A tavalyi év végén teljesen lecserélődött az Edictum vezetése. Apáthy Marcell tanulmányai miatt távozott a posztjáról, helyét friss helyettese Thomas Middleton vette át, míg az ő helyére Catherine Hope Payne érkezett. Velük készült interjúnkat olvashatjátok most.
Decemberben megjelent az első közös Edictum számotok, és most már célegyenesben van a második is. Milyennek tartjátok a közös munkát?
Thomas: Nagyon klassz, szerintem tök jól össze tudunk dolgozni. Persze, néha vannak meredek helyzetek meg egy kis fejetlenség a határidők körül, de végül mindent megoldunk.
Catherine: Szerintem is jól megy. Thomasszal mindketten eléggé kreatív és nyitott emberek vagyunk, úgyhogy jól megy, hogy ne csak meghallgassunk egy ötletet, de egyből szinte már a kész cikket lássuk magunk előtt, és imádjuk is.
Mi az, amiről azt tudjátok mondani, hogy különlegessé teszi a párosotokat?
Thomas: Hát... öm... *sandít segítségkérőn Cathre*
Catherine: Talán az, hogy egy higgadt és kedves fő vezetője van az újságnak. Ehhez kapott egy eléggé makacs és hangos társat. Fontos, hogy egymás erősségeivel kompenzálni tudjuk a gyengeségeinket. Ezen kívül nagyon cukik vagyunk.
Az Edictumnak mindig is voltak hullámhegyei és -völgyei, különösen az írószámot tekintve. Mennyire kivitelezhető egy-egy lapmegjelenés olyankor, amikor a tanulmányok miatt többen felállnak a szerkesztői székből?
Thomas: Hú, van, amikor tényleg úgy érezzük, hogy kevesen vagyunk ennyi feladatra. Aztán végül valahogy minden kész lesz, de tényleg jobb lenne, ha többen lennénk. Szóval jelentkezzetek szerkesztőnek! Mármint... nyilván nem ti, ti már azok vagytok. Az olvasóknak mondom.
Catherine: Engem spannol az az állapot, amikor úgy tűnik, hogy minden elúszik, és folyton meg akarom menteni a holnapot. Persze ez nem mindig szerencsés, és ezért is jó lenne, ha lennének itt még emberek, akik szívesen alkotnak. Úgyis álnéven alkotunk, még a szerkesztőségbe se kell feltétlenül bejönnie annak, aki írna, elküldheti számos módon az írását. Minél több alkotás, annál változatosabb lesz a tartalom.
Mennyire tartjátok jónak, hogy az újság havonta jelenik meg? Nem aggódtok azért, hogy a mondanivalótok aktualitását veszti?
Thomas: Ne is mondd! Néha elég nagy viták vannak róla, melyik eseményről melyik hónapban számoljunk be. Előzetesen vagy utólag? Esetleg is-is? Ettől függetlenül szerintem jó az, hogy havonta jelenünk meg. Az meg főleg, hogy hó közepén. Sokkal jobban lehet egyensúlyozni a témákat.
Catherine: Illetve sokkal letisztultabbak az információink is. Meg aztán ha mindig csak az Edictumos határidőket néznénk és azokkal kergetnénk az embereket, akkor biztos, hogy rövid úton tényleg felmondanának nálunk. Így, havonta megjelenve, minőségi irományokkal tudjuk az embereket meglepni.
Melyik rovat a kedvencetek?
Thomas: Mondanám, hogy a Rejtvénysarok, ezért is írok abba a legtöbbet, viszont pont emiatt nem túl elegáns ezt választani, gondolom. Úgyhogy legyen a Suttogó falak! Szeretem, hogy a festmények a legképtelenebb történetekkel állnak elő. Nagyon viccesek. Ja, meg a hír rovatainkat is szeretem. Tudjátok, a Bagolykő harsonája, a Varázsvilág hírei meg a Bogolyfalvi hírek. Ó, meg ott van a Diákbörze! Klassz minél többek embert megismerni. Ajaj, azt hiszem, szinte minden rovatot felsorolhatnék...
Catherine: Szerintem meg is tetted! Én nagyon szeretem a Diákbörzét és az Interjúsarkot. Sajnálom, hogy nem mindig kerül be az aktuális lapszámba. Az írók eddig mindig változatosan mutatták be a diákságot, illetve a minket körülvevő embereket. A saját szemléletem is sokat változik egy-egy emberről az interjúk után, és általában mindig pozitív irányba. Jó megismerni azokat, akikkel az év nagy részét együtt töltjük.
Honnan jött az ötlet, hogy csatlakozzatok a csapathoz?
Thomas: Nos engem Jonathan kért fel. Jonathan Gerhard Van den Bergh. Átadta nekem a főszerkesztő-helyettesi címét. Előtte nem feltétlenül gondoltam rá, hogy belépjek a szerkesztőségbe, de ahogy így felvetette, jó lehetőségnek tűnt.
Catherine: A testvérem, Will javasolta, hogy próbáljak ki mindent, ami csak egy kicsit is érdekel, és az írás is foglalkoztat, innen jött az ötlet.
Milyen érzés vezetni az Edictumot?
Thomas: Pompás és megtisztelő.
Catherine: Élvezetes, izgalmas, pörgős.
Lesz mostanában valamilyen komolyabb változás az újság életében?
Thomas: Nincs igazán tervben ilyen... *Cathre néz, hogy megerősítse vagy cáfolja* Azonban mindig akadnak kisebb újítások és néha a semmiből pattan elő valami jó ötlet. Úgyhogy ki tudja?
Catherine: Pontosan, ahogy Thomas mondja. Nem tervezünk nagy reformokat, hiszen működik a dolog, inkább csak az apró súrlódások okait igyekszünk kezelni.
Thomas: Szerintem elég könnyű. Jó kis banda!
Catherine: Nagyon könnyű. Néha olyan, mintha teljesen egy hullámhosszon lennénk, mintha mind legilimentorok lennénk.
Nem furcsa, hogy a fiatalabb főnöke az idősebbnek?
Thomas: Nem tudom. Nekem nem. Cath?
Catherine: Egyáltalán nem. Thomas éretten gondolkozik, én pedig kiélhetem mellette minden makacs gyermekiességemet. Eleve nagyon eltérő személyiséggel rendelkezünk, így úgy vélem, vannak fontosabb tényezők is, mint az életkorunk.
Az iskolába mind a ketten tevékeny életet folytattok, mesélnétek erről egy kicsit részletesebben?
Thomas: A prefiségre gondolsz mondjuk? Nagyon szeretek prefektus lenni. Jó érzés tenni a házadért, a közösségért. Meg persze van benne kihívás és kaland bőven. Illetve felelősség is. Akárcsak itt az újságnál. Reméljük, jól végezzük a dolgunkat! Megtenni mindent megteszünk, az biztos.
Catherine: Én ugyan prefektus nem vagyok, de az új és frissen kezdő eridonosokat mentorálom, emellett igyekszem minél aktívabb tevékenységet folytatni a diákönkormányzatnál is. Rengeteg energiám van, amit nem könnyű levezetni, így jó, hogy vannak ilyen pluszok az életemben, van lehetőségem a változást előidézni és előremozdítani, ez pedig tökéletesen boldoggá tesz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése