2023. június 15., csütörtök

Minden, mi minket körbevesz

A Bagolykő Mágustanodában sosem volt könnyű az élet, ám úgy tűnik, ebben a tanévben minden kicsit kaotikusabban van jelen, mint azt az iskola vezetősége valószínűleg a tanév legelején sejtette. Nézzük is, mik történtek mostanában a kastélyban és környékén


Kitárulkozás
Mikor eljön a reggel, a levegő beszorul a kastélyba, amitől többen arra panaszkodnak egy ideje, hogy nehezebben tudják venni a levegőt. Ennek megoldására éjjelente több ablak is nyitva marad, hogy az épületben a légáramlás megfelelően biztosított legyen. A bogarak és esetleges besurranók ellen az iskola vezetése megfelelő védőbűbájokat kíván eszközölni, így nyomatékosan kérik a tisztelt diákságot, hogy éjjelente ne próbálkozzanak az ablakon át történő távozással, mert a riasztóbűbájok mindkét irányból érzékelnek és egyből működésbe lépnek, a szabályszegés pedig kicsapást is eredményezhet.

Kérem vissza a képem!
Többen sérelmezték, hogy a dámák fecsegnek, méghozzá igen intenzíven, így két nappal lapzárta előtt arról kaptunk információt, hogy valaki igencsak megrongálta az értékes vásznakat. Ráadásul a tettes olyan tintát és festéket használt, melyet sima bűbájokkal nem lehet eltávolítani. Az eddig csak történelem tankönyvek oldalain megjelenő jellegzetes bajszos, illetve rocker és kalóz ábrázolások most az említett folyosón is megtalálhatóvá váltak. A renoválási költségek igen magasak, amikor pedig a jelenleg Szulejmán szultán arcképét tetoválásként mellkasán viselő, háremhölgyeként ábrázolt Félénk Feliciánát megkérdeztük az esetről, ő egy ház mögé bújva úgy nyilatkozott, hogy támadója maga az iskola igazgatója, Rothman Anton volt, aki nevetve szaladt el Nadia Rosales igazgatóhelyettes asszonnyal. Még szerencse, hogy utóbbiról tudjuk, előrehaladott áldott állapotban van, különben azt hihetnénk, hogy oktatóink igencsak nehezen kezelik ezt a tanévet.

Eggyel kevesebb hely az elvonulásra
Az elmúlt években aktívan ki volt használva, ám ezzel ellentétben odafigyelve annál kevésbé volt a faházra, melyet minden évben egy kicsit javítani kellett volna. A múlt héten a Rellon és az Eridon házak másodéves diáklányai közül hárman pottyantak le egy-egy elkorhadt deszka és némi figyelmetlenség miatt, így a mindez idáig halasztott munkálatoknak a következő héten végre nekiállnak. A tanulók közül ketten kartörést, egy pedig bokatörést szenvedett, melyeket a megtalálásukat követően elláttak, két nap pihenést követően pedig visszatérhettek iskolatársaik közé. A szakszerű ellátásért a tanoda vezetősége hálás a gyengélkedő személyzetének, mi pedig reméljük, hogy mielőbb újra birtokba vehető lesz a faház, immáron biztonságosan.

Pirosak fel!
A tanári asztal környékén kelt szárnyra az a pletyka, mely szerint Kedves Antal Nimród olyan trükköt mutatott be a felvételi elbeszélgetésen, mely egyértelműsítette Farkasházy Rudolfnak, hogy őt kell választania. Nevezetesen azt, hogy képes befolyásolni a sámánbotot, így mikor az új tanulók megérkeznek, nem biztos, hogy a megfelelő házba kerülnek. Állítólag a házvezető párosnak bonyolult, észrevehetetlen jelrendszere van, mely segítségével a beosztási ceremónia előtt kiválogatják azokat a diákokat, akik kellenek nekik annak érdekében, hogy a házkupát megszerezzék, ezzel biztosítva, hogy a szorgalmasnak ígérkezőket a házukban tudhassák. A rituálé alatt nem lehet beszélni, azonban kétséget kizáróan a jó pillanatban megtörténik a befolyásolás. Azt egy beszélgetésfoszlányból tudta meg szerkesztőségünk egy tagja, hogy Somlay Kornélon sokáig hezitáltak, de végül úgy érezték, nem fog jól teljesíteni. Elnézve a tabella jelenlegi állását, valószínűleg ők is fogják a fejüket. 




Nincsenek megjegyzések: