2022. július 15., péntek

Amorf pletykafigurák

 Helló bagolykövesek! A nyár beköszöntével egyre növekszik az esztelenségi faktor, az emberek az időjárás hevében cselekednek. Szóval készüljetek fel, mert ez húzós menet lesz.



A kis harmadéves eridonosról mindenki tudja, hogy kitűnő boszorkány. A tanárok egymás között mesélik, hogy az óráján hogy brillírozik a lány, de senki nem tudja, hogy milyen más képességei vannak még. Pedig elárulhatom, akad még bőven. Például a meggyőzőképessége. Hiszen ki más tudta volna rávenni Orbán S. Bíborkát egy teljes átalakításra, ha nem a pirosak kis üdvöskéje, Polaris Jomana. A csárda nagyszájú csaposa egyik napról a másikra váltott stílust, mondhatni leutánozva a pirosat. Vajon ilyen nagy hatással volt rá a másik, vagy valami más van a háttérben? Mindenesetre szerencsére csak a külseje változott a lánynak, így aki egy Orbán-féle kioktatásra áhítozik, még mindig megkaphatja a csárdában.



Semmi gond nincs azzal, ha a Bontovich família neveit összekevered, igazán nem segítenek a kikeveredésben. Olyanok, mint a Mórocz kölykök, csak ezúttal a két testvér mellé még egy felnőtt is tartozik. Nézzük sorban: Bontovich Márton a legidősebb. Ő mindig Fölnagy Mirella körül legyeskedik, valószínűleg innen a két fiú viselkedésének a magja. Bontovich Milán, aki még ki se tette a lábát az iskola falai közül, már menyasszonnyal rendelkezik. Többen azt mondják, hogy a Zsoldos lány szerencsés, és megfogta a Bontovich famíliával az isten lábát, de Virág helyében figyelnék, kivel beszélget a férfi. A vér nem válik vízzé, gyűrű ide vagy oda. És ott a legifjabb, Bontovich Miksa aki mostanában előszeretettel mászkál félmeztelenül az iskola folyosóin és szólít le lányokat szórakozásból. Persze a tanároknak azt mondja, a nagy meleg ellen van, de nem egy lánynak sikerült már beleesnie a kis csapdájába. Kérdés, hogy szándékosan vagy véletlenül.



Ha már kaszanóvák sora, akkor nem hagyható ki Létai Roland sem. Legutóbbi számunkban még reménykedtünk Szilágyi Rozina és Návay Kristóf egymásra találásában, de informátoraink jelentették, hogy a levitás végül csak a rellon körletből lépett ki az éjszaka. Ám nem ő az egyetlen áldozat. Vattai Júlia, akiről mostanában elég sok rosszat hallani, szintén a folyosón enyelgett a fiúval. Lehet mondani, hogy a navinés most éli a lázadó korszakát, de akkor mégis mit keres ebben a szerelmi sokszögben Marina Darik? Informátoraink jelentése szerint ugyanis a két nő nemhogy nem öli egymást a szokásukhoz híven, de még mondhatni keresik is egymás társaságát. Az köztudott, hogy Létai és Darik között volt valami a múltban. Vajon az ő hatására javult meg a két lány kapcsolata? És ha igen, mégis miért... Ti is arra gondoltok, amire én?



Molnár Zselyke egészen más vizekre evezett, mint kortársai. A mindig mosolygós lány, akinek leginkább Fekete Nonó a társa jóban-rosszban, új munkát vállalt a híres-neves auror, Kelemen Farkas megbízatásából. Zselykének pénz kellett, Farkasnak meg bébiszitter. Csakhogy a lányt teljesen elvarázsolta, hogy milyen jó apa az auror, és a minap épp Nonónak ecsetelte a Nagyteremben, mennyire imádja a férfit. Beszámolója már-már esdeklő volt, mondhatni szerelmes. Jobb lesz, ha Farkas csínján bánik ezek után a szavaival, mert a végén még átlép a törvény másik oldalára.


Ez minden mostanra, de ne aggódjatok, hamarosan visszatérek!
Addig is küldjétek, ha találtok valamit. XX
 

Nincsenek megjegyzések: