2015. december 15., kedd

Házak népe és a karácsonyi készülődés

Minden házban van egy elindító, aki végül intézi a díszítést. Van, aki csapatot gyűjt előtte, tervez, mások csak úgy bele a világba. A házvezetők meg jobb híján fogják a fejüket. Hogy idén milyen volt a házak díszítése? Egy fényképező mindent megörökített. Igaz, hogy a képek muglimód készültek, de szerencsére a kommentár nem marad el.


Eridonnak bátor népe Boglár Gréta vezetésével indult neki a titkos projektnek. A lány egy feltehetően Dwayne Warrentől nyúlt sapkában indult sétálni, mikor felpillantott a téli tájra és a kastélyra, majd tovább az Eridon toronyra, és megszállta az a bizonyos ihlet. Egyből összehívta legjobbjait, vagyis Nicol Grahamet, Péter Fannit, Michonne Greengrasst és Álmosvölgyi Asztrid Szirát. Persze könnyű dolga nem volt, mert az ötlet felvázolása közben a lányok folyamatosan egymás szavába vágva egészítették ki a lehetőségekkel az alapkoncepciót. Végül aztán a munkát felosztva egyetlen hétvége alatt sikerült csodát tenniük. Michonne felelt a bevásárlásért, Nicol a fáért, Fanni és Szira a dekorációért. Detti pedig folyamatosan lopkodta hozta a csokit a konyháról. Szép munka, lányok!

Megj.: Én nagyon rossz fiú voltam, és Nicoltól a virgácsait kérem. :D


Szegény Havasi Bence tudtán kívül elindította a rellonos díszítési folyamatot. Történt ugyanis, hogy a lázas, beteg fiú egy teáért kiment a klubhelyiségbe, ahol Neviczky Eszter épp a titkos húzottjának ajándékát csomagolta. Amint azonban meglátta a fiút, egyből elkapta a karácsony szelleme, ugyanis Bence orcáján a láz miatt piros foltocskák jelentek meg. A fiú egyből karácsonyi kismanónak lett titulálva, így azóta a klubhelyiség szerves részeként manónak öltözve ül és várja, hogy valaki megértse, ő tényleg beteg és aludni szeretne. Eszter azonnal keresett néhány segítőt maga mellé, akik a díszítéshez járulnak hozzá. Szerintem a legédesebb Karah Viviana Blomqvist volt (bevallom, hatodszorra sikerült leírnom a nevét), akit lebegtető bűbájjal küldtek fel a magasabb pontokra. Kérdeztem is tőle, hogy nem félt-e, de azt mondta, hogy csak attól, hogy nem tudja abbahagyni a nevetést. A sikeres díszítés után a szőke lány meghallgatást tartott a tökéletes télapó kiválasztásához, mely szerepet Rémi J. Saint-Venant nyerte el, ám amikor a vele szemben vesztő Travis Payne ellopta az új mikulássapkáját, akkor begerjedt. Az eredményt pedig láthatjuk a képen.


A Levita házától mi mást is várhatnánk el, mint precizitást? Olyan összefogott, megfontolt csapatmunka volt, mint a Télapó gyárában. Az ötletnek nem ismerjük a kitalálóját, vagy csak simán nem is volt, mivel senki se hajtotta a sereget. Rui Mendes Dias az erejét szerette volna megmutatni, így hát minden meleg ruháját magára vette, fogott egy kötelet, és elindult be az erdőbe. Bevallom, miközben követtem, azon járt az agyam, hogy ebből nem csak fa, de oltárra áldozható szűzlány és karácsonyi vacsora elejtése is lehet. Egy kicsit barbárnak tűnt a srác a rengeteg réteg alatt, ám szerencsére egy fával tért vissza. A bejáratnál adódott persze némi probléma, hiszen hajszállal takarodó előtt ért vissza a küldetéséről, amikor a prefektusok és tanárok már a karácsonyi prémiumra számítva figyelmeztetik a kint kóborlókat, hogy nem célszerű a tevékenységüket tovább folytatni. Ruinak pedig még egy hatalmas fa is a rovásán volt. A mentőexpedíció persze egy pillanat alatt jelen volt, tizenegy levitás képében. Tíz a fát segítette feltűnés nélkül feljuttatni a házba, míg egy, Gál Adél kihívó szerelésben táncolt, a csípőjét úgy mozgatva, hogy még én is meglepődtem, miközben hangosan énekelte, hogy: "Én vagyok a rossz kis manó, rossz gyerek barátja, kit a Télapó büntetne, benne lelek társra." A hatás és a büntetőmunka nem maradt el, azonban a fa is feljutott épségben. A fa díszítését Lillith Holloway és Faragó Benedikta vállalta, míg az idei karácsonyi egyenruhát Dolánszky Alex állította össze. Szerintem a fa és az egyenruhájuk is nagyon baró lett. Ezek után mondja valaki, hogy a levitások csak a könyveket bújják!  


Nadine Lancaster kitalálta, hogy lehetne egy kicsit karácsonyibb a Navine, Szendrei Ella pedig megvalósította. Ám ennek nem sokan örültek, főleg mivel eltűntek a kényelmes, pihenésre alkalmas bútorok, a finom, meleg padlószőnyeg, és lett helyette olyan fényár, hogy a csukott ajtó mögött sem lehetett aludni. Szegény Isaac Matthew Philips is áldozatává vált a fényárnak, amikor egy képet próbált készíteni szerelmének. Viszont a fiú nem bánta a különlegességét, valószínűleg azért, mert ő az egyik legtökéletesebb megtestesítője a Navine jelenségnek. Czettner R. Luca azonban már nem viselte ilyen jól a világosságot, és a jelmeze alapján feltételezhető, hogy a Levitába próbál bejutni, hogy kialudhassa magát. A díszítésből már csak a fa hiányzott, melyet hajnalra sikerült feldíszíteniük. A legtöbben már elkészítették ajándékaikat, így a fa alá rakták. Bánatukra, ugyanis Podmaniczky Anna elolvasta az összes feliratot, és miután kiderült, hogy neki még nincs ajándék a fa alatt, őrült ámokfutásba kezdett, és minden ajándékot elvitt magával, majd az ajándékozóknak fenyegető levelet írt, hogy amennyiben nem lesz neki is ott ajándék tőlük a hétvégéig, akkor mindet megtartja magának. Természetesen álnévvel küldte a levelet, ám ha már ott jártam, egy képen sikerült megörökítenem az ámokfutását. Úgy tűnik, a lányka mégsem esett olyan messze a nővérétől.  

Nincsenek megjegyzések: