Átlagsrác
Szia! Köszönöm, hogy vállaltad az interjút. Nem is húznám tovább az időt, gratulálok a kinevezéshez, és jöjjön is az első kérdés! Hatodikos vagy, túljutottál már a VAVon, most újságírást tanulsz, az Edictum egyik cikkírója vagy már jó ideje, most pedig te lettél a szerkesztőhelyettes. Mi vonzott az újságírásban?
Szia, én köszönöm a lehetőséget, hogy bemutatkozhatok. Az újságírás, azt hiszem, az első bagolyköves évemben kezdett el vonzani, de akkor még túl sok új impulzus ért, nem vágtam bele. Hogy miért is az újságírás? Jó kérdés. Sosem voltam sportos, nem tudok órákon át egy helyben ülni és varázslósakkot játszani, nem szeretem sokáig az elmémet sem egy irányba fókuszáltatni, és mégis nyugodt vagyok. Olyan kellett, amiben kiélhetem a kreativitásomat, és amiben valamilyen szinten emberekkel foglalkozhatok. Mivel hatalmas lapátkezem van, így a gyógyítás sem jöhet szóba, hát szűkült a kör, és végül a legjobb irányba. Erre a legjobb bizonyíték a kinevezésem, aminek nagyon örülök.
Átlagsrác írói álnév alatt jelennek meg az alkotásaid. Mi a története ennek a névnek?
Amikor magamra gondolok, ez az első, ami eszembe jut. Nem igazán van olyan dolog, amiben kiemelkedő lennék, és pont ezt élvezem a leginkább. Szeretek átlagos lenni, sokkal könnyebb, mint egy belekényszerített szerepnek megfelelni állandóan.
APÁTHY MARCELL
Csermelymenedéken született 19 évvel ezelőtt. Navinés volt, a VAV után váltott Rellonra. Újságírást tanul, az Edictum cikkírója már jó ideje és nemrégiben az újság újdonsült főszerkesztő-helyettese lett. Párja az eridonos Carolina Bellini.
Hogy tetszik az újságnál? Milyennek találod a munkát az Edictumnál?
Szeretek itt lenni, jó a hangulat. Azt egy kicsit bánom, hogy nem vagyunk többen, örülnék neki, ha az újság sok eltérő stílusú cikket tartalmazhatna, így megmutatva azt, hogy mennyire különbözőek vagyunk. Szeretem a sokszínűséget, ami a kastély falai között megtanít minket az elfogadásra, de most még nem érzem azt, hogy ezt jól át tudjuk adni. Viszont reménykedem benne, hogy ez hamarosan megváltozik, és többen akarnak majd csatlakozni ehhez a jó hangulatú kis csapathoz.
Mi a véleményed a közösségről? Milyen együtt dolgozni a többiekkel?
Gördülékeny, főleg mivel mindannyian borzalmasan rosszul állunk a határidőkhöz, így jellemzően az utolsó pillanatban olyan hajtásban vagyunk, hogy szinte tapintható a feszültség. Én főleg ilyenkor érzem azt a szerkesztőségben, hogy egy csapat vagyunk, és be kell vallanom, imádom ezeket a pillanatokat. Persze jó lenne, ha egyszer csak lógatnánk a lábunkat a leadás napján, de akkor nem mi lennénk.
Na és milyen közvetlenül Jonathannal dolgozni? Rajtatok áll, hogy mi kerül be az újságba, és mindenért ti tartjátok gyakorlatilag a hátatokat az olvasók felé. Hogy állsz ezzel? Milyen érzés döntéshozónak lenni, és úgy dolgozni a többiekkel?
Először tartottam tőle, mert ha ránk néz az ember, akkor leginkább Mr. Nevetésgátló és Mr. Nyünny vagyunk, akikben annyi közös van, mint egy pólóban és egy augureyben. Aztán ahogy az első komolyabb beszélgetésünk volt, mintha két másik emberré váltunk volna, és hirtelen minden félötletünket vagy felvetésünket kiegészítette a másik, vagy éppen egy új irányból közelítette meg. Szeretek vele dolgozni, mert ő reális, jól látja a határokat, és képes az ésszerűségre. Én nagyon sokszor kapkodom, mindent akarok, és lehetetlen ötleteim vannak. Én feszegetem a határokat, ő kordában tart.
Számíthatunk változásokra? Mik a terveid a jövőre nézve?
Két lapszám között mindig ötletelünk, és az esetleges változásokon elmélkedünk. Ha nem is mindig látványosak, de aprócskák azért vannak. Talán ha kicsit többen lennénk, nagyobb volumenű változásokat is meg mernénk lépni, de egyelőre örülünk annak, hogy működik az újság.
Köszönöm a válaszokat, és további jó munkát kívánok neked. Remélem még sokáig fogunk együtt dolgozni!
Én köszönöm a lehetőséget, és mindenképpen. Találkozunk a leadási nap utolsó óráiban a szerkesztőségben. *kacsint*
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése