2016. október 15., szombat

Nagy változások a kastélyban

Jaj a főnix gyomornak!


Péter Fanni és Tóth Lola egy kicsit megijedtek, amikor úgy nézett ki, hogy az új tanévre nem akad elég prefektus a házban. Aztán szerencsére Nathaniel Everett, az előkészítő igazgatójának fia és Révay Franciska, az ismert és elismert Révay Valentin kicsi lánya bevállalták, hogy velük együtt felügyelnek majd a házra. A két lány a hírnek annyira megörült, hogy az évnyitót követően egy-egy konyhából kétes körülmények között eltűnt vajsörrel koccintottak. Eddig nem is lenne semmi baj, azonban a vajsörök hűtetlenül álltak egész szünetben, így bár ízre elsőre annyira nem voltak rosszak, az éjjel mégis szörnyű fájdalmakat okoztak a két lánynak, akik az első iskolai napot rögtön a gyengélkedőn töltötték. Aucs!


 Szépvölgyi szép, új, kék nyakkendője


A fiú visszatért az új tanévre, csomagjai, mint ahogy az megszokott már, a mágia segítségével jutottak fel a kastélyba. Azonban amikor ő is megérkezett, és szeretett volna bejutni a házába, nem engedte a mágikus bejárat. Se jelszóval, se könyörgéssel nem hatott rá. Aztán, hogy mibenlétét bizonyítsa, felmutatta a nyakkendőjét, mely zöld-ezüstössége helyett kék-bronzban ragyogott. A kétségbeesett ifjú a levita házvezetőjéig futott - akinél még mindig jelentkezhettek a nyugijógára (a reklám helye - a szerk.) -, aki bölcs iránymutatással rávilágította a fiút, hogy olykor bizony a tervek nem éppen úgy alakulnak, mint ahogy mi hisszük. Ám ez a változás sok pozitívumot is hordozhat. Hajrá Ricsi, találd meg a te utad!


Lucy Moonlight titokzatos élete


Amióta visszatértünk a kastélyba, a levitás szőkeség folyton nevet, azonban hogy min, azt sosem árulja el. Egyszerűen nevetésre készteti egy lehulló levél, egy elszaladó diák, egy órán elhangzó varázsige. Tanárai már néhány nap leforgása alatt is idegesen és kimerülten néznek egymásra. Nagyon úgy tűnik, hogy a lányt megátkozták, ám akárhányszor szeretnék megtudakolni tőle, hogy ki ártott neki, mindig harsány nevetésbe tör ki, és akkor sem tudja abbahagyni, amikor már a fulladás kerülgeti. Nagyon úgy néz ki, hogy ennek nyomozás lesz a vége. Jaj, csak ne jöjjenek megint a felügyelők!


Ms. Chenkova levelei


Sokat hallunk a megszállottakról, akik hihetetlen alapossággal és kitartással ostromolják szerelmük tárgyát. Eddig azonban ezt csak hallottuk, mostanra azonban egyikünk úgy néz ki, hogy meg is tapasztalja. Amióta elkezdődött az új tanév, Szofia Elena Chenkova nem, hogy egy, hanem napi tizenegy levelet is kap, melyben gyönyörűségét, tökéletes bőrét, haját vagy éppen nevetését dicséri valaki. A levelek mindig ugyanakkor érkeznek és gyöngy betűkkel íródnak. A lány már jelentette a helyzetet a házvezetőjének, aki az új igazgatóval is beszélt, legalábbis a múltkor látták őket együtt, és nagy valószínűséggel hamarosan lépéseket is tesznek az ügyben. Mi innen a szerkesztőségből kívánunk kitartást Szofia!

Nincsenek megjegyzések: