2018. október 15., hétfő

Élénk évkezdés




Elijah Kearney haja eleve egy kész tanulmány, hát még amikor elalussza. Így történt ez a tanév első napján is. Az ifjú eridonos reggel olyan frizurával kelt ki az ágyból és lépett az emberek közé, amellyel egy rockbandába is nyugodtan elmehetne meghallgatásra, rögtön bevennék. Elég az hozzá, hogy az újdonsült másodikos persze nem zavartatta magát, ahogy különben sem szokta. A folyosókon viszont okozott némi derültséget a szembejövőknek.




Mikecz Emese tanulótársai hiába javasolták neki, hogy helyezze állványra vagy valamilyen emelvényre az üstöt, amiben dolgozik, valamint hogy asztalnak se túl alacsonyan lévőt válasszon, mert ha sokat néz lefelé, egy idő után megfájdul a nyaka. Nem hallgatott rájuk, aminek meg is lett az eredménye. Egy álló napon át masszírozta fájó nyakát, mire megérett benne az elhatározás, hogy megfogadja a tanácsokat. Bizony, még a bájitalkészítő mestertanoncoknak is ügyelni kell a helyes testtartásra!




Wittner Stella jól megmondta! A negyedikes főnix összetűzésbe keveredett egy diáktársával az évnyitó után, akit emelt hangon, heves kézmozdulatokkal, meglehetősen határozottan tett helyre. A részletek nem világosak, a másik fél ugyanis fülét-farkát behúzva távozott a csatatérről, és nem kívánta kommentálni az eseményeket, a lányt pedig érthető okok miatt, nem merjük megkérdezni, mi is volt ez az egész.





Farkas Kamilla táncra perdült a naplementében. Így tetszett legalábbis a réten prezentált kora esti műsora, amely kifejezetten művészi élményt nyújthatott a szemlélőknek, azonban sokan úgy vélik, a rellonos mindössze csak aeromágusi gyakorlatokat végzett. Ez az elmélet elég helytállónak tűnik, tekintve, milyen lazán és átszellemülten siklottak kezei a levegőben, valamint hogyan hagyta haját összeborzolni a szél által. Talán nem is elvetélt ötlet ötvözni a színjátszót az elemi mágia szakkal.




Moon Jun Seo sikeresen levizsgázott, és ezzel a második évfolyamba lépett. Ez még talán nem volna olyan különös, ám kevesen örülnek annyira egy ilyen eredménynek, mint azt a csokiániai űrlény tette, amikor értesült róla. Gratulálunk neki, és ezúton mindenkinek, aki hasonló sikert ért el! Aki nem, az meg ne csüggedjen. Majd jövőre! Vagy utána...





Nincsenek megjegyzések: