2014. december 15., hétfő

Záróvizsga para: Trükkök és fogadalmak vizsgázóinktól

Lassan lezárul egy újabb tanév, ötödéveseink már lázasan magolnak, és gyűjtik a megoldásokat, miként is lehet könnyebben teljesíteni az utolsó nagy megmérettetésen. Olykor igen érdekes dolgokba futottam, amit nem hagyhatok elmesélés nélkül. Ezért valószínűleg meglincselnek, de azért szeretek mindenkit!

Gryllus Annabell
Annabell különös fogadalmat kötött: a záróvizsga sikerességéért cserében hajlandó minden 16 év feletti fiúval csókot váltani. Sajnos azonban mindenki csak egyszer állhat sorba, a lány pedig szeretné, ha a záróvizsgáig minden fiú, aki érintett lehet megkeresné őt bagolyban, és megbeszélhetnék a helyet és időpontot. Informátorunk tájékoztatott, hogy ebben az esetben a barátnők nem zavaró tényezők, és nem is kell tartaniuk a lánytól, hiszen neki csak a csók a fontos.





Végardó Erik
Erik vállalta, hogy csapatmezével minden gurkót kifényesít abban az esetben, ha legalább 51%-ot elér az alap tanulmányait lezáró vizsgán. Egyes hírforrások szerint már el is kezdett gyakorolni, ám gurkó helyett egyelőre még csak folyosón rohangáló elsősök, és olykor másodikosok fejét sikálta eddig meg ilyen módon.





Inedra Pote
Indi a sminkre esküszik! Terve pedig az, hogy ha valami nem jut eszébe, akkor szépségkuponokkal látja el a vizsgabiztosokat, melyet átnyújt a kényes pillanatban. Ha sikeresen elvégzi az alapképzést, szeretne egy szépségszalont nyitni Bogolyfalvára, és így keresi az első tesztelőket. Állítólag a kuponokból néhányat „véletlenül” elejtett az iskolában is, így ha megtaláljátok a „cuki rózsaszín” keménypapírra készített kupont, akkor tegyétek el jól, mert érvényes lesz!



Vanília Perwinkle
Vancsi idén csoportos alvatanulást szervez a végzősöknek, hogy a nyitott könyvek között együtt aludjanak, és ezáltal készüljenek a vizsgájukra. Állítólag ha sikerre viszi a dolgot, akkor jövőre felvételizik az iskolába gyakorló tanárnak, és minden évfolyamon fogja tanítani az alvatanulást. Szerintem mindenképpen drukkoljunk neki, hiszen ez nagyon hasznos lehet egy dupla bájitaltan után… vagy előtt, de akár közben is.




Fülöp Farkas
Farkasunk szeretné meglátogatni minden tanárát, mielőtt még elkezdődne a komoly vizsgaidőszak. Mindenkinek egyéni verset írt, az itt töltött évek emlékére, a sok csínytevésről és meg nem vallott bűnökről. Bátor a gyerek, nagyon bátor, hiszen sok minden nem derült ki az évek során, és lehet, hogy nem segíti elő a záróvizsgáit, ha pont előtte meséli el a tanárainak, miket is tett.




Szendrei Ella
Ella lányunk nekiállt, hogy unikornis szőrt gyűjtsön, amiből aztán szerencsetincset fon, hogy a hajába tűzze a nagy napon. Szerinte házállata a legnagyobb segítség a vészterhes órákon, azonban hosszú ötletáradat során rá kellett jönnie, hogy egy unikornist, ami már legalább három éves, nem cipelhet be a vizsgaterembe, így erre a szőrfonatra enyhítette a dolgot. Ha tudtok, segítsetek a lánykának, hiszen alapképzésének sikere múlhat rajta!


Keresztessy Léda
Léda úgy döntött, hogy minden vizsgáztatójáról portrét fest, méghozzá a bejárati csarnok ajtóval szemközti falára. Mivel nem egy hétköznapi lányról van szó, ezért a képek csak nappal néznek ki természetesnek, éjjel azonban ahogy besötétedik, a fáklyák fényében igen gúnyossá válnának. A lányka persze még megfontolja, hogy ez a fajta humor ajánlott-e a vizsga előtt, vagy bízzon helyette a sikerében és a plusz munkálatokat inkább a vizsgák után végezze el, amikor már kezében a papírja. Léda: Utána, de segítünk!



Jeremy Claythorn
Friss prefektusunk úgy döntött, hogy a jogaival finoman visszaélve, minden negyedéves lánytól szerez valami kabalát, mely segíti majd az útján a papír megszerzéséig. Az akciót saját házában már meg is hirdette, és bár plüssmackónál meg keresetlen szavaknál nem remélt többet, néhány igen pikáns ajándékot is kapott. Reménykedik, hogy a hír a többi házhoz is eljut, és hamarosan összegyűjtheti mind a 17 lány „jókívánságát”.



Nincsenek megjegyzések: