Metamorfózis

Könnyű májusi szél fújdogált Budapest utcáin. Ding-dong, zúgott a rézharang valamelyik templomból, jelezve, hogy elérték a mutatók a tizenkettest. Könyörtelenül haladt előre az idő, azt nem érdekelte senki bánata. Konokul ketyegett.

Megállás nélkül rótta a macskaköves utat, kabátjával takarta arcát, amennyire lehetett, a nap vizslató kíváncsisága elől. Szemét napszemüveg rejtette el.

Egy fekete bőrkabátos alak várt rá egy kis ABC előtt.

 – Csakhogy ideértél – mutatott karórájára. – Kezdtem azt hinni, hogy elraboltak.

 – Nincs olyan szerencséd. Ki vele, mit akarsz? – mordult rá a nő. A férfi felkacagott. Hangja ércesen csendült, akárcsak az iménti rézharang.

 – Zitám, nehogy azt hidd, hogy csúnya tettre készülök.

 – Pedig nagyon úgy fest a helyzet, Dragomir. Ha apám tudomást szerez erről, mindkettőnknek annyi – csóválta a fejét Zita.

Dragomir elmosolyodott, s magához húzta a feszült nőt. Hajába fúrta arcát, s mélyen belélegezte annak illatát. Levendulaparfüm – állapította meg gondolatban.

 – Bolond vagy. Egy őrült – suttogta Zita, fejét a férfi vállára hajtva. Most már úgyis mindegy.

 – Bolondoké a világ, törődj bele. Megőrülök érted – mosolygott Dragomir. Bal szemfogának kicsiny hegyét villantotta. – Még mindig ember vagy.

 – Igen, az vagyok. És?

 – Nem változtatott át téged. Így viszont Jurij sem fog leakadni rólad.  Apám kért meg, hogy jöjjek és ellenőrizzem le, történt-e változás.

 – Hogy nem kaptátok még el?

 – Vámpírok vagyunk, cara mia. Csak éjjel tudunk mozogni. Nappal ő meg akárhol rejtőzhet, épp ezért is állítottunk őrséget a védelmedre – fejtette ki Dragomir ittlétének okát. Zita tenyere csattant az arcán.

 – Már te is be akarsz zárni? Normális életet akarok, olyat, mint bármely más emberé! Mit nem lehet ezen felfogni? – elsírta magát. A sós víz szagáról Dragomir már tudta, s gyöngéden simogatta hátát, hogy lenyugtassa.

 – Zitám, hogy gondolhatsz ilyet rólam? Amint elkaptuk azt a törvényszegő bitangot, szabad leszel. Megígérem. 

 – Esküszöl? – szipogta Zita. Dragomir bőrkabátja zsebéből elővett egy csomag papír zsebkendőt.

 – Töröld meg a szemed. Nincs okod a sírásra, árt a szépségednek – szabad keze Zita hátáról annak álla alá csúszott, s felemelte a nő fejét. Nézzen csak egyenesen a szemébe.

 – Szeretlek és meg foglak védeni. Hallod?

 – Hiába próbálkozol bájolással – söpörte félre Dragomir kezét.

 – Ó, a lépfene vinné el! Elfeledkeztem Levente felkészültségéről. Hát ezért csíptél meg úgy, mint akit áram rázott – dörzsölte bőrkesztyűs kezét a férfi. Vállig érő hajába bele-belekapott időnként a szél. Zita kontya meg sem rezdült. 

 – Így jár, aki kekeckedik a rózsafüzérrel és a szenteltvízzel – húzta ki magát Zita büszkén. Meglepte Dragomirt. Ez igen. A nagy Dracula fiát.

 – Ezt megkaptam, édes. Beülünk valahova ebédelni? Állom az árát.

 – Román lejből?

 – Ó, ez is igaz. Akkor előbb a pénzváltót keresem fel.

 – Felesleges.

 – Miért? 

 – Mert lenne egy kérésem hozzád. Pontosabban egy ötlet. Talán így Jurijt is kiugraszthatjuk a bokorból.

 – Mi lenne az?

 – Van valami módszer arra, hogy ideiglenesen vámpírrá váljak? Akkor nem lenne oka tovább üldözni, és happy end lenne a vége ennek a kalandnak – javasolta Zita. Az emberségéről esze ágában se volt lemondani. 

 – Zita, mondd, józan vagy, galambom? – tette a nő homlokára kezét Dragomir. Kék kontaktlencsés szeme ibolyaszínben pásztázta, mintha csak betegség jeleit kutatná.

Zitán volt a sor, hogy nevessen.

 – Én ezt a legkomolyabban gondoltam.

 – Akkor ki kell ábrándítsalak. Vagy vámpírrá változtatlak, vagy pedig játszhatjuk tovább a fogócskát a zaklatóddal, aki megölte a szüleid.

 – Akkor nincs mese. hozzá kell szoknom a vérhez. 

 – Tényleg akarod?

 – Szükség törvényt bont, na. Megharaphatsz, de szét ne cincálj. Takarható legyen a nyom! – pillantott Zita szigorúan szerelmére. Dragomirral egy bálon találkoztak, ahova a gyámja, az a Levente nevű vámpír vitte.

Dragomir elszomorodott. Hogy egy ilyen piti ügy miatt legyen kénytelen elvágni Zitát a halandóktól, akikhez annyira tartozni akart, micsoda pech. Abból azonban nem engedett, hogy poshadt szíve választottja ne élhessen először és utoljára szabadon. Azt akarta, hogy csak a szépre, a jóra emlékezzen, ha már vámpírrá kell válnia, hogy ne legyen tovább üldözött.