2021. október 15., péntek




 

Szia Kedves Olvasó! 


E havi számunkban:


&

Egy perc csend most nem elég

Nem hallom csobbanását
Október elején boszorkányok és varázslók egy csoportja látogatta meg Bogolyfalvát, egészen pontosan a tavat, mivel vizének minőségére több lakossági panasz is érkezett szeptemberben. A bejelentés jogosságának tényét megállapították, így a tavat a tisztítás végéig elkerítették és lezárták. A csónakház ugyan látogatható, de csónakázásra nincs lehetőség, ahogy fürdeni vagy háziállatot fürdetni sem lehet. A kiadott hivatalos közlemény szerint a nyári időszakban megnövekedett a fürdőzők száma, ezért következhetett be ilyen mértékű romlás. Szintén októberben megkezdődött a vízi komplexum építésének következő szakasza, egyesek úgy vélik, hogy legkésőbb karácsonyra már lesz lehetőségünk átélni a különleges élményt.

A tökéletes pillanat
Tragikus balesetben elhunyt az ismert fotós, Nathaniel Wright. A fiatalember egy stúdió ablakán esett át és zuhant a mélybe. Megkeresésünkre elmondták, hogy halála szerencsétlen baleset, semmilyen káros szer hatása alatt nem állt, illetve kizárták az idegenkezűséget is, ugyanis nem találtak arra nyomot, hogy bárki más is jelen lett volna. Érdekesség, hogy kezében volt fényképezőgépe, mely csodával határos módon szinte sértetlenül túlélte a betonba csapódást. A végzetes esés első pillanataiban a fényképezőgéppel kép is készült, amelyet a hónap végén rendezett gyászszertartáson ki is terveznek állítani. A kép lélegzetelállító, hiszen a naplemente utolsó pillanataiban készült, különleges fény-, és képjátékot biztosítanak rajta az üvegdarabok. A Töredékek című kép már most minden eddiginél nagyobb siker, amellyel valószínűleg beírta magát ezen művészeti ág történelmébe. Sajnáljuk, hogy ilyen tragikusan.

Egy nap a kilátástalanságban
Az első tanítási hét péntekjén sűrű köd lepte el a falut és a tanodát, ezzel egy teljes napra megbénítva a környéket. Az ország más részeiben nem tapasztalt jelenség hatására sokan nem mertek elindulni a munkahelyükre vagy a kastélyba, nyolc óra előtt nem sokkal pedig a mágikus bemondók, rádiók is arra kérték a lakosságot, hogy maradjanak inkább otthon.
Egyes elmondások szerint a köd inkább nem volt jó hatással a házas-, és családi kapcsolatokra, ugyanis a váratlan összezártságban az emberek, akik megszokták, hogy külön töltik a nap nagy részét, most egy váratlan helyzetben találták magukat, és ezzel nem tudtak mit kezdeni.

Skandáld hangosan, hogy...
Természetesen azzal egyidőben, hogy arra kérték a lakosságot, aki csak teheti, maradjon otthon, utcára vonult a nyugdíjasok egy csoportja. Látni ugyan őket nem lehetett, a hangjuk elég nagy volt. Hogy, hogy nem, azonban így is balesetet szenvedtek. A gyülekezőhelyig eljutottak, majd együtt haladtak lassan a hivatal felé, ugyanis véleményük szerint az egész ködről a polgármester és a tanácstagok tehetnek, akik a hivatalból irányították az egész műveletet. A skandáló csoportot végül három seprűs futár gázolta el, szerencsére mindenki csak könnyebb sérüléseket szenvedett. Azt mindenképpen érdemes megemlítenünk, hogy a nagy köd idején a polgármester és a tanács tagjai a minisztériumi kérésének megfelelően otthon maradtak ezen a napon. Természetesen később együttérzésüket fejezték ki a balesetet szenvedtek felé.

Elhalt a remény
A nagy ködöt követő tisztító és helyreállító munkálatok során megtalálták Owen Wilks holttestét. A fiú a Bagolykő Mágustanodába járt magántanulóként, ugyanis számos betegsége miatt nem volt lehetősége rá, hogy rendszeresen kimozduljon otthonról. A fiú még június közepén tűnt el, testét a falu határától nem messze, sekély sírban fedezték fel, olyan részen, ahol nem jellemző, hogy emberek járnának. Vélhetően az elkövető, aki bestiális kegyetlenséggel végzett vele, szintén úgy gondolta, hogy nem bukkannak rá. Az aurorok nyomozást indítottak, egyelőre ismeretlen elkövető ellen, azonban úgy hírlik, hogy már számos nyom és gyanúsított is van az ügyben. A település vezetői fokozott óvatosságot kérnek, mert bár nem kizárt, hogy átutazó tette, sosem lehet kizárni a lehetőséget, hogy valaki olyan, akit ismerünk. Az Edictum nevében részvétünket szeretném kifejezni Owen családjának.



Beköltözött Dallamok - Interjú Frida L. Bergsteinnel

Az idei tanévnyitó hozta a maga hangulatát, amíg ujjainkat tördelve hallgattuk hosszas perceken keresztül a tanári kart érő változásokat. Megannyi új tantárgy közül választhatunk most szeptemberben is, azonban állítom, hogy a képességoktatás egy teljesen új szintet ért el nívós intézményünkben. Ebben a számban szereplő interjúalanyom, Frida L. Bergstein az egyik ilyen képesség, a melodimágia oktatója lesz.

Azt hiszem, tényként kezelhetjük, hogy a diákság még nem igazán ismeri a tanárnőt. Kezdésképpen elmondana kérem magáról három dolgot, amit mindenképpen szívesen viszontlátna az iskolaújságunk hasábjain?
Egy elég jelentős tény rólam, hogy eddigi életem nagy részét Németországban töltöttem. Ott születtem és nőttem fel, három húgommal együtt. Hm, mit mondhatnék még?
Amikor kicsi voltam, volt egy agarunk otthon, aki nagyon közel állt hozzám, ám mikor 10 éves voltam, sajnos elpusztult. Akkor fogadtam meg, hogy ha saját családom lesz, lesz egy új kutyusunk. Ez még várat magára, de a szándék megvan.
Még érdekesség lehet rólam az a kis szokásom, hogy szeretem az embereket figyelni, és néhány zenei hangot társítani hozzájuk, ami feltételezésem szerint leírja a személyiségüket. Általában akkor szórakoztatom magam ezzel, amikor mondjuk egy hosszabb sort kell kivárni. Érdekesebb akkor lesz ez a kis játék, amikor egy embert többször is látok, és más dallamocskát tudok hozzákapcsolni minden alkalommal.

Ez egy igazán kedves játék. Én magam zongorázom, és bár ilyesmire még nem gondoltam, lehet, a jövőben kipróbálom egy hosszadalmas sorban állás alkalmával. Ha már dallamok... Az mostanra köztudott, hogy Ön az új melodimágia oktató. Hogyan ismerte fel magában a képességet? Milyen hangszereken játszik? Biztos van olyan, amelyiket közelebb érzi magához.
A zene mindig is nagyon közel állt hozzám, már kisgyerekként is. A zongorán négy, a hegedűn pedig hat éves korom óta játszom. A képességem azonban csak kamaszkoromra jelentkezett egyértelműen, habár visszagondolva apró jelek mindig voltak rá, mint például a kifinomult zenei hallásom. Fuvolán ekkor kezdtem tanulni, és ha mindenképpen mondanom kell egyet, az áll hozzám a legközelebb, a fuvola kapcsolható a melodimágiámhoz. Ám a hegedű és legtöbb vonós hangszer is kiemelkedő helyen van nálam, ahogy a hárfa is, amin mostanában kezdtem tanulni. Ha pedig a húros hangszereknél tartunk, ott van a gitár is, amin el tudok játszani néhány dallamot. A mágiámnak köszönhetően mindig nagyon könnyen tanultam a zenét, és szívesen is csinálom, innen ered a sokféle hangszer. 

Rengetegféle hangszert felsorolt, és minden elismerésem, mert nekem egy is néha feladja a leckét. Esetleg van külföldi tapasztalata is a melodimágiával?
Németországon kívül sokáig éltem Svájcban, míg a Herzberg Mágusiskolában tanultam, valamint Franciaországban. Maga a mágia ott sem működik másképpen, csupán az emberek hozzáállása más. A svájciak általában közömbösen kezelik a melodimágiát, pont úgy, mint minden más képességet. Ellentétben a franciákkal, hiszen közülük kikerült már egy-két igen neves melodimágus. Ott van például Chopin, aki a 19. század művésze volt, és akinek a nevét biztos sokan hallották már, hiszen képességének köszönhetően világszerte híressé vált a muglik között is. Párizsban találkoztam egy-két melodimágus tanonccal, akinek a képessége hatalmas dicsőséget jelentett, és azt várták, hogy az majd híressé teszi őket. Én hiába vallom, hogy ez a képesség nagy dicsőség, tudom mennyi energia és idő kell ahhoz, hogy egy jó darabot írjon az ember. Senki nem válik a semmiből híressé.

Ha a melodimágia máshol sem működik másképpen és a Herzberg Mágustanodát igencsak jól ismerte, miért éppen a Bagolykő Mágustanodát választotta, mint oktató?
Szerettem volna megismerni egy új helyet, a Bagolykő és környéke pedig igen szimpatikussá vált. Mindig is szerettem volna tanítani, így mikor egy régi tanárom figyelmembe ajánlotta az itteni állást, azonnal meg is pályáztam. Egyelőre egyáltalán nem bántam meg a döntést, hiszen a kollégák és a diákok is nagyon szimpatikusak, a környék pedig festői, ami igazán sok dallamot fog még szülni bennem, és remélem, a diákokban is.

Valóban gyönyörű a Bagolykőt és az immáron városnak nyilvánított Bogolyfalvát körülvevő vidék. Érdemes ezeket a szakaszokat bejárni és túrázni, amíg nem jön el a nagyon hideg idő. Mit szeret szabadidejében csinálni?
Természetesen sokat zenélek. Szoktam darabokat írni, bár soha semmi olyat, amit a nagyvilágnak szánnék. A hangszereken is sokat kell gyakorolni, még azon is, amin már profi az ember. A zene mellett is vannak azonban hobbijaim: szívesen varrok és hímzek, vagy esetleg gondozom a kertet, ha van rá lehetőség. Szeretek kirándulni mindenfelé, mert a zene mellett a természet is nagyon közel áll hozzám. A legnagyobb szépség számomra pedig az, ahol ez a kettő találkozik.

Ha szeret kirándulni, akkor mindenképpen megéri a közeli vízeséshez és az erdőben megbújó faházhoz ellátogatnia. Végezetül egy kérdésem maradt, amit korábban is feltettem már interjú során egy oktatónak a saját tárgyát tekintve, tehát: mit tanácsolna a jelenlegi melodimágia tanoncoknak?
Szerintem a legfontosabb, hogy önmagát keresse a zenében az ember. Egy képességet akkor tudsz jól irányítani, ha magabiztos és kiegyensúlyozott vagy. A melodimágiánál segít, ha ismeri a zenét és a hangszerét az ember, mind gyakorlati, mind elméleti szinten. Szóval a tanácsom az lenne a tanoncoknak, hogy foglalkozzanak sokat a zenével, keressék meg azt a zenei irányzatot, azt a hangzást, ami a legközelebb áll hozzájuk, és közben próbálják meg kiismerni önmagukat és a zenét.


Nagyon szépen köszönöm, hogy a kaotikus tanévindítás mellett még időt szánt az interjúmra. Remélem, a későbbiekben még lesz alkalmunk beszélgetni!





Csak mondd, hogy igaz!

Visszatért mindenki az iskola falai közé, hiszen vége a nyárnak, gondolom mindenki legnagyobb örömére. Ennek köszönhetően tudunk nektek szolgálni nyáron történt - és igen érdekes - eseményekkel, amik... Tudjátok mit? Döntsétek el ti, hogy mit éreztek. Az biztos, hogy mi nagyon élvezzük a felhozatalt.


Van egy olyan érzésem, hogy nem lesz olyan cikk, amiben ne kellene megemlítenünk Winter Cone Danvers nevét. Gyerekek, a srác zseni. Komolyan. Rendesen csodálom. Szóval úgy esett, hogy Hollósi Zalán, minden felsőbb éves kedvenc levitása, betévedt a Leprikón aranyába, ahol összetűzésbe került Winterrel. A szóváltást örök rejtély fedi, de az biztos, hogy elég erőteljes feszültség volt érezhető köztük. Hoppá-hoppá. Csoda, hogy pár pofon nem csattant el, de ennek megakadályozója lehetett a drága Autumn Rue Danvers, aki hősiesen felbukkant megmenteni a levitást. Gondoltuk mi. De Autumn fogta és nemes - hihi, értitek - egyszerűséggel kirakta Zalánt a helyről. Nos, akkor ennyit a szerelem lángra lobbant szikrájáról. Bár soha nem lehet tudni, lehet, Zalán még a lovak közé csap sértettségében. Csak Winter ne legyen ott. Kis taktikusság, Zalán, kérlek. Segítünk, ha gondolod.


Kezdődött egy pár szemmel és egy szájjal. Elengedtük. De új tanév virradt ránk és: több szem látta, majd több száj adta le a drótot, hogy Kiss-Herczeg Domonkos bizony majdnem felszállt egy vonatra, hogy elhagyja az iskolát. A tanév közepén. Állítólag Csonka Zsombor állította meg az összetört szívű szerelmest, és tudjuk, nem szabad mindent elhinni, amit mondanak, tudjuk, de ha többen mondják, már elgondolkodsz. Öleléssel kezdődött, ahogy az egyik fiú vigasztalta a másikat, majd: BUMM! Csók csattant! Ott, a tömegben, a meghitt baráti ölelésből lett egy... Jó, puszi. De biztosan nem baráti. Mik derülnek itt ki, kérem? Az egész szerkesztőség lement hídba és vissza sem jöttünk! Totálisan az Edictum támogatását élvezitek, srácok. Csak így tovább!


Mihail Sztravinszkij mindenkinek meglepetést okozott, mikor ismét meglátták többen is a kastély falain belül. Valaki szerint lehetséges visszabukni az egyetemről, és az ex-rellonos éppen ennek áldozata lett. Talán igen. Ami izgalmasabb, hogy nem koptatta diáktársaimmal a padot pár hétig mindössze, már többekkel is összeboronálták, azonban csak egy valaki volt nagyon szerencsés. A folyosó tömve volt, így az illetőt nem lehetett tisztán kivenni a szemtanúnk szerint, de egy biztos: eltűntek a Mágusjog tanteremben igen hosszú időre. Az alacsonyabb barna és a magas szőkeség. Rajtuk kívül nem tudja senki, mi történt bent, de ha egy teremben lennénk kettesben Mihaillal… Azért gondolom, mindenki tudna vele mit kezdeni. Ha valakinek esetleg lenne kicsit több infója erről, ne legyen rest magában tartani. Szeretnénk megtudni az ex-rellonos-és-prefektus kiválasztottját. És ki tudja? Talán még gratulálhatunk is nekik.


Aki azt mondja, hogy nem hallott még róluk, az hazudik. Vagy burokban él. Reiner Kende, a Navine szívtiprója, és Mórocz A. Móric, a Rellon gyöngyszeme, nagyon hamar megtalálták egymással a közös hangot. Olyannyira, hogy mostanában nemigen látod egyiket a másik nélkül. A két srác mindenben benne van, amit valamelyikük kiejt a száján, sok remek pillanatot köszönhetünk nekik, és valószínűleg ők is maguknak. Itt volt a nyár, ami elmúlt. Ha nem tűnt volna fel: Jó reggelt kívánok! Nem kell messze menni, hogy az ember érdekességekbe fusson, így volt ez az alanyainkkal is, akiket lefüleltek egy tetoválószalon előtt. Mindenki jól olvasta. Kende nadrágja le volt tolva, amikor a nyitódó ajtón át beláttak a drága szemfüles barátaink, így mindenki jól gondolja, mi készülhetett - intim tetoválás. Közös intim tetoválás, mint barátságuk megpecsételése. Ha a két fiú közötti kapcsolat nem fog örökre tartani, skacok, akkor semmi.



Egyszer volt, hol nem volt - Volt egyszer egy... furcsa, elhagyatott ház



Alkonyodott. Mintha eloltották volna az élet fényeit, az erdő melletti kis falu vállára nyomasztóan telepedett az este. Az ajtókat, ablakokat bedeszkázták, a gyertyákat elfújták, és a családok még beszélni is csak suttogva mertek. Kintről sem hallatszott be neszezés, nem túrta az avart megannyi kis sündisznó, nem cirrentek lomha táncra szentjánosbogarak, nem buggyantak ki a patak medréből kuruttyolva a békák. A víz is csendesen, szelíden hömpölygött a kerekre csiszolt kövek között, és amikor a szél megrezdült, a fűszálak olyan puhán simogatták egymást, mint a selyem. Vigyázzban állt az erdő is, hiszen a korhadó fák sem mertek reccsenni, nehogy magukra hívják a figyelmet. Meglapult a táj, meglapultak az állatok, növények. Meglapultak, ez tűnt a legjobb módnak, nehogy magukhoz vonzzák az erdő sűrűjében álló ház lakóját. Vajon majd ma...? Sosem lehet tudni előre.Nem lehetett véletlenül arrafelé tévedni, mert az ösvényt sűrű pókháló szőtte körbe, amiben odaragadt denevérek csapkodtak kétségbeesetten. Kövek helyett különböző méretű és formájú tökök szegélyezték a tisztást, míg maga a ház vékony, magasra törő deszkáival szinte már a pillantás súlyától is felnyikordult. Történetmondók százai kíséreltek már meg belépni a furcsa birodalomba, de ennél többet senki sem írt még le. Tébolyult, világától megfosztott tekintettel találták meg azokat, akik bemerészkedtek - és bátyád után most mégis te vagy a következő a küszöbön.




Semmiből sem tanultál? - töprengsz, miközben lefirkantod jegyzettömbödbe, hogy a kilincsről valami nyálkás folyadék csöpög a lábtörlőre. Még skiccelsz is: a törött ablaküveg mögött mintha árnyak susognának, az olajlámpa maszatos fénye pedig egy furcsán pedáns aranyszín ládikára vonzza tekinteted. Nos, hát, már itt vagy, akkor kerülj beljebb. Megfogod a bőrmeleg fémkilincset, és a hűvös őszvégi időjárást kint hagyva belépsz az előtérbe. Az ajtó némán simul vissza keretébe mögötted, odakint tompán puffannak jegyzeteid a tolladdal együtt. Egyelőre nem látsz semmi furcsát. Otthonos, krémszínű falak, vörös szőnyeg, halvány gyertyafény, mely a folyosó vége felé teljes sötétségbe fordul. Lépsz egyet előre, s míg az ablakon át hallod, hogy kívülről felsírnak a ház deszkái, bent csak a halk dobbanást érzed, mintha puha anyaggal fedett kőpadlón járnál. És most merre? Talán ugyanolyan tanácstalan vagy, mint előtted mindenki, azonban nem maradhatsz itt örökké, valamerre menned kell, meg kell keresned a testvéredet. Meg kell mentened, amíg csak lehet. Vár rád, számít rád, megígérted neki, hogy nem hagyod magára, és most mégis félelmedben (azért lassan bevallod magadnak) megdermedve moccanni sem bírsz. Bőröd ég, gyávaságod elkeserít, valahol haragszol is magadra, hogy ennyire sem vagy képes.

Nevén szólítod, hangod végigzeng az épület csontvázában, kérdő hangsúlyod messze vibrál, ám nem ad választ arra, hol kezdd a keresést. A korhadt falépcsőket követve, az emeleten? A nagyszobában, itt, jobbra, a félig megereszkedett boltív másik oldalán? Az mindenesetre megnyugtat, hogy a ház látszólag kiköpött mása annak, amiben felnőttél, így eltévedni biztosan nem fogsz - nadrágodba dörzsölöd hát tenyereidet, és megteszed az első lépést a boltív felé. Bepillantasz, és már mész is fel, ez a terv, megállsz hát a falhoz tolt bársonyfotel mellett, és körbehordozod pillantásod. A kandallóban lágyan, otthonosan lobognak a fahasábok, fényük visszatükröződik a hibátlan ablaküvegen, a falakon kedvenc színeid fonódnak össze kellemes összhangban és az ott... Egy hintaszék a sarokban? Elmosolyodsz, és mire észrevehetnéd mit csinálsz, pár lépéssel előtte termesz, és felveszed a Kis Herceget, amelyet valaki a hintaszék párnájára fektetett gondosan. A lámpásnak és az aranyszín ládikónak se híre se hamva, pedig megmertél volna esküdni, hogy ebbe a szobába néztél be korábban - nem tulajdonítasz neki különösebb jelentőséget, a díszes borítást kapott mesekönyvet hónod alá csapva immár egészen könnyed léptekkel fordulsz ki a szobából, hogy ráfordulhass az emelethez vezető takaros kőlépcsőkre. Amint hátat fordítasz, a hintaszék komor puffá szenderül, a kandalló melege kialszik, a falak elszürkülnek, rajtuk penészfoltok futnak az itt-ott hiányos plafon felé. Még egyszer, valami furcsa késztetésnek eleget téve visszafordulsz - de mintha minden a régi lenne, nyugodt, családi idill, a komódon még a gramofon is andalító dallamba kezd.

Megvonod a vállad, és a bejárati ajtó felé el sem pillantva fogod meg a korlátot, s követed felfelé. Tekinteted a falakat pásztázza, gyermekkori fotóid teszik hívogatóvá a szűk feljárót - hangosan felnevetsz, ahogy meglátod a sárban dagonyázó testvérpárost - magatokat. Tényleg. A bátyád. Szólítod újra, és a zene abbamarad, de válasz ezúttal sem érkezik. Szemöldököd összehúzva követsz egy repedést lefelé, s megakad a szemed egy a szőnyegbe ivódott sötétvörös folton. Talán nem kéne továbbmenni?

Ekkor koppanást hallasz fentről, mire fejed rögtön abba az irányba rántod, perifériára szorul ezzel minden, ami aggodalomra adhatna okot. Úgy lépkedsz tovább, hogy nem nézel le, még két lépcsőfok, és már ott is állsz volt szobád ajtaja előtt. Szemben vele a bátyádé, a folyosó végén a szülői háló... Valami azt suttogja, nem teljesen így volt régen, és hiányzik pár helyiség, de a háttérben szóló halk dúdolás teljesen ellazít, és nem foglalkozol ilyen kis részletekkel. A szobád nyitva van, nem is csoda hát, hogy mosolyogva lépsz be, veszed szemügyre a falra firkált dínókat, a földön karikázó kisvonatot - talán sosem suhant így, mert te mindig szétszerelted őket. Az ablakhoz lépsz, át két párnán, a szőnyeg bolyhosan simul a talpadhoz, cipőd sem lehet akadálya annak, hogy élvezhesd a teljes komfortot. Ujjaid a hűvös üveghez simulnak, de ahogy lenézel, a gondolataiddal együtt a torkodból feltörő halk, ütemes dúdolás is megszakad. Tükörképed magasabban, vékonyabban vigyorog rád, mimikája nem követi a tiédet, feléd nyúl, ijedten hátralépnél, de csak forró karok ölelésébe hátrálhatsz. Hát tessék, megtaláltad akiért jöttél.

Szemeid lecsukódnak, ahogy csókot nyom a fejed búbjára, a könyv pedig élével csapódik a lábfejednek. A dúdolás ismét betölti a teret, és immár tudod, hogy tőled származik, s mire kettőt pislogsz, már nincs is senki aki jelenlétével megakadályozhatna benne: lassú ringatózásra késztetnek ösztöneid. A távolban egy alak kitárja az ajtót, és kitámolyog a hajnali pirkadatba, arcán könnyek, testén sebek, tekintetében egy elszalasztott lehetőség, egy megbánt döntés fénye. Integetsz neki, mosollyal az arcodon, de ő már nem ismer fel többet - senkit.
No hát mit tehetsz akkor? A lepusztult, dohos falak között tanácstalanul ácsorogsz estig - majd reggelig, estig, reggelig... Egészen addig, amíg meg nem érkezik a következő bátor, aki fel szeretné fedezni magának a ház titkát.



Van egy ecseted? Buszjegyre kéne. - VII. rész

1912. január hónap 28. napján, Cody-ban (Wyoming) született a világra Jackson Pollock, amerikai festőművész. A tasizmuson túl kiemelkedő alakja volt az absztrakt expresszionizmusnak, ami lényegében
az 1950-es években az ő kezdeményezésére jött létre. Stílusát “action painting”-nek nevezzük, magyarra lefordítva gesztusfestészetnek. Ez annyit jelent, hogy a festő fogta a festéket, ráfröcskölte, rácsorgatta a vászonra és: kész a festmény. Különlegessége volt ezen felül még, hogy valamikor például homokot szórt a festékbe, ami még inkább kivételessé tette műveit. Első szignifikáns művei mitologikusak, szürrealisztikusak és szexuális töltetűek voltak, amik minket most egyáltalán nem mozgatnak meg.

Őszintén szólva, engem nagyon is megmozgat Pollock munkássága, mert valami brutálisan király volt a pasi, de ez a cikk kicsit máshogy lesz mérvadó a többihez képest. Nem fogjuk a festőművész egyetlen kiemelt művét megmagyarázni, ami igencsak furcsa, hiszen a tematika eddig ez volt. Kicsit eltérünk tőle, nehogy véletlen meg legyünk vádolva monotonitással. Azt nem élném túl. (Ne aggódj, dehogynem.)

Pollock remek alkotásokat hagyott maga mögött, és emellett még az élete sem volt kutya. 1925-től képzőművészetet tanult Los Angelesben, ahonnan kicsapták, mert túlságosan megosztónak találták, de ez sem tántorította el. New Yorkba költözött, ott folytatta tanulmányait, majd 1944-ben megnősült. Boldogság volt boldogság hátán, míg nem 1956-ban, 44 évesen életét vesztette egy autóbalesetben. A mugliknál gyakran történik így elhalálozás, köszönhető ez leginkább figyelmetlenségüknek. Nem is lenne ez különös, azonban a szemtanúk előadása igenis meglepővé teszi a helyzetet.

Sokak szerint zöld színű fény villant, mielőtt az autó felborult és az út melletti árokban kötött ki, felcsavarodva egy fára. A Pollock mögött haladó autó sofőrje elmondta, hogy semmi nem volt gyanús egészen addig, amikor is “egyszer csak fekete foltok tűntek fel az erdőből, majd zöld fény villant, és az autó fölött elvesztette az irányítást az előttem haladó.” Nagyon sok mindenre enged ez következtetni, és mivel a zöld fény túlságosan is gyanús, aurorok bevonására is szükség volt az eljárás során. Kiderült, hogy Pollock felesége boszorkány volt, aki igen jó kapcsolatot ápolt a Sötét Nagyúr követőivel, azonban egy idő után elhagyta őket, mondván: normális életet szeretne. Így került Pollock mellé, azonban a követők nem nézték jó szemmel, hogy a boszorkány simán ott hagyta őket - megbosszulták. Azon, akit a legjobban szeretett.



Ki eszik, ki iszik, valaki csak edzik




Nővérén az utóbbi időben jól látszik, hogy valami nagyon nincs rendben az életében, de Vizsnyiczky Sári kapcsán senki nem gondolná, hogy az eridonos lány alkohollal űzné el a gondokat.
Márpedig nemrég lencsevégre kaptuk, amint üvegből nyakalja a whiskyt, és ha lehet hinni a későbbi beszámolóknak, bizony el is fogyott az egész. Lehet, hogy csak tea volt benne? Mindenesetre Sárit egy darabig utána nem látták...

Bizonyára sokan egyetértenek, hogy nincs is annál jobb, mint egy fárasztó nap, vagy hosszú műszak után leülni, és meginni egy jól megérdemelt kávét. Netán tejszínhabbal is a tetején, amolyan jutalomként önmagunknak.
Valószínűleg Bernáthy Zsófi is így lehet ezzel, csakhogy szegény hiába készített magának a pubban egy igazi különlegességet egyik este, valami pofátlan fráter csúnyán elorozta előle, nyilván azt gondolva, hogy ezzel a húzással jó lehet nála. Legyen annyi elég, hogy fotósunk nem maradt a helyszínen, mert testi épségét féltve inkább hazatért szerető családjához.


Kiváltképp az őszi és téli hónapokban bizony nem árt kiegészítő vitaminokat szedni, mivel ilyenkor kevesebb természetes forrásból jutunk hozzájuk. Pedig most is ugyanolyan fontos, hogy jó közérzetünk legyen, védjük magunkat a vírusoktól, és bírjuk az egész napos talponlevést.
Azért annyira túlzásba sem kell esni, ahogy Theodore B. Marchetti teszi, aki marékszámra tömi magába a tablettákat. Bizonyára nagyon félti a szervezetét a baciktól, azért rágja ilyen ádázul.
Ugye azok vitaminok...?

Szinte valamennyiünknek van egy vagy több rejtett tehetsége, olyasmi, amiről nem is sejtjük, hogy különleges, hogy olyan, amivel kitűnhetünk. Vagy esetleg csak félünk megmutatni a világnak, a csalódástól tartva.
Nos, Somogyi Zente Domokosnak alighanem az éneklés ez, és persze a velejáró performansz. Tanúi voltunk, amint szobájában egy tükör előtt gyakorol, és nyilván azt gondolta, senki sem figyeli vagy hallja, így bátran kiengedte hangját. És a ritmusra mozgott is, táncolt, rázta magát, és haját, mintha épp koncertezne. A fellépő ruhája ugyan csak egy alsónadrágból állt, de igazán nem várhatjuk tőle, hogy még önmaga stylist-je is legyen!

Ismét véget ért egy nyár, a jó idő távozóban van, és egyébként is elkezdődött újból az iskola, vagyis viszlát strand-szezon, búcsút inthetünk a fürdőruháknak. Sokan ebben az időszakban kissé elhanyagolják testüket, elvégre a sok meleg ruha alatt úgyse látszik, hogy felszedtek pár kilót, itt-ott lett egy kis úszógumi.
De nem úgy Létai Roland! A rellonost rendszeresen lehet látni edzőteremben, és bizony van is mit nézni rajta... Akarom mondani, érdemes példát venni róla! Azt rebesgetik persze, hogy csak a lányok miatt pattintja ki magát így, de hát mind tudjuk, hogy végső soron nem a külsőségek, hanem a személyiség a fontos. És Rolandnak nagyon szépen feszül a személyisége!


Sajnos még a legszemfülesebb újságírók sem tudnak meg mindent, derítenek fel minden sztorit elejétől a végéig, időnként maradnak homályos foltok, apró kis hézagok itt-ott. Ami bizony olyan, mint a szúnyogcsípés, viszket, bármennyire is nem akarunk róla tudomást venni.
Szóval végezetül, aki esetleg tudni véli, hogy Borbély Leila mit dughatott be a nadrágjába, amit ennyire el akar rejteni szem elől, mindenképp írja meg nekünk!




Fontos kérdések útvesztője

Oisin Dalszöveg
Komor esték

Hideg és sötétség, ez ami körülvesz,
Senki nem érti a szavam,
Komor felhőkön könnypárnám úsztatom,
És semminek érzem magam.

Félek a hidegtől, félek a magánytól,
Rajtam az esték réme,
Lehunyom a szemem, árnyakat látok,
És köztük a kedvesem képe.

Ilyenkor érzem, elindul felém,
Majd lágyan simogat keze,
Boldogan sóhajtok, rémálmom véget ért,
Mert nálam van újra a helye.



Kőszegi Róza Amélia
Felépített fantázia

Amikor először találkoztak
a lány rideg volt és tiszta,
színek nélkül látta az egyoldalú papírvékony világot.
A fiú engedély nélkül utat nyert magának,
pimasz mosolya mögé rejtett kulcsával
beengedte a szürkeségre vetülő, fényt megtörő spektrumot.
A lány balra menne, jobbra rántja.
magába nézve, csak azt kívánja, ő is lássa, amit benne láthat.
Tinta színezte egyre hangosodó szíve,
ereibe oszlik szét, megállíthatatlan,
mint a lángra kapott benzin, beindítva teste motorját.
Most is retteg, a másik hallhatja,
ahogy ricsajt csap a melankolikus lány,
aki újra csak rá gondol és taktust verő pulzusukról fantáziál.
Hadd legyen a száján, ami a szívét nyomja,
vele dübörögjön a lány, mint az életre
hangolt, elszabadult zongora.
Egy dallam átkúszik a réseken,
a félelemtől bekebelezett lehetőségeken,
az ingoványra épült falakon,
egyszerű világa térképén.
Fogja az érzést, a kimerészkedés vágyát
az elvárásokat sutba vágták
karjaiba, haját leengedve esne.
Megtanulja milyen lehetne
ha a csend elveszve, ő pedig önmaga lehetne.
Így vár a lány a lehetetlenre
színek, kíváncsiság, inspiráció,
egy félig meggyűrt fehér lap felett
amin újra csak a fekete toll serceg
a megbűvölt lejátszó mellett,
most némán énekli:
"Wise man say,
Only fools rush in.
But I can't help
Fallin in love with you"



A holló - avagy van, ami erősebb az elmúlásnál

"...Valamikor régen az emberek azt hitték, hogy ha valaki meghal, egy holló viszi át a lelkét a holtak birodalmába. De ha az emberrel még életében valami borzalmas dolog történt, megeshet, hogy a kínzó bánat miatt a lelke a túlvilágon sem talál nyugalmat. És néha, nagyon ritkán, a holló visszatérhet a lélekkel, hogy az jóra fordíthasson mindent, ami rossz..." Hallhatjuk az 1994-ben, Brandon Lee főszereplésével, James O’Barr azonos című képregénye alapján, John Shirley és David J. Schow forgatókönyvéből, Alex Proyas rendezésében készült, A holló című film bevezetőjében. Az alkotás mára világszerte ismert és idézett, méltán népszerű kultfilmmé vált. Azonban ahogyan fantázia szülte történetét, úgy elkészültét is árnyékok, sötétség és halál lengte körül. Vajon véletlen baleset okozta a fiatal, épp esküvőjére készülő főszereplő halálát? Vagy merénylet áldozata lett? Talán sosem derül ki már. Azonban az a különös összecsengés, amely valóság és fikció közt tetten érhető, a mai napig életben tartja Eric Draven, Brandon Lee, s velük együtt a film legendáját. Ennek a mítosznak járunk most mágusszemmel a nyomába.


Figyelem! A cikk cselekményleírást tartalmaz!


A történet szerint Eric Dravent, a rockzenészt és szépséges menyasszonyát, Shelley Webstert brutális kegyetlenséggel meggyilkolják esküvőjük előtt egy nappal, október 30-án, az úgynevezett Ördög éjszakáján. Egy évvel a pár tragikus halálát követően Eric visszatér a síron túlról, egy holló (helyes fordítás szerint varjú) kíséretében, hogy bosszút álljon gyilkosaikon. A képi világ sötét tónusú, mégis olykor egészen szemet gyönyörködtető. Nem nélkülözi a komor, misztikus elemeket, gótikus hangulata pedig szinte azonnal átjárja a nézőt. Vannak, akik Edgar Allan Poe képzeletvilágának modern, vizuális megjelenítését látják benne. A stílus kedvelői számára alapmű. Eredete sem mentes a drámától, ugyanis még 1978-ban O' Barr menyasszonyát egy részeg sofőr elgázolta, aki végül szerelme karjai között halt bele sérüléseibe. Ezután a férfi menekülve a fájdalom elől, beállt a tengerészethez. 1981-ben kezdett bele a The Crow című képregényébe, amikor épp Németországban állomásozott. Ily módon igyekezett feldolgozni saját tragédiáját. Vajon honnan vette O' Barr a fő motívumot, azaz a holtat a túlvilágról visszacitáló madarat? Valóban létező legendára építette fel művét a megtört szerző? A válasz egyértelmű, s a varázsvilágban keresendő.
A hollók és varjak megítélése a történelem folyamán szinte folyamatosan változott, de általánossá a negatív jelzők váltak. A legtöbben a halál hírnökeiként, ármánykodó, gonosz lényekként tekintenek rájuk mind a mai napig. A varjak azonban ennél sokkal komplexebbek jelentéstartalmat hordoznak fekete tollgúnyájuk alatt. Sokan nem tudják róluk, még a varázsvilágban sem, hogy képesek utazni az élők és a holtak világa között, így pedig akár elhunyt szeretteink üzeneteit is képesek közvetíteni. Számos babona és hiedelem kötődik hozzájuk, például ha sűrűn látjuk őket, az jelezheti, hogy olyan változás előtt állunk, amely bekövetkezése minden esetben döntéseinken múlik. Az igazság madarai ők. Ha az álmainkban gyakran bukkan fel egy holló vagy varjú, az arra utalhat, hogy álmunk igazat szól hozzánk, ezért érdemes komolyan vennünk őket! Ha egy varjú hirtelen meghal, a többi varjú a környékre sereglik, hogy kivizsgálja annak okát, így csökkentve az esélyét annak, hogy többen is áldozatául essenek az adott veszélyforrásnak. Ezért lehet több auror szervezet jelképe és olyan mágusok patrónusának alakja, akik efféle tulajdonságokkal és indíttatásokkal rendelkeznek.

Varjak és hollók más országok mitológiáiban

A legtöbb nép folklórjában ezek a madarak fekete árnyékot hagynak maguk után. Igazi sötét entitásként ábrázolták őket az idők kezdete óta. A varjak erős szimbolikájú lények. Szemeiket például a szellemvilág kapujának tekintették, amellyel átlátnak arra a bizonyos másik oldalra - a fenti filmben is van egy ehhez a legendához kötődő jelenet. Egyfajta hírnökök is a hollók és a varjak, közvetítők a láthatatlan és látható létsík között. Ebből a mitológiai szempontból tekinthetnek a múltba, a jelenbe és a jövőbe egyaránt. Velük álmodni azt jelzi, félünk szembenézni a rossz dolgokkal, vagy saját lelkünk sötét oldalával. Ennek fényében, lássuk miként vélekednek róluk a világ többi táján.

Görögök: A varjak Apollón isten madarai. Egy mítosz szerint örök szomjúságra ítélte őket és nem énekelhettek többé, mert késlekedtek feladatuk elvégzésével. Athéné pedig feketévé tette őket, miután rossz hírt hoztak számára. Az antik világ ezen táján úgy vélték, hogy belső vágyainkat képviselik. Ugyanakkor Hekaté madarai is voltak, ennek oka sötét küllemükben és dögevő mivoltukban keresendő. Öntörvényű lényeknek tekintették őket, akik és újra és újra megszegik a szabályokat.

Kelták - írek: Szentnek hitték a varjakat, a tisztaság szimbólumaként aposztrofálták őket. Legendáik szerint ezek a madarak kísérik a napot éjszakai útja során, egészen hajnalig. Morrigant holló alakú istennőként tisztelték, akit a háborúkkal és a pusztulással azonosítottak.

Japánok: Mitológiájukban ezek a madarak jó előjeleknek számítanak. Jatagaraszu, a Varjú istenség, a védelem szimbóluma. Dzsinmu Tennót, az első császárt és katonáit a legenda szerint egy piros, három lábú napvarjú vezette ki a mai Kumanoból Jamatoba tartva, az előttük fekvő hegyek veszélyes útvesztőjéből.

Germánok: Odin főisten madara két holló volt, Hugin és Munin, a gondolat és az emlékezet. A vikingek hite szerint a világot körbe szállva gyűjtöttek híreket uruknak, majd megosztották azokat vele. A legenda úgy tartja, hogy a hollókat a germánok gyakran használták az erő szimbólumaként. A holló sok helyen megjelent ebben a kultúrkörben. Ékszereken, címereken, fegyvereken szerepelnek ezek a különleges madarak.






♪ Zenesarok ♪ - avagy mugli dallamok a mágusok világában

Hirtelen robban be a zene, a trombita és kürt ereje végigsöpör a termen, a puskaporos hordókon táncoló lakkcipők megbabonázzák a nézőket.

1966-ot írunk, egy televíziótársaság színpadán lép fel James Brown precízen belőtt séróval, Bondként csokornyakkendőben és fekete öltönyben díszelegve, s megmutatja a nagyközönség előtt I Feel Good című számát.
A dal eredeti tempója igen gyors, egyes modern változataiban azonban lassabban csendül fel a régről ismert nóta, ami nem kevés film és reklám dala. Hallhattuk már joghurtot népszerűsítő félpercesben, zuhanyzó pasas kíséretében, aki épp egészségbiztosítást reklámoz, de felcsendült a nóta a Jó reggelt, Vietnam!-ban Robin Williams vezényletében, s erre ropják a piramisépítők is az Asterix és Obelix-ben.

A “Godfather of Soul” becenévre is hallgató, méltán híres Brown karrierjét egy fegyveres rablással kezdte. Négy év letöltött börtönbüntetés után először egy gospel zenekarhoz csatlakozott, első sikerét 1958-ban érte el Please, Please, Please című dalával. Az I Got You (I Feel Good) 1965 októberében jelent meg. A dal egy 12 ütemes blues, mely rézfúvós hangszereléssel íródott. Sikerét az is bizonyítja, hogy a számos megjelenés mellett hat egymást követő héten vezette a Billboard listáját.

Na de kanyarodjunk is vissza ahhoz az 1966-os tévéműsorhoz, melyben Brown hipergyors lépéseivel megbabonázta a nézőket.


Ül ott a tévé előtt egy kisfiú, dús, göndör hajjal, ébenfekete szemekkel. Meredten bámulja a képernyőt,
szívva magába a produkció minden egyes mozzanatát. Később pedig - Brown-hoz hasonlóan - maga is egy legenda lesz, zenei ikon, a legek legje, a pop királya. Az alig 8 éves Michael Joseph Jackson Brown-ból merít ihletet, ezzel a dallal meg is nyerik Gary városában a helyi tehetségkutató versenyt, mellyel megalakul a The Jackson 5.
Az I Feel Good valóban egy remekmű, ami megihlette a múltat, a jelent és reméljük a jövőt is.
Búcsúként csendüljön fel a dal és egy kis érdekesség: Tudtad, hogy a dalt a Zentralstadion minden alkalommal lejátssza, amikor az RB Leipzig gólt lő? 
Nem? Na, akkor hallgasd csak meg! Vagyis, menj, vegyél jegyet, és szurkolj! Vagy ne, inkább hallgasd a dalt és énekeld, hogy I feel good…


Whoa! I feel good, I knew that I would, now
I feel good, I knew that I would, now
So good, so good, I got you

Whoa! I feel nice, like sugar and spice
I feel nice, like sugar and spice
So nice, so nice, I got you
When I hold you in my arms
I know that I can't do no wrong
And when I hold you in my arms
My love won't do you no harm

And I feel nice, like sugar and spice
I feel nice, like sugar and spice
So nice, so nice, I got you
When I hold you in my arms
I know that I can't do no wrong
And when I hold you in my arms
My love can't do me no harm

And I feel nice, like sugar and spice
I feel nice, like sugar and spice
So nice, so nice, 'cause I got you
Whoa! And I feel good, I knew that I would, now
I feel good, I knew that I would
So good, so good, 'cause I got you
So good, so good, 'cause I got you
So good, so good, 'cause I got you

Dalszöveg: James Brown



Kísértetéji kitalálandó

Ismét itt a "Szó szót követ", ezúttal Halloween jegyében. Jól ismert játékunk lényege, hogy a lentebb sorakozó összetett szópároknál az egyik vége mindig a másik eleje legyen. A vonalak a kitalálandó szó betűinek számát mutatják. Például: zöld _ _ _ _ kompót nem más, mint zöldalma és almakompót. Szóval a megfejtés: alma. Keresd meg a hiányzó szavakat!


1. kopogó _ _ _ _ _ _ _ járás
2. lidérc _ _ _ _ _ _ kiegyenlítés
3. sütő _ _ _ pite
4. illat _ _ _ _ _ _ _ láng
5. hold _ _ _ _ _ vége
6. kísértet _ _ _ avató
7. eb _ _ _ _ _ váz
8. vér _ _ _ _ _ _ falka
9. keresztes _ _ _ háló
10. rém _ _ _ zárlat

Minden helyes megfejtőnek 10 pont jár!
A megoldásokat Thomas Middleton várja bagolyposta útján.