2019. május 15., szerda

Apró lépések a változások felé

Lezárultak a választások 
Végre megérkeztek a hivatalos eredmények a választásokkal kapcsolatban, így június harmadikán kerül hivatalosan beiktatásra Bogolyfalva új vezetése. A polgármesteri szék továbbra is Dr. Wittner Erik Benjaminé, aki a szavazók 89%-ának bizalmát élvezheti. A tanácstagok közül a legtöbb szavazatot Vajda Richárd kapta, akit 96%-ban támogatnak, sőt, egyesek szerint a következő választáskor már mint polgármesterjelölttel találkozhatunk majd nevével a szavazólapon. A tanács további tagjai: Blossom Miles, Hannah Schwartz, Kelemen Farkas, Szabó Mária, valamint a lakók küldötte, Kálnoki - Payne Norina. Munkájukhoz kitartást kívánunk! 

Közlemény a tóhasználatról 
Bogolyfalva tanácsa közleményt adott ki a nyári tóhasználatra vonatkozóan. A tó mélye állandóan változik, ezért nyomatékosan kérnek mindenkit, hogy ne használják! Tény, hogy mesterséges tóról beszélhetünk, ám a meder kiásásához használt mágiának köszönhetően a tó maga mágikussá vált, ezért fokozottan veszélyes, különösen a kisgyermekek esetében. A nyári időszakban hűsítésre - végtagok benedvesítésére, láblógatásra - alkalmas, azonban a fürdőzés, elmerülés tiltott. Továbbá tájékoztatást adtak ki arról is, hogy a tóban továbbra sem lakik sem sellő, sem más vízi lény. Megtelepedésük esetén kihorgászásuk vagy élőkörnyezetük rongálása súlyos vétségnek minősül. 

Ma döntenek a szoborról 
Bogolyfalva alapítóinak szobra többször is napirendre került, ám eddig a legtöbb esetben elnapolták a kérdéskört. Ma azonban döntés születik róla, és ha megszavazzák az elkészülését, akkor azzal együtt a falu új közösségi teret is nyer, hiszen egy fákkal körülvett, árnyas parkot hoznának létre a játszótér melletti üres területen, a szoborcsoportot pedig ennek középpontjában helyeznék el. Ha ma igennel szavaznak, az Alapítók Parkja már június végén megnyílna az érdeklődők előtt. 

Ellenőrzések a boltokban 
Több ízben is próbavásárlások történetek Bogolyfalván, kiegészítve a hivatalos szervek által bejelentett ellenőrzést. Előzetes értesítés alapján az elkövetkezendő hetekben minden bogolyfalvi üzletet átvizsgálnak majd, így elképzelhető, hogy kedvenc boltjaink megszokott nyitva tartási ideje módosul és zárva találjuk ajtajukat. A Boltosok Szövetsége előre is elnézést kér az okozott kellemetlenségekért és remélik, hogy az ellenőrzések végeztével újra fogadhatják majd a kedves vendégeiket a megszokott módon és minőségben. 

Menesztették az igazgatót
Az utóbbi időben több színész is felmondott a bogolyfalvi színházban, indokként pedig ismétlődően az igazgató embertelen hozzáállását jelölték meg. Az ügyet a Nemzetközi Mágikus Színjátszó Szövetség vizsgálóbizottsága kivizsgálta, az igazgatót pedig azonnal hatállyal elbocsátották posztjáról. Utódlására pályázatot írtak ki, a hivatalos eredményhirdetésig a megbízott igazgatói posztot McKenzie Rose Krise látja el. Elsődleges feladata, hogy a távozó színészeket visszahívja, valamint előnyösebb feltételeket biztosítson. A Szövetség minden érintetett kárpótol.

Nincsenek megjegyzések: