A nagy visszatérő - Interjú Vajda Eszterrel
Ki ne ismerné a Vajda nevet ma Magyarországon? Eszter és Richárd egy egész felépített birodalom várományosai, azonban előtte még rengeteg feladat áll előttük. Bár Ricsi most távol van az iskolától, Eszter vállalta az interjút, fogadjátok szeretettel.
Ha valamit nem mondhatunk el, akkor az az, hogy Vajda Eszter élete unalmas lenne. Nagy küzdő és nagy túlélő vagy, hiszen igen mozgalmas hónapokat tudhatsz magad mögött, mégis úgy ülsz itt velem szemben, mint egy királynő. Mi a titkod?
Nehéz kérdés ez. Az emberek természetükből fakadóan azt látják, amit mutatnak nekik, ezzel pedig az esetek többségében meg is elégednek. Nem vagyok az a fajta ember, aki az őt ért impulzusokat hagyja uralkodni az élete felett, leginkább lefoglalom magam, dolgozok, edzek, dolgokat csinálok, hogy ne térjek folyamatosan vissza fejben az elmúlt két hónapra. Nem nevezném ezt titoknak, egyszerűen csak nem hagyom, hogy eluralkodjon felettem.
Sok fordulattal volt már dolgod, és minden okkal történik ugyebár. Mi az, amit, ha lehetőséged lenne, mégis megváltoztatnál?
Nem hiszem, hogy meg szeretnék változtatni bármit is a múltamból. Sokat gondoltam már erre, és sokszor hittem azt, hogy ha képes lennék rá, megtenném, meg akarnám tenni, de nem így van. Rengeteg rossz döntést hoztam az életemben, rengeteg hibát vétettem, de ha nem így lett volna, akkor most nem lennék itt, nem így lennék itt. Az ember bármit is tesz, mindig megvan rá a lehetőség, hogy rosszul süljön ki, hogy megbánja, de mernünk kell hibázni, és meg kell tanulnunk tanulni ezekből a hibákból.
Itteni tanulmányaid végeztével az egyetem felé vetted az irányt, majd mégis inkább visszatértél közénk, a méregtant aurori pályára cserélve. Kérlek, mesélj nekem erről egy kicsit!
Amikor végeztem az alapképzéssel, még nem tudtam, mit szerettem volna csinálni az életben. Persze, modellnek lenni jó, és élvezem minden pillanatát, de ez egy olyan szakma, amiből az ember az átlagosnál hamarabb kiöregedik. A mérgek egy olyan témakör, amivel mindig is szerettem foglalkozni, de nem vagyok annyira elkötelezett iránta, hogy egy életet szenteljek rájuk. Az aurorok munkája viszont mindig más, mindig izgalmas, és alapvetően soha nem tudhatod, mi lesz holnap, nekem pedig szükségem van erre a változatosságra ahhoz, hogy ne keseredjek bele.
Hogyan egyeztethető össze a modellkedés és az aurorkodás?
Mind a kettő komoly elköteleződést kíván, ugyanakkor egyik sem határozza meg a személyed. Miért ne lehetne összeegyeztethető? Elég régimódi és hímsoviniszta felfogás, hogy egy nő nem végezhet ilyen munkát, vagy, hogy aki szép, az nem lehet okos, vagy esetenként elég erős, úgy fizikailag, mint mentálisan.
Ha tíz év múlva ülnénk egymással szemben, kit látnék?
Magam sem tudom. Vannak határozott céljaim, de egyikőnk sem tudhatja, mit hoz, vagy hogyan fog formálni a jövő.
Van olyan, amiről mégis tudod, hogy ez alatt az idő alatt el szeretnéd érni, meg szeretnéd valósítani, vagy most inkább egy nagy újrakezdés küszöbén állsz?
Most leginkább hosszútávú terveim vannak. A modellkedést mindenképpen addig fogom folytatni, amíg a tanulmányaim tartanak, de ezen kívül még nem találtam rövidtávú célokat. Szeretnék először belerázódni ebbe az új helyzetbe, utána pedig majd alakul minden.
A szüleid révén te és az öcséd mindig is középpontban helyezkedtetek el, mennyire nehéz így egy gyermekkor?
Az embernek mindenképpen elég korán meg kell szoknia, hogy lesznek, akik ok nélkül ellenszenvesen viselkednek majd vele. A legnehezebb dolog talán ez, megtanulni, hogy bármennyire is teljesítesz jól, képtelenség megfelelni mindenkinek, hogy a legapróbb botlásnál is készek darabokra szedni, de ez nem a te hibád vagy hiányosságod.
Mennyire érvényesül nálatok a tradicionális aranyvérű családok sajátossága? Inkább jó vagy inkább rossz az, hogy tudják, kik vagytok, és sokan aszerint ítélnek meg titeket, amit rólatok hallanak?
Még senkinek nem akart eladni az apám, ha erre gondolsz.
Az embernek nem kell híresnek lennie ahhoz, hogy előítéletesek legyenek vele szemben. Ez ilyen, meg kell tanulni vele élni. Nem mások véleménye határozza meg azt, hogy kik vagyunk.
Mi az, amire a legbüszkébb vagy az életben?
Büszke vagyok arra, akikké az öcsémmel lettünk mindazok után, amiken mindketten átmentünk eddig.
Ricsi most a Durmstrang tanulója, azonban ti, ha jól tudom, sosem töltöttetek még ilyen hosszan külön időt. Mennyivel másabbak a hétköznapjaid nélküle?
Elképesztően hiányzik Ricsi. Eddig valóban együtt csináltunk mindent, most kicsit olyan, mint amikor nem találod a helyed ott, ahol ezerszer jártál már, de tudom, miért döntött így, és én tiszteletben tartom a döntését.
Köszönöm szépen, hogy vállaltad az interjút!
Bármikor, kedvesem.
