Abonyi Szelina Bogárka
Egyes pletykák szerint az egykori rellonos leányzó nem véletlenül tűnt el olyan hirtelen a térképről. Sőt mi több, pont egy térkép és néhány útikönyv társaságában indult útnak, hogy bejárja a világ mágusfalvait. Közben útinaplót készített, melyben bemutatja a falvak ünnepeit, sajátosságait, és tanácsokkal szolgál az oda látogatóknak, mielőtt azok még magukra haragítanák a lakókat. A könyv várhatóan 2016 nyarán kerül a boltokba.
C. Geoffrey Wyatt Keating
Keating professzor tagadhatatlanul korunk egyik legnagyobb elméje, akit tanított diákévei alatt, ma is büszkén gondol vissza azokra az évekre. A professzor egykori iskolája sem feledkezett meg róla, így amikor az iskola felújításai során új szárnyat kapott, a bizottság egybehangzóan Keating professzort javasolta névadónak.
Charles Steerforth
Tavasztól kerül a boltokba Charlie legújabb verseskötete. Amióta a fiú elhagyta az iskola falait, ontja magából a mély gondolatokat, Gilderoy Lockhart művei óta nem volt ekkora érdeklődés a könyvpiacon kötet iránt. Egyes becslések szerint a Rellon ház egykori pennaforgatója idén megelőzheti Lockhart Egy elbűvölő ember című korábbi listavezető művét. Ha ez igaz, akkor egy 1992-es rekord megdöntését láthatjuk idén. A mű már előjegyezhető a Czikornyai és Patzánál, illetve hazai gondozásban a Pergamen és Penna kiadótól.
Széles Adorján
Egykori legilimencia professzorunk kiváló elmeszakértőként a következő hónaptól az akadémiáról frissen kikerülő aurorokat veszi kezelésbe, akiket okklumencia képzésben részesít. Az utóbbi időben számos auror, akit elkaptak, képtelen volt védekezni az elméjébe való behatolás ellen, és így túl sok titkos információ szivárgott ki. Ezt megelőzendő, a jövőben erre a képzésre nagy hangsúlyt fektetnek.
Várnai Zétény
A Minisztériumban először aurorként, majd a parancsnokság vezetőjeként is bizonyított, most pedig újabb szintet lép és tavasztól ő veszi át az Akadémia irányítását. A férfi auror korában többször hangoztatta, hogy amint lehet, nyugdíjba megy, majd ezt vezetői posztján is folytatta, ám úgy tűnik a nyugodt nyugdíjas évekre még várnia kell, hiszen munkájával annyira meg vannak elégedve, hogy még nem akarják elengedni a kötelékből. Ezzel többek között a sógornőjét is kiüti a várományosok közül. Úgy hírlik, a család már árulja bogolyfalvi házát, és már elkezdtek összecsomagolni is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése