A szürrealizmus fejedelme : Dalí

Salvador Domingo Felipe Jacinto Dalí i Domènech
néven született Fugieresben, május 11-én, pontosan 110 éve, azaz 1904-ben, Katalónia gyarmatában a szürrealizmus megalapítója. Apja egy jól kereső jegyző volt, anyjáról semmit nem tudni, és később egy húga is világra jött. A megszületést Dalí a paradicsomból való kiűzetéshez hasonlította, nem csoda, hogy később próbálta megfejteni a méhen belüli örömök rejtélyét. nyolc évesen rendezte be első műtermét a családi ház padlásán, első munkái körülbelül tíz éves korában születtek. „A technikai tárgyak lettek a legnagyobb ellenségeim, például az órák, amelyeknek puhának kellett volna lenniük, vagy semmilyeneknek.” - írja egyik naplóbejegyzésében, magyarázatot adva ezzel a festményein feltűnő eldeformálódott órák megjelenésére is. Jó barátságot ápolt Federico García Lorca költővel, aki ódát is írt Dalíhoz, és járt Sigmund Freudnál Londonban, akinek végül egy könyvét is illusztrálta. Első önálló kiállításán Pablo Picasso is tiszteletét tette, de végül nem lett túl virágzó a kapcsolatuk, mivel Dalí azt vallotta, hogy egyetlen Dalí-kép többet ér, mint Picasso egész életműve. Több, mint ezerötszáz festményt, körülbelül harminc könyvet, néhány balettszövegkönyvet, számos könyvillusztrációt, litográfiát, színházi jelmeztervet, tucatnyi szobrot, sőt, Walt Disney részére rajzfilmet is alkotott, de a Luis Bunuellel közösen készített Andalúziai kutya című filmje által a szürrealista film megteremtője is volt.
1930-ban megszületett híres paranoia-kritikai módszere. Vásárolt egy kis tanyát Port Ligatban, s itt töltötte az esztendő jó idejét Galával (akit később – 1934-ben – feleségül vett). 1932-ben kiállítóként vehetett rész a szürrealisták első amerikai tárlatán. Ebben az esztendőben megalakult a műgyűjtők Zodiaque társasága, mely vásárlója lett Dalí alkotásainak. 1933-ban a Minotaure folyóiratban megjelent írása, mely az ehető szépségről és a szecessziós építészetről szól.
Sarane Alexandrian ekképpen fogalmazott róla: „A reneszánsz ember, aki a pszichoanalízis hitére tért.” Dalí vallotta, hogy a szürrealista művészet és a tudomány együttes erővel képes lehet az irracionális meghódítására. Magával a pszichoanalitikus értelmezéssel kapcsolatban Bálint Mihály is szkeptikusan nyilatkozott: a léleknek három területe van: az Ödipusz-konfliktus, őstörés és az alkotás; és ezek közül is csak az első kettő közelíthető meg a pszichoanalitika módszereivel. Az utóbbiról csak feltevések számolnak be. Az első kettő viszont az őstörekvésekből alakul ki, ami Dalí nyelvén a következő: A vágy talánya: anyám, anyám, anyám. Salvador anyja, aki igazán a családjáért élő asszony volt, valószínű, hogy lánygyermeket szeretett volna Dalí előtt, mert fiát elég sokáig lányként kezelte és nem egy esetben lánynak öltöztette. Az ezzel kapcsolatban kialakult identitászavar magyarázhatja azt, hogy Dalí egész életében az androgün (kétnemű) testalkatú emberekhez vonzódott. Később Galában, későbbi feleségében, is ezt az őseredetű androgünitást vélte felfedezni. Az előbb említett gyermekkori helyzet lehetett Dalí későbbi szexuális zavarának, és az anyja iránt tanúsított későbbi agressziójának oka. Ez érzékelhető a Szent szív, és az Időnként élvezettel köpök az anyám portréjára című képein.





Van olyan modern festő, aki nem hiába élt, mert pótolhatatlan. Nem, nem, dehogy gondoltam arra a tehetségtelen Picassóra! Nonfiguratív ügyetlenkedéseinél bármikor fest Földesy úr is különbet, dehogy. Speciel én Salvador Dalíra gondolok, mert az ő munkáját nem tudja elvégezni helyette a camera obscura modern változata. Dalí nem a valóságot festi le, hanem valószínűtlen álmokat. Olyat, ami nincs, csak az álmodban jelenik meg.

Egy asztalról lefolyó óra. Jut eszembe, láttál már faliórát folyni? Ilyen nincs, legfeljebb az álomban, de Dalí ezt lefesti olyan élethűen, hogy nincs ember a talpán, aki ilyen precízen tudna álmodni. Dali felemeli a habokat, és benéz a tenger alá. Dali hanyattfekvő nőjének haja vízeséssé változik. A festmény oly lenyűgöző, hogy a kebleket már fel se kell festeni, minek? Hogy elvonja a figyelmet a lényegről?
Tudjátok-e hogyan képezik az iparművészeket? Hoznak egy modellt, levetkőztetik meztelenre, és tessék, rajzoljátok le. Mit? A valóságot, az emberi testet, a kibuggyanó hájból keletkezett hurkát, a rég lógásnak indult emlőket, a kezdődő visszereket, a mozgató izmokat, a megfeszült pózt, úgy ahogy van, ahogy működik. Ezt meg lehet tanulni. De Dalí nem a megtanult valóságot festette meg. Ő elképzelt valamit, fantáziált egy hatalmasat, és a hó lavinából nagyszerű paripák vágtattak elő. A tengerek tajtékzó habjából összekapaszkodó szerelmespár bontakozik ki. A felhőket félrehajtva egy ismeretlen lény kikukucskál az ember lakta világba. Ilyenek a valóságban nincsenek, de ha lennének, pont így készítene róla képet egy modern fényképezőgép (amennyiben tudjátok, mi az). És akkor én megfeledkezek a fizikai világról, és megcsodálom ezt az álmodozó zsenit, és nagyon nem értem, mit esznek a kifinomult lelkű, művészetért élő-haló úrinők egy ferde házsort megmintázó festményen, amit 240 millióért árvereztek el. Ha jól emlékszem valami Tivadar követte el..