét mögé rakja és elkezd játszani egy tincsével* Mutasd, de ugye nincs unikornis illata?

Lorin: Hát… majd előtte szellőztetek. *aggodalmas oldalpillantással gondolkozik, vajon mennyire zavarná, mert hát lányszoba illat van bent.*

Szerintem én ezzel a gondolattal el is engedlek titeket, mert ha siettek, még a deles vonatot eléritek, és meglephetitek a szüleiteket a hétvégén.

Denis: Biztos, hogy nem megyünk haza. Legalábbis én nem. Lorin?

Lorin: Én elmentem volna, de nélküled nem. Fagyizzunk inkább. 

Denis: Rendben. De te fizetsz! *elindul kifelé*

Lorin: Én meg még azt akartam mondani, hogy azt szeretem benned, hogy milyen lovagias vagy. Persze, hogy én. *Még hátraint, aztán kilép az ajtón.*

Denis: Most te leszel lovagias. *felkapja a hátára*