2015. július 15., szerda

A DÖK jelenti a tengerpartról

Madagaszkárról még nem kaptatok beszámolót arról, hogy a megváltozott körülményekhez hogy viszonyul a diákönkormányzat kis csapata, miket sikerült eddig megvalósítani a szigeten. Elárulom: jól alkalmazkodtunk, bár ebben a melegben nehezebben megy az ötletelés.

Szerettük volna, ha a diákjaink nem kötelező programként tekintenek a rendezvényekre, így az első héten mindjárt nyitóbulival kezdtünk.
Volt ott minden, koktélok, hulatánc tanulási lehetőség és persze zene. A tábortűz körül állandó volt a jövés-menés, az emberek feltalálták magukat ügyesen és sok játéknak lehettünk tanúi. Nagy sikere volt a virágfüzéreknek, még mostanában is látni, hogy előveszik és a parton a házuknak megfelelő színű virággal flangálnak.



Következő kis alakításunk a mozinap volt. Biztos láttátok a parton a napközben felállított sátrat, este pedig a vásznat, melyet puffok, székek és matracok vettek körül és kicsit kedveskedtünk a mugli származásúaknak azzal, hogy az általuk valószínűleg ismert filmekből vetítettünk le párat.
Közben persze volt egy kis verseny is, a mozikvíz. Ebben minden filmhez fel volt téve öt kérdés, amit, ha figyelmesek voltatok, a filmből könnyen meg tudtatok válaszolni.
A nyertesek Jenny Miles, Dorian Reeve Green és Jonathan Ramsay lettek, nekik gratulálunk ezúton is.



Most pedig, így, hogy közeledik a hazautazás, még utoljára egy nagyobb szabású programot tervezünk. Ez nem más, mint a minden évben megrendezett Végzősök bálja.
Erről még nem árulunk el semmit, de legyetek figyelmesek, nézzétek a faliújságot és megtudjátok, mikorra kell párt kerítenetek a végzős táncra!

Nincsenek megjegyzések: