A bűvös hetes - Interjú Bontovich Sárával és Bánki Botonddal

 Kisebb testvérnek lenni sokak szerint igazi álom, hiszen a nagy, vagy nagyok már kitaposták az utat, és amíg ők szidást kaptak, addig a kicsi csak egy kis ciccegést. A jó világ megszűnése többnyire az első bagolyköves napon következik be. Vajon mit érezhet az, akinek hat testvére is végigjárta már az iskolát, és most rajta a világ és a család szeme? Erre a kérdésre keresem a választ Bontovich Sárával és Bánki Botonddal. 

Ahogy a bevezetésben is beharangoztam, egy igazán különleges kettős vagytok, hiszen mind a ketten a legkisebb gyerekként, ráadásul hetedikként érkeztetek. Milyen érzés egy ekkora családban felnőni?
B. S.: Számomra egyszerre volt üdítő és nyomasztó. Nagyon szeretem a pörgést, és hogy a családi találkozóink felérnek egy kisebb falunappal. Sosem unatkozunk és tényleg minden van. Öröm, könnyek, bánat, kiabálás, zene, tánc, veszekedés, amit csak el tudsz képzelni.
Ugyanakkor kiskoromban nem volt olyan mozzanatom, levegővételem, amiről ne tudott volna mindenki. Azért ez egy dugi csoki majszolásánál eléggé frusztráló tud lenni.

B. B.: Én azt hiszem, hogy a családom mondhatja el azt, amit Saci magáról. Szerintük egyszerre volt üdítő és nyomasztó. A mi családunk különleges, nem a DNS-ünk köt össze minket feltétlenül, hanem a szeretet. Éppen ezért nagyon mások is vagyunk, és az egésznek lett egy őrült, állatkert hatása. Főleg az ikerbátyám és miattam, mi koronáztuk meg az egészet. Volt az a történet az állatokkal, akiket beköltöztettünk a bátyám kisszobájába. Igen, tényleg megtettük, és igen, tényleg kiszabadultak. De nyugi, egyik állat se sérült meg, Barni sem.
Viszont abszolút olyan nálunk is, mint a Bontovich családnál, rengeteg öröm és számos mélypont váltakozik egymással. Különösen amióta Jason Payne elvitte Zorkát. Van, amit nem lehet megbocsátani. 

Zorka mind a kettőtök életében komoly szerepet játszott, ahogy az iskolában is nyomot hagyott és a hiányát erősen viseljük. Ha jól tudom, Saci, neked igazi példakép volt. Botond, neked pedig Miksa az egyik legjobb barátod. A gyerekkorotokat együtt töltöttétek?
B. S.: Igen, Zorka számomra hatalmas űrt hagyott. Az ő szakkörén végre nem voltam egyik testvéremhez sem hasonlítva, lehettem önmagam. Szilveszterkor találkoztunk vele, ugyanolyan ragyogó, szívmelengető jelenség volt akkor is, mint a kastély falai között. Lehet, hogy a legközelebbi sértettségemben utána megyek és nem maradok Európában.

B. B.: Szeretem, hogy a nők ilyen jól előre terveznek. Még egyet sem hevertünk ki, de máris a következő van terítéken. Miksa a szobatársam volt az Eridonban, együtt kezdtük az iskolát, de én hamar úgy döntöttem, hogy kipróbálnám magam cserediákként, amire rákaptam, így az alapképzésen két, a mesterképzésen pedig három külföldi iskolában is tanultam. Egyszer találkoztunk akkor, amikor még elsős voltam, de ezt csak egy fénykép őrzi. Miksáékkal viszont egy kis döcögős indítás után újra egymásra találtunk, ami szerencsés a helyzetünkben.

 

Erre a helyzetre az interjú végén még visszatérünk, de most haladjunk még egy kicsit összekapás-mentesen. Akár a Bontovich, akár a Bánki nevet mondjuk, az emberek könnyen beazonosítanak titeket. Mennyire előny vagy hátrány ez nektek például a kastélyban vagy a tanórákon?

B. S.: Őszintén? *neveti el magát zavartan* Kifejezetten utálom a dolgot, de tényleg. Minden egyes ideg-összeroppanásom a bátyám, Miksa miatt van. Alig vártam, hogy végre eltűnjön innen, de hát nem visszajött? Hihetetlen.

B. B.: Nem akarok vészmadár lenni, de szerintem a gyerekeid is viselni fogják a keresztet, hogy Miksa a nagybátyjuk, a te gyerekeidről nem is beszélve. *kacsint rá Laurára* Miksa egy jelenség. Utána már szerintem esélytelen érvényesülni. De én még mindig azt mondom, hogy erre építeni is lehet. A Bánki név szerintem kevesebbszer került elő, de csak azért, mert nem voltam itt teljes időben. Viszont inkább a bátyám által kiépített minibirodalom az, ami nekem előnyt jelent, hiszen mindenki szereti a pizzát, az Előkészítőt és azt, ha Barnabás rámosolyog. Innen is szeretném megköszönni neki, hogy ilyen rendes fiú, sose változzon meg. 

 

Mind a ketten az Eridon ház tagjai vagytok, Botond, te korábban is a tagja voltál, majd pár év kihagyás után visszatértél. Mi az, amit a legjobban szerettek benne? Ez a ház a legtökéletesebb a számotokra?
B. S.:  Hétből hatan ebbe a házba kerültünk. Szerintem a süveg nem mert máshova tenni, mert úgy gondolta, hogy az Eridon már mindenfajtát kifogott belőlünk, hadd legyen végre egy kis nyugalom így a hatodik körben. Végül is ez tavalyig egész jól ment, mert eltűntem a tömegben. *neveti el magát* Egyébként nem tudnám elképzelni magamat máshol, az Eridon pont olyan tűzről pattant, mint amilyenek a Bontovichok.

B. B.: Igen, én még újratanulom a folyamatot, bár a házvezetőm nem hiszem, hogy panasszal élhet, mert szerintem egészen jól indítottam az évet. Viszont a pörgésemhez, a lelkesedésemhez én sem tudnék elképzelni másik házat. Mindenből van bennem egy kicsi, de összességében azt hiszem, az Eridon a tökéletes hely, itt hozzám hasonlókkal lehetek.

 

Mindenkinek vannak kedvenc tanárai, akár személyiségük miatt, akár a tárgy miatt, amit tanítanak. Nálatok kik kerültek be a top3-ba és miért éppen ők?
B. S.: Az első egyértelműen Ifj. Holló Albert és ezt nem is nagyon szeretném magyarázni.
Utána következik Reményi Emma, mert iszonyatosan sokat segített a jellemfejlődésem rögös útján.
Végül pedig együtt mondanám Kakasi professzor asszonyt és Várffyt, mert hiába fosom össze magam tőlük, el kell ismerni, hogy az oktatási stílusuk, a követelményeik és a következetességük példátlan az iskola falai között.

B. B.: Nekem Nagy Sándor tanár úr az első, a szaktudása, a történetei páratlanok, egyetlen hét alatt többet tanultam tőle a lényekről, mint egész életemben, pedig dolgoztam velük. Dr. Irving Schnelsen a második, hiszen a gyógyításhoz szintén nagyon hasznos tárgyakat oktat, közérthetően és jól magyaráz. A harmadik nálam szintén Várffy-Zoller Róbert tanár úr, hasonlóan látom őt, mint Saci.

 

Saci, neked ez lesz az utolsó éved az alapképzésen, Botond, neked pedig ez az első a mesteren. Mi az, amit vártok ettől az évtől?
B. S.: Mondanám, hogy végre a megérdemelt nyugalmamat, de hát tudjuk, hogy annak már az évnyitón lőttek. Őszintén szólva, nem tudom. Túlélésre játszom, s reménykedem abban, hogy most egyik vizsgán sem kapok majd ideg-összeroppanást.

B. B.: És te még a bátyád miatt idegeskedtél, aztán példakép lett. Én az idei évtől azt várom, hogy sokat tanulhassak, sok olyan programon vegyek részt, ami illik a személyiségemhez. Egy nagy kalandnak szeretném felfogni, aminek a végén megpróbálok nem újra cserediákságban gondolkozni, bár nem bántam meg egyik iskolát sem, amelyikbe jártam. Ja és azt, hogy a végzős bálon megtáncoltassalak titeket, és még azt is, hogy Sacit olyan látványosan hívjam el a bálba, hogy paradicsom piros legyen az arca. *vigyorog rá a lányra*  

Bátor kijelentés ez a VAV évében, de ismerem az érzést én is. Hogyan készülsz rá? Vannak trükkjeid? Esetleg bízol abban, hogy a családotok jó viszonya segít át a vizsgán majd, vagy pont, hogy nem tartod szerencsésnek a közös múltat most a Holló családdal?
B. S.: Nincs trükköm és soha nem akarnék előnyt kovácsolni abból, hogy milyen viszony van a Bontovich és a Holló család között. Egyébként, véleményem szerint nem is lehetne. Minden órára felkészülök, nem lógok el, odafigyelek és majd lesz, ami lesz. Rástresszelni nem akarok, mert annak csak pánik és bukás lenne a vége. Sosem vágytam a tökéletesre, így ha csak éppen lesz meg, hát mindegy, legalább megvan. Ha meg nem, hát akkor itt leszek még egy évet és a kastély falai könnyezhetnek, hogy mégsem szabadulnak még a Bontovichoktól.

Ti is, akár akaratlanul is, de az ismertebb diákok közé tartoztok, akikről beszélnek. Ha másért nem is, az évnyitón történtek miatt mindenképpen. De nem ez az egyetlen pletyka rólatok. Melyik volt a kedvencetek?

B. S.: Hmm, talán a kedvencem az volt, hogy egyébként egy apától származunk és micsoda vérfertőzés már az is, hogy egymásra nézünk.
Bár nem, ezt überelte az, hogy rajtakaptak minket az Elhagyatott mosdóban, amikor, nos.. Tudod... Éppen gumikat lőttünk a plafonra. Természetesen rágógumikat.

B. B.: Pedig a vérfertőzésnek is megvan a maga történelme, szóóóval... Nem, csak viccelek, tényleg. Nem is tudom. Az évnyitó után elég sok pletyka szárnyra kelt arról, hogy mi is van kettőnk között, hogy Saci terhes, hogy kényszerből összeházasítottak minket, voltak nagyon erős kijelentések, de én inkább a vicceseket szeretem. Valaki azt mondta, hogy olyan féltékeny vagyok, hogy képes vagyok még egy végzettséget szerezni, csak hogy Sacit szemmel tartsam. Somolyogsz, Laura, mert szerintem te tudod, hogy ki indította ezt el. De miután terhes-nemterhes, házas, elvált, féltékenyek voltunk, elindult az a pletyka is, hogy a pálcám magja a saját hajam, ezért nem látnak nálam pálcát, mert séróból szoktam megoldani a dolgokat.
 

Mivel páros interjúban vagytok, izgalmas a kérdés, hogy hogyan is látjátok egymást, mit gondoltok a másikról, hogyan jellemeznétek a másikat?

B. S.: *Fuldokló köhögésbe kezd* Bocsánat, csak hát, ez egy nehéz kérdés számomra.

B. B.: Szerintem azért megpróbálhatnád, én nagyon kíváncsi vagyok, hogy hogyan jellemeznél engem. Ígérem, én is foglak téged.

B. S.: A bátyám egyik legjobb barátja. Szóval az első találkozásunkkor elkönyveltem, hogy egy bunkó paraszt, aki csak hajtja a nőket.
Most mi van? Ne nézz így, mindenki előítéletes a mai világban. Ma már tudom, hogy segítőkész, törődő és kitartó, ja és ugye a már említett ok nélküli féltékenység. Olyan igazi Bánki.

B. B.: Csak a legjobbak egyike, mielőtt keresztes hadjárat indulna ellenem, és nem a szerelme, ezt azért tegyük hozzá. De igen, rögtön ez volt ez első gondolata, így ha lányok meg mertek szólítani, ott persze rögtön jött az, hogy egy szemét vagyok, aki nőket hajt, és a B betűs fiúnevek mindegyikén tudott szólítani, csak a sajátomon nem. Ez különösen akkor volt vicces, amikor nyílt terepen voltunk, és egy idő után már mindenki azt találgatta, hogy Bertold, Bence vagy Bartolomeo vagyok-e valójában. De az már igaz, hogy igazi Bánki vagyok, minden előnyével és hátrányával. 

 

B. S.: Bartolomeonak nem is hívtam. Csak igazi, magyaros neveket használtam, és még olyan sok van a tarsolyomban, hogy szerintem vissza kellene térni ehhez a szokáshoz. Szerintem vicces volt.

 

B. B.: Nem, nem volt az. Gondoltam rá, hogy B betűs gyerekeim lesznek, de ezek után biztos, hogy nem. És igen, alig várom, hogy a többit is hallhassam, csak nem.

 

B. S.: Te jössz. *pislog rá angyali, várakozó tekintettel*

B. B.: Saci egy nagyon aranyos, ártatlan, vidám, őszinte ember, aki szívéből nevet, és akit valójában elképesztően nehéz kiismerni. Az viszont biztos, hogy szívvel él, nem taktikázik vagy játszmázik, és ritka ma már az ilyen ember. Nagyon jó barát, jó beszélgetőpartner, intelligens és szerintem azért nem értik sokszor, hogy hogyan lehet Miksa testvére, mert amíg Miksa ezt az oldalát csak a fontos embereknek mutatja meg, addig Saci maga ez az oldal, a tiszta szeretet, és tudod, olyan lány, akit meg akarsz hódítani minden nap. Hát így... Ezt gondolom.

 

Erre azt hiszem nehéz is most jó reakciót adni, így hát nézzük is a kérdést, ami mindenkit izgat: Együtt vagy külön? Szabad-e a szívetek?
B. S.: Megkérte a kezemet, én meg válaszul lehülyéztem. De a múltkor vettünk gyűrűt.

B. B.: Őszintén szólva, ez egy teljesen logikus lépés lett volna, mivel szétmentünk volna, úgy, hogy nem is jártunk. Ez ilyen esetben a legcélszerűbb a lánykérés. És igen, de az nem olyan gyűrű, bár az eladó biztos volt benne, hogy eljegyzési lesz.

B. S.: *Az égre emeli a tekintetét és megforgatja a szemeit* Ja, nem. Nem olyan gyűrű. Azért ennyire olcsón nem úszta volna meg. *Neveti el magát ártatlanul* Válaszolva a kérdésre, ebben a pillanatban nem szabad, de lehet, hogy mire kijön az újság, ez változik.

B. B.: Biztos, hogy nem úszom meg, ha úgy döntök, hogy elveszem. Látom is magam előtt, ahogy kitalálom, hogy elmegyek gyűrűt venni, nyilván nem egyedül teszem, mert hát az öngyilkosság lenne. Megkérek egy nőnemű egyedet, hogy jöjjön velem, de nem vihetem csak őt, mert hát ott a bátyja, aki szúrós szemmel néz majd, és szól a legidősebb bátynak, hogy mire készülök, meg persze a legjobb barátjának is, és akkor mi öten, mintha ez így tök természetes lenne, bezsúfolódunk pár ékszerüzletbe, ahonnan egy idő után kitiltanak minket, és kirakják a fejem elrettentő példának. Majd ott lesz alatta, hogy: “Ha ennyire kétségbe vagy esve, fuss.” De igen, én reménykedem, hogy nem dob ki ebben a pár hétben, vagy hogy legalábbis visszavesz, mire kijön ez a szám. Bár a magányos szívű embereket szívesen vigasztalják a lányok. Csak mondom.

Ahogy a mellékelt ábra is mutatja, nem könnyű egy párkapcsolat, de néha nagyon megéri benne lenni. Én kívánok nagyon sok sikert a tanulmányaitokhoz és kitartást, türelmet egymáshoz.