Április az irodalom jegyében

Áprilisban ünnepeljük a magyar költészet napját, ám ennek a hónapnak nem csak József Attilát és Márai Sándort köszönhetjük (akik ugye április 11.-én, a magyar költészet napján születtek).

1883. április 4. – Juhász Gyula születésnapja

„Alig van magyar költő, aki annyira azonosodott volna egy várossal, egy tájjal. Egészen bezárult ebbe a légkörbe, minden más vidékre ennek az egynek színeit vetítette, Szegedet képviselte, még mikor elvágyott is. Szenvedve szerette, mikor talán azt hitte, hogy legjobban gyűlöli: ahogy magunkat szeretjük és gyűlöljük egyszerre. (…) Juhász verseiből nem könnyű választani, mert nem az egyes darabok tökéletessége a döntő őnála, hanem a homokszemek szállongása. Szinte azt mondhatnám, nem a legjobb versei a legjobbak, és hogy a költő jobb, mint a versei. A versek rövidek, könnyűek, édesek. A költő azonban nehéz lelkű és keserű. „ - Babits Mihály: Juhász Gyula

(Egy Juhász-antológia előszava)

Juhász Gyula: Anna örök

1912. április 5. – Örkény István születésnapja

„A magyar irónia elgondolhatatlan Örkény prózája nélkül.” - Esterházy Péter: Örkényről egy Mészöly-köszöntő kapcsán

Örkény István: Előszó 

1905. április 11.  – József Attila születésnapja

„(…) József Attila akkor született meg országosan elismert költőként, amikor Balatonszárszón kiállították róla a hivatalos halotti bizonyítványt. A kor- és pályatársak többsége csak a bulvárszenzációként tálalt halálhír után döbbent rá, milyen kivételes életművet alkotott ez a mindaddig csak „jó költő”-ként számon tartott, zavarba ejtően sokféle hangon megszólaló – ezért gyakran félreértett –, posztumusz fölfedezett zseni, akinek életútját kisgyermekkora óta váratlan veszteségek, lelki traumák, különös fordulatok szegélyezték –, s aki egyéni szenvedéseiből egyetemes érvényű költészetet teremtett."

József Attila: Nagyon fáj

1900. április 11.  - Márai Sándor születésnapja

„Márai Sándorról beszélt még. (Csak egy könyvét olvastam: Vendégjáték Bolzanóban.) Aki aztán igazán németül, olaszul élhetett, írhatott, még nyelvi akadály sem volt előtte. De – azt mondta – minden kinti könyve szorongás. Nem-részvétel. Igazságok a dús semmiben. Aranyzsinórra fűzött léggömbök. Pedig Márai zseniális író. Világlátó. Differenciált európai állampolgár. Idehaza Kosztolányi lehetett volna belőle. Hogy nyomor és meghurcoltatás árán? Na ja. Glaszékesztyűben nem lehet magyarnak lenni. A kultúra nem egyetemes. Az emberek szívében nem az. Utólag – van egyetemes kultúra, de először bele kell a pocsolyába nyúlni! Ehhez lelki alkat kell, odakinn nincs az embernek lelki alkata” - Gyurkovics Tibor: Pótmajom

Márai Sándor: Halotti beszéd

1886. április 14. -  Tóth Árpád születésnapja

„Maga ellen zúdítja az egész világirodalmat. Ő maga törpíti magát.
Ez Tóth Árpád!” - Tersánszky Józsi Jenő: Tóth Árpád

Tóth Árpád: A körúti hajnal

1901. április 18. – Németh László születésnapja

„Soha nem értheti meg Németh László – rajongásokkal és meghasonlásokkal átszabdalt – életművét az, aki lelki mélységeinek a legaljára nem ereszkedik alá. (…)Németh Lászlóban még a sérelem is mindig hivatástudattá változott át. Élete minden szélsőségét, kilengését, megaláztatását vagy éppen sikereit gyönyörű egyensúlyban tudta tartani a szolgálat eszméje. Mi ez, ha nem a legmagasabb rendű lélektani képesség?”
- Csoóri Sándor: Németh László könyvei közöttű

Németh László: Gyász

(részlet)

Alig néhány hónap telt el az ura halála óta, és Zsófinak már erőltetni kellett az eszét, hogy arra a napra s ami azelőtt volt, vissza tudjon emlékezni. A gyerek sok dolgot adott, s az öregasszony, amióta a fia úgy járt, keveset mozdított a gazdaságban, még botot is vett, csakhogy mutassa, mennyire megtörte a baleset: nem tud ő már a majorság után szaladgálni. Zsófi nem zúgolódott, hogy a mamának nagy bánata mellett olyan szép piros a bőre. Még kapóra is jött neki, hogy az öreg kihúzza magát a dologból: hajnaltól estig sürgött-forgott, úgy el tudott feledkezni a munkában, mint régebben soha.

1913. április 24. - Jékely Zoltán születésnapja

"Ha behunyom a szemem, és elképzelem Jékely Zoltánt, a költőt, trubadúrnak képzelem el, várablakról várablakra vándorlónak, a szerelem boldog-boldogtalan énekesének; a felületes képzelgés némi könnyelműséget is ráad lobogó köpenyként, ez országban nem honos játszi kedvet. Már-már gyönyörködnénk a kitartó éneklésben, szívünk könnyülne tőle, mikor szorongás, balsejtelem éled bennünk, hogy az ének másról szól, a vidáman odacsapott akkordok fölött súlyos dallam zeng. S megrendülve vesszük észre, hogy a trubadúrnak „a sírás, mint szálka áll a torkán”; s észrevettük-e, eléggé komolyan vettük-e, a magunk érdekében, hogy milyen nagy költő szól hozzánk?" - Csukás István: Koldus Dárius (részlet)

Jékely Zoltán: Madár-apokalipszis

(részlet)

S üzekedő csillagok sugarában

tovább húztak nem-látható hadak

és én kétségbeesve álldogáltam

az Ítélettől vemhes ég alatt.

Mi voltam én? Mik vagytok? Mi az ember?

– gyötört a vak számtani művelet

s a végtelen elé az életemmel

tettem vádló, konok minusz-jelet.