2019. február 15., péntek

Változások

Ki vezeti majd a falut? 
A hónap végével lezárul az első kör, vagyis az, amikor a polgármesterjelölteknek megfelelő számú támogatói aláírást kell gyűjteniük ahhoz, hogy hivatalos jelöltekké léphessenek elő. Egyelőre nagy a találgatás arról, hogy ki is ül be a nyár végén tartandó választások után a hivatal legkényelmesebb székébe. Igazi izgalommal várhatjuk mi is a bűvös dátumot, hiszen több forrásból is arról értesültünk, hogy az egyik aláírásgyűjtő maga iskolánk jelenlegi igazgatója, Herczeg Kriszpin. Egy nevét elhallgatni kérő informátor pedig úgy tájékoztatott minket, hogy Várffy-Zoller Róbert, Neffry Ezra és Bartók Benjámin is bejelentkezett arra a bizonyos székre. 

Elhunyt Elisabeth Shanes 
Életének 85 évében, tragikus hirtelenséggel elhunyt az Előkészítő alapítója, az oktatási reformok egyik harcosa, a Rellon ház korábbi házvezető-helyettese. Életútja során számos könyvet adott ki, elsősorban az átváltoztatástant kedvelőknek. A halála előtti napon még dolgozott, kollégáival tökéletesítette a kviblik tanulását segítő csomagot, illetve új képzési rendszert dolgoztak ki a számukra. Temetésére a Bogolyfalvi temetőben, február 23-án 13:00-kor kerül sor, a gyászbeszédet egykori diákja, Várnai Rafael mondja. 

Vakrandi a faluban
Február 14-én startol egy új kezdeményezés, vagyis a Vakrandi Bogolyfalván. A szabályok egyszerűek. Aki szeretne részt venni egy vagy több randin, annak nevét bele kell dobnia a cukrászdában található, mágikusan lezárt üveggömbbe. Annyiszor kell megtenni, ahány randira el szeretnél menni. A szervezők pedig március 31-ig bármikor értesíthetnek téged és a számodra kiválasztott párt, hogy mikor és hol ejthetitek meg a randevút. A randevún meg nem jelenés kizárást von maga után. 

Felújítások 
Március elején kezdődnek meg a szokásos tavaszi felújítások a faluban. Elsőként a Macskabagoly utca elhasznált járdaszakaszait állítják helyre a szakemberek, majd amint melegebbre fordul az idő, a főbb épületek kifestésével, valamint az előkészítő új kerítésével folytatják. Ha a lakók mást is szeretnének ebben az évben felújítani, úgy a Bogolyfalvi Tanács tagjai várják észrevételeiket.

Nincsenek megjegyzések: