Samhain

Bizonyára mindenki hallott már a Halloween-ről. Az eredetileg angolszász területeken elterjedt ünnep napjainkra már a világ minden részén teret hódított magának. Borzongást keltő díszleteivel és újkeletűnek tűnő szokásaival olybá tűnhet, mintha egy Tim Burton film világából szökött volna át a mindennapokba, a valóságban azonban egy régebbi, sokkal ősibb ünnep maradványa. Ez pedig nem más, mint a kelták Samhain-ja.

Az ír Samhain (ejtsd: "szávin") kifejezés a kelta nyelvben szó szerint nyárvéget jelent, a nyelvészek szerint a sam (nyár) és a fuin (vég) szavak összetételéből született. Bármely gael nyelvű naptárban könnyedén megtalálhatjuk, ugyanis e kelta eredetű nyelvek mindegyikében a november hónapot is jelöli, mint a tél kezdetét. Nem merül ki azonban ennyiben a jelentősége. A kelta kultúrkörben az október 31-ről november 1-re virradó éjszakára eső ünnep is ezzel a névvel bír, és mint ilyen, egyszerre zárja le a nyarat, a betakarítást, és jelenti az év sötétebb felének, valamint a kelta újévnek a kezdetét is. 

Samhain-ról beszélve fontos megjegyezni, hogy egységesen kelta népről, mint olyanról, aligha lehet beszélni. Sokkal inkább több kisebb-nagyobb, néha akár teljesen egyedi hagyományokkal, hiedelmekkel és szokásokkal rendelkező törzsekről van szó, ami magyarázatul szolgál úgy a Saimhain különféle elnevezéseire (skót-gael: Samhuinn, manx: Sauin, welsh: Calan Gaeaf, "a tél első napja", breton: Kala Goañv, "november eleje" ), mint a hozzá társuló szokások változatosságára. A területenként megnyilvánuló eltérések ellenére az alapkoncepció mégis mindenhol ugyanaz: Samhain az év legmágikusabb éjszakája, amikor felborul a világ rendje. Ezen az éjszakán elmosódik e világ és túlvilág határa, megnyílnak a kelta mitológiában sídh-nek nevezett tündérdombok, és a természetfeletti lények, valamint a holtak szabadon járhatnak ennek következtében az élők között. Ír területeken éppen ezért vált hagyománnyá például, hogy ezen az estén az emberek kisebb csoportokba verődve házról házra jártak, kántálással igyekezve elűzni a rontó szellemeket, természetesen fizetség fejében, ami többnyire később az ünnepi vacsora alkalmával asztalra kerülő ennivaló volt. Más területeken örömtüzeket gyújtottak, esetleg kísértethistóriákat meséltek a tűz köré ülve, és többnyire mindenhol faragtak töklámpást, az ugyanis a Samhain egyik rendkívül fontos jelképe. Az vitatott, hogy skót vagy ír hagyomány-e eredetileg a töklámpás készítése, az azonban bizonyos, hogy azok, akik útra indultak ezen az éjszakán, töklámpással védték magukat az ártó szellemektől és a kelta mitológia gonosz tündéreitől (aos sí).

Seán Na Gealaí (ír töklámpás), 20. század eleje

Museum of Country Life, Írország

Vitatott az emberáldozat kérdése, ám erre nincs bizonyíték, csupán néhány ellene szóló röpirat szól a vád mellett. Az ingatag bizonyíték azonban inkább tűnik alaptalan, rosszindulatú propagandának a pogány ünnep ellen, semmint valósnak.

A Samhain, mint ünnep, a tizenkilencedik-huszadik században ismét feltámadt egy időre, a nemzeti öntudatra ébredés hatására, ez az új reneszánsz azonban nem tartott túlságosan sokáig. Manapság már csak olyan újpogány közösségekben ünneplik meg a Samhain-t, mint például a wicca, viszont nem mondhatjuk azt sem, hogy mások teljesen megfeledkeztek volna róla. Szokásait és hagyományait tekintve, a Halloween-ben él tovább, keresztény közegben pedig a Mindenszentek napja őrzött meg valamennyit jelentőségéből és jelentéséből.