2018. február 15., csütörtök

Februári diákbörze

- Eszterházy Diána -
Mesél a százszínű lány...


Köszönöm, hogy elfogadtad a meghívásomat, Eleonóra. Látom, most éppen a piros színt favorizálod. Mi történt szegény lilával?
Hali. Nem tudom, miért Eleonóráztál le, sosem hívtál Eleonórának, de lehetne, hogy így is maradjon? Az a név olyan béna. Jah, a legutóbbi Eridonos kviddics meccs óta piros. Majd ha a Navinéval játszunk, akkor váltok sárgára.

Nekem sem tetszik, ez a szerencséd. Szóval akkor ez a hajszín tisztelgés az ellenfél előtt?
Hát.. lehet az is. De igazából csak jól néz ki, hogy összeillik.

Nem egyszer hallottam már a folyosón, amint arról beszélgetnek, hogy a hajszíned összefüggésben áll a kedveddel. Van ebben igazság?
Totál. Mármint, úgy mondjuk nem, hogy ha rossz a kedvem, akkor sötétebb. Csak egyszer ilyen színhez van kedvem, egyszer meg olyanhoz. Ha valaki ebből tud következtetni valami konkrétra, az egy zseni.

Beszélgessünk egy kicsit még a hajadról. Mindig egyszínű, vagy szereted a keveredést?
Oké, bármeddig tudok beszélgetni a hajamról, jöhet. Próbálkoztam már keverni, de nekem az annyira nem jött be. Jobb, ha homogén, legfeljebb néha feketével keverem. A fekete és az élénk színek esztétikusak együtt.

Mi határozza meg, hogy milyen szín lesz a következő? Csak úgy jön egy ihlet és megteszed, vagy jó előre kiválasztod?
Az évszak. Az aktuálpolitikai történések. A Szombati Boszorkány horoszkóp rovata. A páratartalom. Illetve, hogy milyen lábbal kelek fel éppen. Főleg, hogy milyen lábbal kelek fel, igen.

Nehéz eset vagy. Ha mondjuk egy herceg, vagy egy hercegnő meg akarja hódítani a szíved, akkor milyen irányból közelítse?
Haha, mondták már jah. Pedig nem vagyok ám sok kiló. Ezt is mondták már. De nagyon cuki vagy, hogy ilyen píszí módon hozzátetted a lányokat, is, szerintem sem illik kivételezni. Nem mintha nagy dzsengerfeministaharcosamazon lennék. Egyébként nyilván azokkal szeretek időt tölteni, akikkel szórakoztató lenni.

A nővéred prefektus, és elég egyszínűen öltözködik - vele ellentétben te igazán harsány vagy az élet szinte minden területén. Ennek ellenére, vagy éppen ezért, jól kijöttök egymással?
De Zsófinak tök jól is áll a fekete. Azt mondom, nem ítélkezem, mindenki azt visel, amit akar. Na jó, ha túl sok zebra meg párducmintás cucca lenne, azért lehet szólnék. Egyébként persze, hogy jól kijövünk, a legközelebbi tesóm.

Bocs, kell egy perc,; elképzeltem Zsófit egy szűk párducmintás ruhában, zebrakabáttal. Soha többet nem fogok már rá ugyanúgy tekinteni. Szerinted mi kellene hozzá, hogy két ilyen ruhadarabot felvegyen?
-felnevet, majd az egyik kezével legyint, mintha egy legyet hessegetne el-
Egy alternatív univerzum leginkább.

Öten vagytok testvérek. Milyen az élet egy ilyen nagy családban, ahol ráadásul a szülőknek grófi rangjuk van?
Az, hogy viszonylag sokan vagyunk, nem nagy cucc. A legidősebb testvéreim korban elég távol állnak tőlem, szóval nem is nagyon érzem zsúfoltnak. Meg aztán.. nem is vagyok sokat otthon én sem. A többi meg. Hát.. nem tudom. Átlagos? Nem igazán van összehasonlítási alapom.

Átlagos? Szerinted hányan sétálgatnak még ilyen háttérrel itt?
Mittudomén, elég sok tehetős család hozza ide a gyerekét. Ha engem kérdezel, nem is értem, miért. Amúgy persze, nekem átlagos. Másnak meg más az.

Az ismert név mellé miért nem társult magánoktatás? Itt magas a színvonal, de vegyes a társaság. Úgy képzelném el, hogy azon a szinten, ahol a ti családotok áll, nagyon nagy hangsúlyt fektetnek a magánoktatásra.
Az ősök nem merték bevállalni a magánoktatást. Úgy gondolják, ha ilyen nagyobb intézményekbe járatnak, akkor több kijár a rideg rögvalóságból, több tapasztalat, ilyesmi. Amúgy azok a nemesi családok manapság, akik magánoktatással ennyire izoláltan élnek a -látványos macskakörmöt mutat- a "pórnéptől", jellemzően full életképtelenek. Hogy ez a "szint" manapság érdemben számítana? Max a sznoboknál, de a 21. században élünk, nem a középkorban.

Nem csak a Bagolykőben tanultál. Mi a tapasztalatod a többi iskolával összehasonlítva, mennyivel jobb vagy rosszabb ez a hely?
Itt bazira fiatalok a tanárok! Jó, azért van néhány öregebb is. Az ő óráikat nem is nagyon vettem fel, csak ha menőn néznek ki, mint az Eridon HV. Mármint Sárközi is ráncos, de tudod, na.. ő olyan Mr. Darcysan öregedik. Előnyösen. De visszatérve, itt nagyobb a diverzitás is, sokkal többféle nemzetiség van, plusz alapjában véve sokkal több a külföldi diák, mint a helyi. Az előző helyeken mindig a helyiek voltak többségben, főleg a Durmstrangban.

Ha minden jól megy, a következő tanévben végzős leszel. Mi az, amit mindenképpen szeretnél még teljesíteni az alapképzésed során?
-felnevet- Az alapképzésemet szeretném teljesíteni, elsősorban. Elég trén állok pár tárgyból, szóval örülök, ha nem vágnak meg.

Gondoltál már alternatív vizsgamegoldásokra? Például, hogy elrabolsz gy levitást, akit kényszerítesz, hogy igyon százfűlé főzetet, és megcsináltatod vele helyetted a záróvizsgáidat?
Sosem folyamodnék ilyen erőszakos megoldásokhoz, mint emberrablás, fenyegetés vagy kényszerítés. Jobban szeretem csak szépen megkérni az embereket, ha meg nem, hát nem. De ritkán utasítanak vissza.

Ha bármit változtathatnál magadon, mi lenne az?
Semmit, így szoktam meg magam. Vagy várj, várj, de! Itt mellkastájon egy kicsit jobb lenne, ha nagyobbak lennének. Haha, érted. -szórakozottan legyint-

*Látványosan lepillant, majd köhint egyet.* Örülök, hogy beszélgettél velem.

Én is, remélem, jó képeket teszel majd be rólam a cikkbe. Csá-csá!


- Wittner Dávid -
a srác, aki csodavilággal ajándékoz meg


Nagyon szépen köszönöm, hogy elfogadtad a felkérést, vágjunk is bele.
Késznek születtem, toljuk! *összecsapja a két tenyerét, mire a karján körbecsavarodott, alvó sárkány felháborodott fejjel szárnyra kap és berepül a pólója ujja alá.*

Édesapád mugli, édesanyád boszorkány. Mind a két világban könnyen megállod a helyed, vagy már az elejétől fogva csak az egyik vagy a másik dominált? 
Nem, nálam nem volt gond az ilyesmivel, könnyen alkalmazkodom. Könnyebben, mint a legtöbb ember, akit ismerek. Ugyanúgy meg lehet találni mugli rendezvényeken is, ahogy varázslatosakon is, a vendégköröm egy része is varázstalan emberekből áll. Amolyan hibrid vagyok. 

Szerinted szerencsésebb az, aki vegyes tapasztalatokkal rendelkezik, vagy itt felesleges a muglik környezetének ismerete? 
Itt szinte teljességgel felesleges, de mikor befejezed az itt töltött éveidet és kilépsz a nagybetűs életbe, aligha fogod tudni megoldani úgy, hogy nem találkozol muglikkal. Szóval mindenképpen javaslom a próbálgatást, tapasztalást, kísérletezést, utazást. Hajrá! 

Milyen szavakkal jellemeznéd magad? 
Kocka. Sudden. Workaholic. Keverék. Haver.
Egész gyerekkorod óta vonz a rajzolás. Mikor döntötted el, hogy ezzel szeretnél komolyabban foglalkozni? 
Ez nem egy konkrét döntés volt, csak az élet. Egy előre meg nem határozott eseménysor lezajlása következtében ott kötöttem ki, ahol most vagyok. Persze, kérdezgettek anno, hogy mi leszel, ha nagy leszel, de őszintén, ki a halál tud erre őszinte, igaz választ adni? *kissé tanácstalan arccal megrázza a fejét*

Mindvégig a tetoválásban gondolkoztál, vagy inkább festő, designer vagy ezekhez hasonló szakmák egyikében szerettél volna elhelyezkedni? 
Nem, a tetoválás szerves része az életemnek és semmiképpen nem cserélném más foglalkozásra. Ez olyan, mint a levegővétel vagy az ivás. De persze, szeretnék jobb lenni a festésben, hogy egyszer majd anyám galériáját én vehessem át. Szigorúan a szalonomat is megtartva; nemrég nyitottam, nem válnék meg tőle.

Ezért iratkoztál be mesterképzésre?
Igen.

Miért éppen a Bagolykövet választottad? 
Mert itt jártam ki az alapképzést is. Bizony. Szóval, kicsit olyan nosztalgikus volt ide visszajönni pár év után. 

Nagy keresete van a művészetednek? Átlagosan hány ember keres fel hetente?
Hm, még csak most kezdtem, de a lány, akinél a gyakorlatomat végeztem, szokott ajánlani. Szóval három-négy ember beesik így is, hogy nincsen hirdetve különösebben. Suli mellett elég ennyi is, főleg hétvégén szoktam dolgozni.

Mekkora esélyét látod annak, hogy a jövőben a galériát is és a szalont is üzemeltesd? Gondolkozol ilyesmiben?
Pofonegyszerű lenne, most is tele van a szalonom képekkel. Általában barátoktól szoktam venni képeket, nekik plusz pénz, nekem dekorációs elem. Néha el is adom, múltkor egy csávó elvitt három vízfesték képet.

Melyik munkádra vagy a legbüszkébb?
A sárkányom az egyetlen, amivel el tudok dicsekedni, de az előbb elmenekült, beltéren pedig nem lehet füstölni, szóval nem tudom most előszedni... Öm.. azon kívül talán arra, amit egy lánynak csináltam. Forgott meg fénylett a sötétben. De persze, még előttem az élet, sok mintát próbálnék még ki.

Idővel szeretnél egy saját irányvonalat kialakítani, aminél, ha ránéz valaki egyből tudja, hogy a te munkád, vagy ennyire nem határolnád el az alkotásokat? 
*Pár pillanatig erősen gondolkozik, a homlokán is összefutnak a ráncok.* Hát, lehetséges, hogy majd kialakítanám a saját stílusomat, de ugye a legtöbb ember konkrét elképzelésekkel és célokkal érkezik, így nem igazán van kivel kísérletezgetni. Magamon kívül persze, de már így is folyton összeveszik Chari, a sárkányom és Pika, nem hiszem, hogy jó ötlet lenne még több "alkotást" szabadon engednem. 

Ha nem festés és nem tetoválás, akkor mivel szeretsz foglalkozni szabadidőben? 
Attól függ, hogy éppen milyen közegben vagyok. A mugliknál zenét szoktam hallgatni, vagy Pokemon Go-zok, egyszerűen letehetetlen. Imádom a videojátékokat, én vagyok a playstation Gombóc Artúrja. De, ha nincs ezekre lehetőségem, néha szoktam olvasni, illetve szeretek a barátaimmal lógni. Velük szinte bármikor, bármit, bárhol. 

Egy olyan srácnak, mint te, milyen a baráti köre? Te vagy a húzóerő, vagy egy nálad is erősebb egyéniséget tartasz annak? 
Azt hiszem, nem mondhatnám, hogy konkrét, kialakult köröm van. Cserélődnek körülöttem az emberek, elég sokszor, főleg, mivel ingázok. De a fixeknél sincs meg a kapcsolat egymás között. Persze, igyekszem olyan lenni, akivel szeretnek együtt lógni, de van, hogy engem is lenyűgöz egy-egy ember. Azt hiszem, ez változó.

Nagyon szépen köszönöm, hogy megismerhettünk.

Nincsenek megjegyzések: