2019. augusztus 15., csütörtök

Az év első meccse

Red Squadron - Szertelen Szfinxek

Idén három csapat küzd meg a kviddicskupáért, melyek közül először az Eridon és a Levita csapatai mutatkoztak be. Az Eridon térfelén Vajda Eszter vezetésével Nagy-Jánosi-Kolonits Béla és Révay Lili Athalie hajtók, Lóránt Bence és Tüszőfűi Lilith terelők, valamint Machay Ábel fogó érkeztek. A kék csapat vezére Kelevitz Maja Nerella, terelőtársa Zippzhar Mária Stella, hajtóik Kálnoki Dominik, Nemes L. Izabella, Sárközi Kincső, míg fogójuk Serfőző Kelemen. Az események háttérzaját az Eridon páholy biztosította:

A meccs első pillanatában a vörösek között meglepetésként felbukkanó Révay Lili szerzi meg a kvaffot, ám ezzel együtt egy gurkót is szerez, ami valahogy egyik játékosnak sem a kedvence. Logikus lépés ilyenkor felfelé vagy lefelé indulni, a lány azonban egyenesen belevezette a tömegbe a vasgolyót, kockáztatva mindenkit, aki a kvaffért indult. Így kell stílusosan kiütni az ellenfeleket. Tüszőfűi Lilith azonban szereti a pontosságot, így a gurkót az ifjú Sárközi lányra, Kincsőre vezeti rá. Lili mellé megérkezik Kálnoki Dominik, akinek a nevében benne van a kviddicses siker, így biztosan nem lesz könnyű dolga a pirossá avanzsált lánynak. 
A levitás terelők, Kelevitz Maja és Zippzhar Mária saját jelrendszert dolgoztak ki, ami nagyon ügyes lépés, hiszen, mint tudjuk, egy kviddicspályán nem terjed jól a hang, és ehhez az erős széllökések sem segítenek. A Lili - Dominik páros mellé megérkezik Nemes Izabella és Nagy-Jánosi-Kolonits Béla, így a négyes fogat minden tagja azon kezd el dolgozni, hogy a kvaffal történjen valami. Lili hirtelen ötlettől vezérelve befékez, a szél lök egyet rajta, így Iza kinyúló kezét telibe kapja a seprű nyele. Sssz, ez fájhatott! 
Bence az élő példája annak, hogy a kviddicsben nem ismerünk sem testvériséget, sem szerelmet, mert olyan simán küldi rá a gurkót Masára, hogy amiatt a legtöbb Benria fan felhördül, és hitetlenkedve nézi a jelenetet. Ezzel egy időben a szurkolói páholyban el is indul a pletyka, hogy a kastély egyik legkedveltebb párja szakított. Hiszen ki az az őrült, aki a tulajdon szerelmére ráküldi a gurkót?! Bence, és meg kell vallanom, én imádtam, hogy ennyire el tudja vonatkoztatni a kettőt egymástól. 
Lili közben a kvaffot Dominik alatt passzolja Bélának, aki bár ugyan elkapja, az Izától kapott arccsók annyira meglepi, hogy elejti. Valljuk be, ez nem az ő hibája, mert hát ki számítana arra, hogy seprűn való száguldozás közben váratlanul az ember aurájába megy valaki és még be is hajol az arcába? Ugye, hogy senki. A mentés érdekében Béla még belerúg a labdába, de már ez sem segít azon, hogy az ellenfél személyében Dominik meg ne szerezze. Az eset előtt továbbra is értetlenül áll az Eridon páholya, hiszen nincs épeszű ember, aki ezt bevállalta volna. Elgondolkodtató, hogy vajon mivel is etetik a Levita csapatát, mert az biztos, hogy volt valami a reggelijükben, főleg, hogy ennyire lazán vezetik maguk előtt a gurkókat. Nekem a látványban is elfárad a kezem. És akkor jön a Lilire vezetett gurkó esete, amit a kis navinés rávezet Izára, de ő nem is foglalkozik vele. Talán valami páncéltörő bűbájt nyeltek be? 
A kérdés jogos, azonban erről nem nagyon tudunk érdemben megnyilatkozni, hiszen a játékvezető megállítja a játékot. A nézőtér felhördül, hiszen mindenki a kvaff útját figyelte, így elsőre nem tudják beazonosítani az okot, amiért a meccs megállt. Sárközi Kincső pánikrohama azonban nem olyan dolog, ami mellett el lehet menni. Szerencse, hogy a csapatkapitánya még időben érzékelte a bajt, és megállította a meccset, a kislányt lekísérték a gyógyítói sátorba, a helyére Leopold érkezik, a meccs pedig folytatódik. 
Persze a kis szünetben sincs unalom, hiszen ha már csókot kapott, Béla bevágódik Izánál, és ajánlatot tesz neki. Ki tudja, talán egy újabb piros-kék szerelem van kibontakozóban? Mi nagyon várjuk, hogy a folytatás kiderüljön. Elég vagány az a lány, aki ennyit bevállal egy fiú figyelméért. Reméljük, hogy Béla nem csak egy féltékenységi jelenet kelléke volt, hiszen nagyon jólelkű fiú, mély érzésekkel. 
Időközben érdemes a fogópárbajt is nézni, hiszen Kelemen tapasztalt és megfontolt, Ábel pedig tapasztalt és őrült, szóval a kettejük egymásra gyakorolt hatása igazán kirobbanó és izgalmas fogópárbajhoz fog vezetni. Megvallom, az egész idényben ezt a harcot vártam a legjobban, hiszen imádom, ha az emberek egymás határainak feszegetése közben a saját határaikat lépik át. Tökéletes és megborzongató. 
A megállás után Lili és Iza is elindulnak a kvaffért, előbbi azonban megint befékez, furcsa tőle ez a sok fékezés, mintha nem lenne teljesen biztos magában, utóbbi azonban a gurkóval megint nem foglalkozva szerzi meg a kvaffot, és indul el a pirosak karikái felé. Azért némi aggodalommal figyelem a sárga lányt, mert ez a sok fékezés nem tesz jót a lendületének, nem tudom, hogy mennyire volt jó ötlet egyből a mélyvízbe dobni. 
Lilith Kelemenre küldi a gurkót, a másikat pedig a sárga lány viszi magával, és Lilithnek lepasszolja, mielőtt továbbindul. Később a gurkó Dominik felé indul. A kvaffot Iza viszi, a friss szerelmes Béla szorosan a nyomában van. Leopold azonban igyekszik óvni társát az őt rohamozó fiútól, aminek eredménye, hogy Leopold megkaparintja a kvaffot. Eszter sunyin alattuk repül, és amikor úgy érzi, itt az idő, felüt, remélve, hogy a kvaff kipattan a kék fiú kezéből. A kvaff marad, Eszter feje pedig egy rúgással lesz gazdagabb. Azt hiszem, ha ez a meccs nem tart még hosszan, akkor eltemethetjük szegény Leopoldot, mert az biztos, hogy Eszter megbosszulja. Bár valljuk be, ő sem normális, mert a franc se repült volna be egy csomó láb és seprű alá ilyen szélben. Ki tudja, mikor és kit dob meg. De hát azt mondják, éld úgy az életed, hogy legyen benne egy kis őrület. Eszter pedig ezt kimaxolta. 
Középkezdés. Ez a meccs a nagy fékezések és megállások meccse, ez már biztos. A kvaff marad a szfinxeknél, Dominik indul meg vele, Eszter az előbbiekből nem tanulva, és kedvét sem szegve indul el szembe vele, mint aki arra készül, hogy felnyársalja a fiút, nem törődve azzal, hogy őt is felnyársalják. Feszült figyelemmel nézzük az őrült ötletet, aminek a vége egy sikeres találat, igaz a gurkó nem volt a legjobb formájába, de így is elintézte, hogy Kincső után Dominik is a gyógyítói sátor vendége legyen. Az elengedett kvaffot Iza szerzi meg, Béla rendületlenül követi őt. Ez már rajongás, fiú, és ha nem vigyázol, könnyen zaklatásba torkollik.
Egy nagyon szép megmozdulás Masától nagyon rosszul alakul, és a lány zuhanni kezd, még szerencse, hogy Leopold időben kapcsol és megmenti a lányt. Úgy tűnik előkelő neve mellé előkelő jellem is járul. Vajon vége a Benria-korszaknak, és következik a Leoria? Mondjuk a meccsen történtek alapján eddig úgy néz ki, hogy ez már be is következett. Azért még ne vessük el a lehetőséget, hogy Bence előrukkol valamivel. 
A nagy lendületben csak későn észleli a páholy, hogy Ábel seprűjét eltalálta a gurkó, a nagy felhördülés nem véletlen, hiszen a saját csapattárs által elütött gurkó ért célba a srác seprűjén, ami a lehető legrosszabbkor jött, hiszen a cikesz már csak egy hajszálra volt, ahogy Kelemen is. Közben a másik csapat ujjonghat, hiszen amíg az Eridon drámai pillanatokat él meg, sokan teljesen összeomlanak, hiszen nem kis összegeket tettek fel az Eridon győzelmére, addig a Levita egy újabb gólt tudhat a magáénak. 
A kvaffot a Révay lány happolja el, aki egy pillanattal később Eszter ölébe ejti, és elindul lefelé, Eszter pedig a karikák felé. A figyelem megoszlik, érezhető a feszültség, és, hogy valami történni fog. Eszter szépen halad előre, Lili pedig a fogók felé, ééés cseverésznek. Hogy mivan?! Oké, hogy az a seprű nem a legtutibb, de miért csevegnek? Egy kis kitekintés: A piros fogó, Machay Ábel a hivatalos legjobb barátja annak a Vajda Richárdnak, akivel Révay Liliána egy párt alkot, tehát bármikor lenne lehetőségük dumálni, de ők most teszik. Éppen csak elkezdődik a zúgolódás, amikor olyan történik, ami néma csendre inti a háborgó tábort egy pillanat alatt. Huszárugrás. Ez elképesztően kevés embernek sikerült, nagyon sok bénult és halott játékos van, aki megpróbálkozott ezzel, erre Ábel és Lili csak úgy iderittyentettek egyet? Felocsúdni sincs időnk, a Levita máris reflektál egy Dupla Dinamittal. Mi van itt, emberek?! Mintha nem is iskolai bajnokságon lennénk! Bence hárít, bár ebbe nem biztos, hogy bele kellene nyúlnia, mert a DD neve nem véletlenül ez, hihetetlenül erősen van megküldve a gurkó. A válla megrándul, a kezéből kiesik az ütő, és bár egész könnyen megússza, egy perccel később már nyilván inkább kívánja, hogy bárcsak beleájult volna, hiszen Masa leordítja a fejét. Persze kap egy puszit is a végére, de valahogy nem hiszem, hogy ez sokat segítene a dolgon. 
Persze közben a gurkó sem áll meg, és Kelemen ügyesen kikerüli egy lajhárlendüléssel, Ábelt üldözi tovább. Masa mellbe vágja magát az ütővel, és ezt már nem bírja a szervezete. Szerintem így is nagyon szép, hogy ennyit elbírt, és az is, hogy nem ásta el végül Bencét a pálya alá, mert valljuk be, nagyon megérdemelte volna, ha a párkapcsolatukat női szemmel nézzük. Szegény lány a gyógyítói sátor felé vette az irányt. Közben Iza igyekszik visszaszerezni a kvaffot, és fogalmam sincs, hogyan van még bátorsága - és hogyan nem nyársalódik fel -, de menet közben átnyúl Eszter mögött, és megböködi a másik vállát, amire Eszternek igen heves reakciója van, amit meg tudok érteni, hiszen senki sem szereti, ha csak úgy fogdossák. Büntetődobás az Eridon részére, amit Béla sikeresen bedob, ám közben a gurkó eltalálja a rossz seprűvel próbálkozó Lilit egy csúnya sérülést okozva neki. Mérlegelnie kell, hogy bevállalja-e a folytatást, kockára téve ezzel sportolói karrierjét, vagy inkább a gyógyítói sátor felé indul. Az utóbbi mellett dönt, amit mindenki meg tud érteni. A cikesz nem kerül elő, de a meccs véget ér, döntetlennel.

Nincsenek megjegyzések: