Új cikksorozatunkban olyan egykori bagolykövesekkel beszélgetünk, akik a diákélet után elvándoroltak, ám évekkel később mégis visszatértek a környékre, sőt páran az iskolába is. Első alanyunk mára a sárkányok nagy tudorává vált, Ophelia Carolina Brownnal beszélgettünk.
Emlékszel még rá, milyen érzés volt először belépni a kastélyba?
Húha, erős kezdés. *felnevet* Legelőször ijesztő volt. Tizennégy évesen minden sokkal nagyobbnak tűnik, mint amekkora. Én is így voltam vele. A tanárok, a falak, a festmények, mindent nagyobbnak véltem, de az évek során hozzászoktam és minden visszapattant a helyére, ahogy lennie kell.
Ki volt a kedvenc tanárod?
Valószínűleg most mindenkit megbotránkoztatok, de Felagund professzor. Nagyon sokat köszönhetek neki, meg annak, amit tanított. Rengeteg mindent a mai napig hasznosítok a sárkányoknál is. *keresztbe veti lábát*
Kedvenc iskolatársad?
Ha emlékeznék rájuk… *felnevet* Viccelek. Andretzy Korinna, bár nem voltunk közeli kapcsolatban, mégis összeköt minket sok minden. *keserűen elmosolyodik*
Mi a legkedvesebb emléked az iskolai évekről?
Amikor csend és béke volt körülöttem. Nem voltam az a szociális gyerek, mindig a könyveimbe temetkeztem, ha úgy alakult, akkor menekültem. Természetesen leginkább sárkányokról szólóakba, így az az idő volt számomra a legszebb, amikor olvashattam őket.
Ha visszamehetnél az időben, mi lenne az, amit megváltoztatnál?
Nem mondanék igent az ex-vőlegényemnek. *zavartan mosolyog*
Ezt meg tudom érteni, én éppen azon vagyok, hogy az "ex" státuszt megszerezze. Az alapképzés után nem gondolkoztál a mesterszakon, tudatosan választottad Romániát?
*Sejtelmesen mosolyog Cath-re* Voltam mestertanonci képzésen, utána mentem tudatosan Romániába. Sárkánykutató és gondozó, valamint magizoológusként végeztem, de mindenképpen szempont volt, hogy Magyarországhoz közeli rezervátumot válasszak. Természetesen utaztam eleget a rezervátumok között, de mindig a romániai volt a kedvenc. *pillanatra behunyja szemeit*
Milyen volt újra belépni a tölgyfaajtón?
Meglepően kellemes. Az igazat megvallva, soha nem gondoltam volna, hogy visszatérek ide. Románia az első pillanattól megfogott, és majdnem onnantól az otthonommá is avanzsált. Amikor meghallottam a hírt, hogy egyetemi és előkészítős oktatót keresnek, nem haboztam jelentkezni egyikre sem.
Mennyivel másabb most a hely, mint amire emlékeztél?
A tanári kar megújulásán kívül, ahogy észrevettem, nemigen változott semmi. A falunak csak előnyére vált az idő múlása, sokkal több minden elérhető, mint amikor én jártam ide. Szeretek itt lenni.
Mennyivel másabb most, mint tanár belépni egy osztályba?
Mérföldekkel. Sokkal inkább magabiztosabbnak kell lenni, figyelni kell a diákok vagy a hallgatók reakcióját az adott témára, amit éppen magyarázok. Hajlamos vagyok a saját tempóm szerint haladni, mivel én ezeket már tudom, de mindig eszembe jut, hogy akiknek beszélek, ők nem feltétlen. *zavartan felnevet*
Most a Bagolykő előtti és utáni generációt oktatod. Elgondolkoztál már azon, hogy csatlakozz az alapképzéseseket vagy mestertanoncokat oktatókhoz?
Elgondolkoztam rajta, ha őszinte szeretnék lenni, de így is annyi munkám van, hogy néha ki sem látok mögüle. Az oktatás mellett segítek a rezervátumnak is, nemrég értem vissza onnan, egy krízishelyzet miatt kellett visszamennem két hétre, de mindegy is! *legyint egyet* Szóval elég sok dolgom van, de ha kicsit lehiggadnak a dolgok, lehet bepróbálkozom.
Az itt tanultak mennyire voltak hasznosak?
Egyetlenegy szó: nagyon. Mármint komolyan. Amúgy is sokat tanultam minden órára, de az még többet segített, hogy az elméleti tudásomat bevethettem a gyakorlatban is. Mindig jól jön a tudás egy rosszkedvű wales-i zöldnél. *felnevet*
Nagyon szépen köszönöm, hogy elfogadtad a meghívásomat, és hogy el tudtál jönni.
Én köszönöm, jól esett a felkérés!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése