2019. március 15., péntek

Év végén minden felborul!

Rózsaszín Románc 
Új tanulmányi ügyintéző költözött a régi, rózsaszín irodába. A jó megjelenésű férfi családneve ismerős a máguscsaládok körében, az egyik legrégebbi irodalmár család leszármazottja, aki most valami másba fogna Shaespeare helyett, méghozzá órarendekbe és vizsgaidőpontokba. Hozzá érkeznek be a vizsgalapok, ő foglalkozik az új és távozó diákokkal és tanárokkal, valamint a velük kapcsolatos teendőkkel. Eleonore Santos pedig kifejezetten sok időt tölt a rózsaszín irodában, zárt ajtók mögött, majd széles mosollyal és kipirult arccal távozik onnan. Hogy mi az oka a nagy vidámságnak, a diákok szerint az, hogy a tanerő a sok teendője mellett végre tud kellő időt szakítani a házra is - pedig így is rengeteget fordít rá - és minden másra is, azonban szimatunk inkább azt érzi, hogy valami alakul a rózsaszín falak között. 

A Kékszeműek Szövetsége
Az iskolában állítólag egy új titkos lányszövetség alakult, méghozzá a Kékszeműek Szövetsége, melynek élén Varga Nóri áll. A lányszövetség hetente egyszer összeül a kastély más-más pontján és egyfajta pszichológusi körként működve, életük nehéz döntéseiben adnak egymásnak tanácsot. A körhöz nem lehet csak úgy csatlakozni, komoly feltételei vannak, és mindenki egyhangú igen szavazata kell hozzá, hogy egyáltalán egy lehetséges tagot megkeressenek. Az egész kiváltó oka állítólag Kelevitz Maja állandó depressziója volt, akivel Andrej Scotti bánt el csúnyán, és a lányok először csak az ő lelkét szerették volna támogatni, majd ebből egy komoly kör alakult.

A mágikus nagy Ő 
Úgy tűnik nincs minden rendben Rililand életében. A Révay-Vajda párost sokan furcsának tartották az elején, mostanra inkább már a különleges szóval illetik. Sokan a kastélyban még mindig telesírják éjjelente a párnájukat, amikor eszükbe jut, hogy Vajda Ricsi hónapok óta hűséges és nyíltan felvállalt párkapcsolatban él Révay Lilivel, akiről senki sem hitte volna, hogy képes egy olyan kalibert, mint Ricsi, megszerezni és megtartani. A dinamikus páros életében úgy tűnik, mégis változás állt be, hiszen néhány napja Ricsitől többen is bókokat és egy szál rózsát kaptak. Állítólag a fiú lesz a Nagy Ő újabb szériájának főszereplője, és már most arra gyakorol, hogyan döntsön helyesen és osszon rózsákat a kegyeiért harcoló nőknek. 

Nyugi doki! 
Úgy hírlik, mostanában szinte minden kastélyba járó lány megfordult a gyengélkedőn, ennek oka pedig nem más, mint a gyógyító új jobbkeze, Sárközi Levente. Na nem azért, mert ő juttatná oda a diákokat, hanem mert kiskutya tekintete hirtelen olyan erős szívritmuszavart vált ki a lányoknál, hogy azt csak egy gyengélkedőn töltött lopott órával lehet helyrehozni. Ezalatt az éppen elgyengült egyed pirosló orcával, elgyengülten omlik a göndör hajú fiú kezei közé, és engedelmesen megtesz neki minden mozdulatot, amit csak kér. A dologra akkor derült fény, amikor Zippzhar Mária és Doria Everleigh ugyanazon időpontot választották a karba omlásra. A két lány heves szóváltás után egymásnak ugrott, és cicaharcuk során számos sérülést okoztak egymásnak.

Nincsenek megjegyzések: