2014. május 15., csütörtök

A tavasz ízei...


A tavasz is megérkezett végre immár teljes valójában. Ez pedig egyet jelent a zöldségekkel és gyümölcsökkel, melyek ellepik a piacokat, boltokat. Na de mit is kezdjük ezekkel a finomságokkal? A következőkben három salátának a receptjét szeretném megosztani veletek. Remélem elkészítitek őket, és annyira fogjátok szeretni, mint amennyire én szeretem.

Eredeti görög saláta

Hozzávalók:

    4 db paradicsom
    1 db kígyóuborka
    4 kis fej lilahagyma
    2 nagy marék olívabogyó
    125 g feta sajt

    4 ek olívaolaj
    1,5 tk citromlé
    1 púpos tk bazsalikom

Elkészítés:
  • Először egy tálban összekeverjük az olívaolajat, a citromlevet és a bazsalikomot. Ebből lesz a saláta alapja, azaz az öntet. Ezt egy órára hűtőbe tesszük, hogy összeérjenek az ízek.
  • Amíg az öntet hűl, addig mi folytathatjuk a saláta többi részével. A paradicsomot, uborkát és a hagymát apró kockákra vágjuk, majd a kimagozott olívabogyót is hozzáadjuk. Én személy szerint az olívabogyót is mindig félbevágom, de ez ízlés kérdése. A fetasajtot kis kockákra vágjuk, és a zöldségekhez adjuk.
  • Kivesszük az öntetet a hűtőből, és a salátára öntjük, majd nagyon óvatosan összekeverjük.
  • Tálalás előtt még 2 órát hűtjük, és készen is vagyunk.

Brokkolisaláta

Hozzávalók:

    1 db brokkoli
    2 fej lilahagyma
    2 gerezd fokhagyma
    néhány szem olívabogyó

    tejföl
    mustár
    majonéz
    só, bors, bazsalikom, oregano

Elkészítés:
  • A brokkolit feltesszük főni, de még mielőtt túl puhára főne, levesszük a tűzről. A lényeg, hogy még kicsit roppanós legyen. Ezután felvágjuk.
  • Amíg a brokkoli fő, addig elkészítjük az öntetet: tejfölt, mustárt és a majonézt ízlés szerint adagoljuk, majd összekeverjük és fűszerezzük.
  • Vékony csíkokra vágjuk a lilahagymát és a fokhagymát. Az olívabogyót félbevágjuk, majd az öntethez adjuk, és alaposan elkeverjük. Ezt követi a felvágott brokkoli, melyet szintén belekeverünk az öntetbe, de immár sokkal óvatosabban, hogy ne törjön össze.
  • Tálalás előtt 2 órára hűtőbe tesszük.

Vaníliás gyümölcssaláta

Hozzávalók:

    1 citrom kifacsart leve
    3 dl víz
    vaníliás cukor
    cukor ízlés szerint (2-3 ek)
    2 narancs
    1 alma
    1 körte
    2-3 kivi
    2 banán
    4-5 kisméretű mandarin
    1 doboz őszibarack befőtt
    pár szem szegfűszeg

Elkészítés:
  • Egy nagyobb üvegtálba öntjük a vizet, belekeverjük a citromlét és a cukrot. Beletesszük a vaníliát és a szegfűszeget. Hozzáöntjük a barackkompót levét, így megkapjuk a gyümölcssalátánk levét.
  • A gyümölcsöket megtisztítjuk/meghámozzuk, feldaraboljuk, majd óvatosan beleforgatjuk az elkészített lébe. A banánt tegyük bele utoljára, hogy ne törjön meg.
  • Tálalás előtt néhány órára hűtőbe tesszük.

Jó étvágyat! ^^


Nincsenek megjegyzések: