Milyen érzés lehet arra ébredni, hogy egy éjszaka alatt ötven év telt el? Milyen lehet felébredni egy olyan Csipkerózsika-álomból, amikor te nem változtál, de minden más körülötted igen?
Az újonnan megjelent Elmepalota című regény főszereplője ugyanis ötven évnyi fogság után tér vissza a társadalomba, hogy rátaláljon rég elveszett életére.
A ponyvaregények királya mindenki legnagyobb meglepetésére egy olyan könyvvel állt a nagyközönség elé, mely távol áll az eddig megszokott stílusától, és kissé elrugaszkodva a valóságtól, elgondolkodtató, és mély érzelemvilágú történetet dolgozott fel. Eddig megszokhattuk, hogy a Keresztúti blues, A Sátán macskája és az Éjféli látogató inkább detektívregények egy rövidebb útra vagy egy esti tea mellé, és nem kifejezetten azok a sokáig fennmaradó alkotások. Az Ardai Lukács-könyvek a varázslótársadalom Lőrincz L. László-regényei voltak - most azonban a szerző éles váltással szabadult meg eddigi kiadójától, és saját költségén indult el egy olyan úton, melyet a legbátrabbak is ritkán lépnek meg. És milyen jól tette, hogy meglépte!
A történet egy kitalált világban játszódik, ahol a főszereplőt, Valuska Pétert az épen regnáló rendszer elleni felszólalása miatt börtönbe zárják. A védővarázslatoknak köszönhetően a rabokat egy időtlen térbe helyezik, ahol nem halad az idő így míg ő az egynapos büntetését töltötte, a világban eltelt évek alatt megváltozott a rendszer, a társadalom, és minden amit korábban ismert.
A történet másik két főszereplője egy testvérpár, akik egy véletlen folytán megtalálják az addigra elhagyatottan álló börtönben rostokoló rabot. Segítenek neki hidat építeni a múlt és a jelen társadalma között, miközben megpróbálják felkutatni a régen elfelejtett ember még élő családtagjait.
A könyv megrendítő finomsággal írja le Valuska érzelmi világát, valamint azt a különleges helyzetet, hogy bár ő még a múltban él, lépést kell tartania a jelen világával. Az író szépen, fokozatosan körvonalazza azt az érzelmi állapotot, ahogyan a sok újdonságok ellenére Valuska egyre inkább az emlékei és a régmúlt felé fordul. A fel-felbukkanó családtagok idegenként kezelik, míg ő képtelen feldolgozni a világ új rendjét.
A nem megszokott hangvétel és őszinteség, ami a könyv minden egyes lapjáról süt, teljesen magával ragadott. Aki talán kételkedne Ardai Lukács stílusában előző élményei alapján, felejtse el az eddigi ponyvaregényeit, ugyanis a könyv egy teljesen új élményt ad az olvasónak. Csak remélni tudom, hogy ezzel az őszinteségével megnyeri magának a közönségét, és ezen az úton folytatja majd munkásságát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése