2015. december 15., kedd

BREAKING!

Bizonyára nagyon vártátok már, hogy beszámoljunk nektek a legfrissebb pletykákról, így nem is szaporítom tovább feleslegesen a szót. Lássuk, hogy az elmúlt időszakban mi mindenről maradhattatok le, ha nem tartottátok nyitva füleiteket és szemeiteket!

Talán a címből is észrevettétek, hogy hatalmas hírrel érkezünk, ezúttal is a legjavába csapva. Az egyik olvasónk ugyanis rendkívül szemfüles volt, és rajtakapta a csillagvizsgálóban Ombozi Noelt és Révész Kornélt egy rendkívül aranyos, intim csókon! Ami a legkülönösebb az egészben, hogy a helyszínen volt Szendrei Ella is, aki nemhogy nem tett semmit, mosolygott. Azonnal a körmükre néztünk, és így utólag végiggondolva nem is olyan meglepő ez a fordulat. Még korábban, a madagaszkári nyaralás alkalmával is együtt vigyáztak az életvitel projekt révén megkapott Ombozi csecsemőre, méghozzá rózsaszínű napernyő alatt! Már akkor sejtenünk kellett volna, hogy mindez szerelem, de aztán jött a civódás. Ella bonyolult szerepet játszik kapcsolatukban, ugyanis mind Noellel, mind Kornéllal igen bensőséges viszonyt ápol, melyet több forrásunk is megerősített. Úgy tűnik, a fiúk végül neki köszönhetik, hogy egymáséi lehetnek, ezt a boldogságot pedig mi semmiképp sem szeretnénk megzavarni. Sokáig!

Nem szabad megfeledkeznünk egy újabb bimbózó románcról sem. Almásy Léna kisasszony és Révay Nándor mélyen tisztelt aurorparancsnok igencsak sokat veszekednek, akárcsak a párok szoktak. Az a hír járja, hogy Léna csúnyán kihúzta a gyufát a férfinál, aki ezért büntetésből személyi titkárnőnek jelölte ki maga mellé, azonban, ahogy az lenni szokott ilyenkor, kapcsolatuk egy rendkívül meghitt, bizalmas viszonnyá alakult át. Ugyan nyilvánosan senki sem látta még őket együtt, nekünk meggyőződésünk, hogy valami van a levegőben, így tehát csak biztatni tudjuk Nándort! Ne habozzon lépni, főleg mivel egy ilyen szépséges nőről van szó. Gyönyörű pár lennének!

Úgy tűnik manapság nagyon sok fiatal unatkozik, vagy csak esik szerelembe túl hamar. A navinés kishölgy, Farkas Kamilla ugyanis pusztítja a fiúkat maga körül, nem is akárhogyan! Úgy tudjuk, hogy Havasi Bence Milánnal különösen jó a kapcsolatuk, egy csomó dolgot kettesben csinálnak, sőt, páran turbékolni is látták már őket! Azonban ki tudja, milyen sorsfordító esemény következtében (talán a fiú csalfa volt), Kamilla Jeges Dió karjaiban talált újra boldogságot. A bökkenő persze megint jelentkezett, a fiatalember házas, szóval abszolút tiltólistás, még akkor is, ha ő ezt nem így gondolja. Nem maradt más hátra, mint újabb szerencsétlen áldozatot keresni. A delikvens nem más, mint Szentmihályi Norbert Dávid, akivel egy életvitel projekt kapcsán közös gyermeket vállalt, sőt, a Levita-Eridon kviddicsmeccs után úgy borultak egymás nyakába a lelátón, mint az igazi szerelmesek, többen össze is súgtak, mennyire gyönyörű pár. Aztán ki tudja, mi történhetett ezek után, ugyanis a halloween-i bálba már külön érkeztek és mindkettejük oldalán más állt. Kamilla ugyanis Rémi Saint-Venant-nal töltötte az időt, sőt, azóta is leveleznek, és látják őket beszélgetni. Ejnye kislány, tudom, hogy válogatni kell, de talán most már sok lesz a jóból... Vigyázzatok fiúk, szívtörővel van dolgotok!

Mostantól nemcsak egyszerűen tartani, egyenesen rettegni kell a hölgyektől, kedves olvasók! A Navine-Rellon kviddicsmeccsen ugyanis egy kilétét fel nem fedő nőszemély lesifotósként és egyben kukkolóként fotózta folyamatosan Ethan Saint-Venant-t, aki mit sem sejtett mindaddig, míg a körülötte lévők le nem buktatták a lányt. Az ifjú megszállott elterelésképp egy igen ízes csókkal ajándékozta meg a korábban említett Havasi Bence Milánt, ezzel próbálva kimagyarázni rendkívül kínos helyzetét. Sajnálatos módon a rellonos annyira nem hevült ezért az ötletért, így gondolkodás nélkül beköpte az Ethan mellett ülő Rémi Saint-Venantnak. Ugyan a laikusok nem gondolnák, de a fiú nagyon ragaszkodik testvéréhez, így vérben forgó szemekkel indult meg, hogy likvidálja a rajongót. A legkülönösebb az egészben, hogy azóta sehol nem látták a lányt, és csak találgatni tudnak, vajon mi történhetett vele. A konklúzió: lehet imádni Ethant, de csak távolról és mértékkel.

Hőn szeretett tanodánkban a hírességek száma folyamatosan nő, ugyanis egy ificsapatban kviddicsező, igen fess fiatalember érkezett meg a Rellon csapatába, nevezetesen Benedict Ian Lloyd. A fiú a zöldek első meccsén pályára lépett és bravúros cseleket hajtott végre, a közönség egyenesen tombolt. Nem felejteném el megjegyezni, hogy iskolánk bizony jeleskedik e sportban elért eredményeivel és innen kikerülő sztárjaival. Ha pedig már mindez szóba került, újabb érdekes pletyka ütötte fel fejét, amelyet valószínűleg már ti is hallottatok. A világklasszis kviddicsező és korábbi játékvezetőnk, Yarista Palarn kezdett házasságon kívüli viszonyba, méghozzá az egzotikus szépséggel, Zephyrine Sabra Iweala-val! Mélységesen megdöbbentünk, mikor hallottunk róla, s nem is tudjuk hová tenni a történteket, hiszen Yarista gyönyörű felesége, Turnman Katalin minden nap várja otthon szeretett férjét, s mégis. Reméljük, hogy az ügy mielőbb tisztázódik, mielőtt még egy házasság bánná.

És hogy lássuk, mennyi minden megtörténhet, kezdjük egy rosszabb és kellemetlenebb hírrel. Iskolánk defenzora, Dwayne Warren egyelőre tisztázatlan okból lezuhant egy ház tetejéről. Ugyan az iskola rosszcsontjai szívesen fellélegeznének, el kell keserítsük őket, éppen időben ispotályba került, így a gyógyítói beavatkozás megmentette életét és a rehabilitáció is sikeresnek bizonyult. De vajon miért tette? Ugrott vagy esett? Mit keresett a tetőn? Volt vele valaki? Annyi bizonyos, hogy az auror már jobban van, és készen áll, hogy minden rosszban sántikálót lekapjon a tíz körméről, úgyhogy vigyázat! Ellensúlyozva Dwayne esetét, szeretnénk beszámolni egy kellemes és csodálatos dologról is. Úgy tűnik, hogy a sok műtét és beavatkozás után, ezúttal végre sikerült visszakapnia hallását Gyarmathi Mihály Ádámnak! Az ispotály folyosóin rengeteget suttogtak róla, s ugye ha egy hír szárnyra kap, hozzánk mindenképpen eljut. Szeretnénk örömünket kifejezni ezzel kapcsolatban és mielőbbi felépülést kívánni!

Nos, ezúttal sem telt eseménytelenül az elmúlt pár hét, reméljük mindenki talál számára érdekes és új információt. Ne feledjétek: mindenhol ott vagyunk, a szemeink és füleink ti magatok vagytok!

Nincsenek megjegyzések: