Farkas a gurkók között

Interjú Damyan Volkovval

Nincs olyan, legyen akár fiatal, akár idős, aki ne ismerné Damyan Volkov nevét. A kviddicsklasszis sok fiatal példaképe, a Rellon ház vezetője, a tehetséggondozósok "apukája". Az idény végén vele készítettünk interjút.

Arra gondoltam tanár úr, hogy az interjú során beszélgessünk kicsit a múltról, a jelenről és a jövőről, hogy kicsit jobban megismerhessük Damyan Volkovot, ha Önnek is megfelel, természetesen.

Hogyne, természetesen! Örömmel válaszolok bármilyen kérdésre, amire kíváncsiak a kedves szerkesztők, olvasók! *mosoly*

Köszönöm, akkor vágjunk is bele. Mikor és hol merült fel Önben először, hogy a kviddics lesz a jövője?

Hűha! Egészen fiatalon, pontosan nem is tudom, hány éves lehettem. Máguscsaládból származom, így már az iskola előtt sem volt ismeretlen a kviddics, de komollyá valamikor Durmstrangos éveim második felében vált. Az alapoklevél megszerzése után már szerződésekről tárgyaltunk, ifistaként a cserepadról pedig hamar a nagyok közé kerültem, és félbe is hagytam a tanulmányaimat, hogy a sportra koncentrálhassak.

Félbehagyott tanulmányok… vagyis, ha jól értem, akkor eredetileg más pályát képzelt el
magának?

Mindig is irigyeltem azokat, akik határozott elképzelésekkel és célokkal kezdenek bele valamibe, főleg, ha valaki már fiatalon elhivatott a jövőjével kapcsolatban. Igazából nem voltak egzakt terveim, fiatal fiú voltam a pubertás közepén, kiemelkedő érzékkel és érdeklődéssel a kviddicshez, amit nagyon szerettem, szóval csak szerencsés vagyok, hogy a hobbim vált végül a munkámmá. Mármint, ez mindig úgy hangzik, mintha csak hozzám vágták volna a mindenki által áhított sült galambot és semmit nem tettem volna az érdekében, de mindenki tudja, hogy önmagában a tehetség semmire nem elég egyetlen területen sem. *halvány mosoly* Egyébként nemzetközi tanulmányok volt az eredetileg hasraütésszerűen választott nagy karrierötlet, azt hiszem. *elgondolkodva vonja össze szemöldökeit, ahogy próbál visszaemlékezni diákéveire* 

Sokan nem tudják, hogy mennyi lemondással és fájdalommal jár, ha valaki igazán tehetséges valamiben. Azonban mind tudjuk, hogy a sportolóknak az egyik legnehezebb, hiszen nekik rövid úgymond a szavatosságuk. Nem bánta meg, hogy végül később nem ült vissza az iskolapadba?

Egy rövid időre valójában megtettem, hogy hivatalosan is vezethessek meccseket és menedzselhessem a jövő nemzedéket, de nyilván a gyakorlati tapasztalattal kicsit máshogy nézett ez ki esetemben, mintha végig kellett volna ülnöm a képzést nulláról. Nem igazán tudom elképzelni, hogy mással foglalkozzak. De azt szokták mondani, hogy sosem késő képezni magunkat, ki tudja, lehet, hogy pár éven belül beleunok a kviddicsbe -esélytelen-, és nyitok egy... *egy pillanatnyi szünet, amíg kitalálja, milyen bagatell dologgal rukkoljon elő* virágboltot. *kuncog, ahogy beleképzeli magát a szituációba*

Kérem, ne. Bár azt hiszem, a feleségemmel való kapcsolatomat kimondottan előrelendítené, mert akkor minden nap be kéne mennem Önhöz virágot venni. *vigyorodik el, mert nem titkolt, hogy egy elkötelezett Volkov fannal van dolgunk, aki sok olyan kérdést kell feltegyen, amit ő tud, de az olvasók nem biztos, és igen, akkor minden nap virágot venne* Azonban maga a szituáció érdekes. Ha nem az lenne, aki, hogyan képzelné el a ma Damyan Volkov-ját?

*láthatóan remekül szórakozik, elneveti magát a reakción és meglepetten vonja fel szemöldökét a következő kérdésre* Hű, remek kérdés, fiatalúr. Őszintén szólva nehéz elképzelni, hogy ne legyen semmi közöm a kviddicshez. De tegyük fel... *bólogat, elgondolkodik* Valószínűleg a családi vagyont herdálnám csak el unalmamban. Komolyabbra fordítva a szót, mindenképp olyasmit tudok elképzelni, ami mozgalmas és változatos, esetleg riporterkedés. *villant egy jókedvű, széles mosolyt interjúztatója felé* Valami hasonló, izgalmas, de nem véresen komoly szakmáról lehetne szó, sosem bíznék emberéleteket alternatív önmagamra. Sem.

Vagyis megmaradna agglegénynek, akiről olykor felröppen a hír, hogy éppen kivel van jóban, de igazán bizonyítani sosem lehet, hogy csak kísérő vagy annál több?

Kétségtelenül. Mit mondhatnék, élvezem a rivaldafényt és szórakoztatnak a hamis szóbeszédek. *vigyorog*

Nagyon tisztelem magában, hogy egy alternatív világban sem hazudtolná meg önmagát. Mennyire nehéz a váltás, amikor profi játékosból játékvezetővé válik az ember?

Köszönöm az elismerést. *nevet* Nehéz, rendkívül nehéz. Komolyabb szabályismeretet igényel nyilvánvalóan, és teljesen más perspektívát. A mai napig sokszor játékosként gondolkodom, miközben meccset vezetek, a választott taktikákat, megmozdulásokat kritikusan figyelem, sokszor azt kívánom, bár lenne beleszólásom, hisz egy-egy megcsúszásnál pontosan tudom, mi a hiba, hogyan lehetne jobb. De előnyömre is válik, hogy a másik oldalt is tapasztaltam, ismerem a bevett cseleket, a kiskapukat, nehéz észrevétlenül szabálytalankodni előttem.

Az elején vagy akár mostanában nem volt olyan érzése, hogy egy-egy pillanatban megindulna maga alatt a seprű és belevetné magát a szituációba?

Ó, dehogyisnem, rendszeresen. Van, amikor szemet gyönyörködtetően szép a játék és tökéletesen jó helyem van kívülről, de előfordul, hogy épp ezért ugrásra készen figyelek és úúúgy becsatlakoznék.

Hobbi szinten, akár barátokkal, régi csapattársakkal szokott még olykor baráti meccseken részt venni?

Inkább edzéseken szoktam látogatásokat tenni, és akkor dobálgatunk, játszadozunk, ilyen baráti meccsekre sajnos nagyon nehezen tudunk sort keríteni. És már épp elég idős vagyok ahhoz, hogy meg is árthasson a terhelés, szóval így komolyabban nem igazán.

Most inkább az idegeit terhelik?

Azokat lehet csépelni, acélból vannak, a korral csak edződnek, ellenben a fizikumommal. Az amatőr bajnokságokon akadnak elvetemült megoldások, a fiatalok többségének nulla félelemérzete van. Nyilván ez a profi ligában sincs máshogy, annyi a különbség, hogy ott megtanulják, hogy nem vállalhatnak több kockázatot a szükségesnél, hiszen nincsen cserelehetőség, nincsenek házi könnyítések, és egy hiba esetenként a karrierjükbe kerülhet.

Végül is sokan mondják, hogy az ősz hajszálakkal csak nemesedik a férfi. Ha már az amatőröket említette, beszélgethetünk kicsit a Bagolykövesekről? Először csak, hogy Ön hogyan látja őket?

Ez kétségtelenül így is van. *elvigyorodik* Hogyne! Először is kiemelendő, hogy az iskolai bajnokság szabályait elődeim nagyon szépen megalapozták, követhető és logikus pontokon van meghúzva, helyenként lazítva a rendszer. Az a tapasztalatom, hogy az iskola gyakorlati repülésoktatása nem a legkiemelkedőbb, ennek ellenére bőségesen akadnak kimagaslóan ügyes játékosok - nem meglepő, hát nem egy neves kviddicses járt a tanodába, mint az köztudott.

Mi az, amit a legjobban szeret és különbség a hivatalos és az iskolai meccsek között?

Amit a legjobban szeretek, az a gyerekek egymáshoz való hozzáállása, tisztelete és féltése. Persze ez már saját bőrükre abszolút nem igaz, azt bármikor képesek vásárra vinni a cél érdekében. Talán ez is az egyik legnagyobb különbség. Míg a kviddics egy iskolában presztízskérdés és a kupával tulajdonképp "csak" büszkélkedhetnek, addig a hivatásos meccsek valamivel... szárazabbak. Nem jó szó rá, de a ligában mindenki legalább minimálisan taktikusan áll hozzá, nincsen barátság, ott eredmények vannak, egyéni csúcsok, és győzelem vagy vereség.

Ki és mi volt itteni pályafutása alatt a leghajmeresztőbb?

A fogók végtelen elhivatottsága újra és újra meg tud lepni, és ez kivétel nélkül az összes poszton lévő játékosra igaz, aki valaha a vezetésem alatt játszott. Félelmetes, milyen szituációkat bevállaltak a győzelem reményében, általában saját épségük árán. Colton Fisher mindenképp kiemelendő név, sajnálom, hogy annak idején nem húzta be egyik csapat sem, ő nagyon sokra vihette volna véleményem szerint. Idén Layla és Olívia is nagyon kitettek magukért, ügyességben és látványos megmozdulásokban vitathatatlanul toplistások. A leghajmeresztőbb... Hm. Lássuk csak, volt itt seprűre felguggolva gurkó átugrás, egymás hátára rágurulás, a karika kézzel való megragadása forgás tengelyeként több ízben, terelőütővel egymást csapkodás, és valószínűleg még rengeteg más, ami hirtelen nem jut eszembe.

Már csak így felsorolva is igaz az, hogy a páholyokban egyáltalán nem lehetett unatkozni.
Említette Colton Fishert, van olyan játékos akár a mostani, akár a korábbi szezonokban, akit szeretett volna, vagy szeretne a tehetséggondozóban látni?

Többen is, ez azonban rajtuk múlik inkább. Volt már szó arról, hogy nem minden a tehetség, ugyebár. Lehet, hogy én látok valakiben fantáziát, őt viszont abszolút nem vonzza a dolog annyira, hogy hobbin túl terjedjen. Egyébként a mostani gyerkőcök közül kifejezetten sok mindenkivel tudnám elképzelni a közös munkát, Csonka Zsombor és Lóránt Bence nagyon ügyes terelők, a Valkűrök hajtólányai, Scheffer Riza és Somogyi Dominika közt jó az összhang, Szalamandra részről pedig pozitív csalódás volt Bakker Dusán, és még véletlenül sem utolsó sorban Kőszegi Róza, aki legfiatalabbként hősiesen állt helyt. A csapatkapitányokat, Layla Robillard-ot és Vajda Olíviát pedig már említettem, csak dicsérni tudom őket, bravúros játékkal örvendeztettek mindenkit! A jelenlegi bagázsból tényleg tulajdonképpen bárkivel szívesen foglalkoznék, ha akad ilyen terű ambíció.

Én csak ajánlani tudom nekik, hogy akadjon ilyen jellegű ambíciójuk. Mennyivel másabb az idei idény, amiben már csak diákok lehettek attól, ahol a felnőttek is képviseltethették magukat?

Érezhető a különbség, azért egy felnőtt legalább fizikumban mindenképp előnybe kerül a többnyire tinédzser korosztállyal szemben, ha kviddicses tapasztalatban nem is feltétlenül. Az érzékenyebb kérdés inkább abból adódott, hogy iskolánk tanárai léptek pályára egyes diákjaikkal szemben és, bár tudtommal nem történt ebből végül semmiféle megkülönböztetés, úgy döntöttem, jobb a lehetőségnek sem teret adni. Ettől függetlenül bármikor vevő lennék egy tanárok közötti megmérettetésre is például.

Szerintem a diákok is nagyon megnéznék azt, ha a tanáraik csapnának össze egymással. Beszéljünk még egy kicsit a jövőről, hiszen már nem akkora titok a tény, hogy ez az idény volt az utolsó, ahol az Ön neve szerepelt a játékvezető cím alatt. Miért döntött úgy, hogy nem folytatja?

Nos, igen, sajnos a hír igaz, viszont! Semmiképp sem marad teljesen kviddics nélkül az iskola, ugyanis a tehetséggondozót szeretném végre teljes gőzzel beindítani és kisebb csoportokban, illetve egyénileg foglalkozni a diákokkal. Ez az egyik ok. Ráfér a sportorientáltabb gondolkodás beindítása azoknál, akik tényleg érdeklődnek a témában, még ha nem is feltétlenül ebben az irányban képzelik el a hivatásukat. A másik ok ezen felül talán nem túl nagy meglepetés: a házvezetés, ami igazán újdonság és szeretnék minél több időt szentelni a Rellonnak. *bólint mosolygósan*

A tanári pályafutás, a házvezetőség egy új szakaszt jelent inkább, vagy egy korábbi, akár nem tudatos nem teljesített cél elérése?

Új szakasz mindenképpen. Sosem gondoltam volna, hogy hasonló pályára tévedek, és valószínűleg engem lepett meg legjobban, hogy mennyire élvezem. A fiatalokkal való foglalkozás nem idegen, nyilván, de játékvezetőként jóval közvetettebb, menedzserként pedig jóval szigorúbb munkakapcsolatról van szó.

Házvezetőnek lenni nem könnyű, főleg tizennégy és tizennyolc év közötti gyerekek esetében. Hogyan fogadták Önt, mint házvezetőt?

Nyílt lapokkal? *felnevet* Néhányan már ismerhettek a kviddics miatt, de -a lehető legjobb értelemben véve- semleges volt a fogadtatás, nem kaptunk Norával utálkozó pillantásokat és szándékos terepnehezítést. Bár ebben lehet, hogy közrejátszott a közösen szervezett évnyitó buli. *ártatlan mosoly*

Mondhatjuk úgy, hogy igazán jó volt a belépőjük. A jelenlegi felállást, vagyis a tehetséggondozót és a házvezetőséget mennyire érzi biztos pontnak? El tudná képzelni hosszútávon a mostani életét?

Abszolút. Elég változatos kihívások elé állítanak időnként a diákok, ugyanakkor minden pillanata megéri és igyekszünk is legjobb tudomásunk szerint helytállni a belénk vetett bizalomért cserébe. *ellágyult atyai mosoly*

Engem tejes mértékben meggyőzött, túl azon, hogy eleve szorosan kötődöm Önhöz, mint példaképhez. Nagyon hálás vagyok, hogy megtisztelt azzal, hogy nekem adott először interjút a lemondásával kapcsolatban és kívánom, hogy minden jelenlegi és jövőbeni terve megvalósuljon.

Én köszönöm az élvezetes társalgást, fiatalúr, és ugyancsak szeretnék sikerekben gazdag jövőt kívánni! És boldog házas éveket! *kuncogva teszi hozzá, visszaemlékezve az erre tett rövid megjegyzésre korábbról*