Bogolyfalva a tehetségeiről híres. Ezt már eddig is több alkalommal tapasztalhattuk, s nemrég ismét módunk nyílt rá, hogy saját szemünkkel is megbizonyosodhassunk róla. Történt ugyanis, hogy teátrumunk helyszínévé vált a segéd-jelmeztervező első önálló kiállításának. Kemenes Boróka mugli születésű boszorkányként éli mindennapjait, s elmondhatja magáról, hogy munkája a hobbija is egyben. Az általa kedvtelésből alkotott velencei jellegű maszkokból nyílt két hete tárlat a színházban, amely kiállításnak különlegessége, hogy egy bűbáj segítségével minden darab felpróbálható a hozzá illő öltözettel együtt. Így álljon most itt néhány szó az álarcok világával kapcsolatban, útmutató gyanánt.
Az álarcok (ál-arcok) egykor nem csupán a ragyogó bálok kellékei voltak a középkori Itáliában. A nem épp erkölcsös életet élő velencei polgárok titkos útjaik alkalmával rejtőztek az arcukat eltakaró maszkok mögé, hogy felismerhetetlenné váljanak, karnevál idején pedig azért öltötték fel őket, hogy a városban élő minden ember, társadalmi osztálytól függetlenül, együtt, egyként ünnepelhessen. Az idők során több törvény is született az álarcok hordásának szabályozására, sokszor egyenesen viselésének betiltására, azonban ezeket rövid időn belül mind feloldották, s így az alakoskodás és maga a karnevál szokása a mai napig fennmaradhatott.
Hagyományosan a Commedia dell’arte, azaz a klasszikus (mugli) olasz színház karakterei alkotják a Velencében készülő maszkok zömét. Manapság a tradicionális formák mellett már számtalan különleges fazon is helyet kapott az álarcok színes, szemet gyönyörködtető palettáján. A varázsvilágban is megjelentek a mágikus tulajdonságokkal és díszítő elemekkel kiegészített darabok, ebben az illúziómágusok és az elemi mágiát használó alkotók szerepe igen nagymértékű. A teljesség igénye nélkül következzék néhány, a Bogoly Színház kiállítási anyagában is megtekinthető, jellegzetes és örök érvényű alak bemutatása.
Colombina:
Az arc felső felét eltakaró fazon, melyet pálcával tartva vagy szalaggal rögzítve egyaránt viseltek. Gazdagon díszített maszkfajta, amit nem kötelezően, de általában nők hordtak. Neve „kis galamb”-ot jelent. Hagyományosan a karnevál nyitójelenetének főszereplőjén látható, aki leereszkedve a Dózse-palota harangtornyából szalagokat és konfettit szór a résztvevők tömegére, az öröm és a jószerencse jelképeként.
Volto:
A teljes arcot elrejtő maszktípus, melyet férfiak és nők egyaránt öltöttek már magukra. Elnevezése a „fedett arc” és a „szellem” szóból származtatható. Köpennyel és háromszögletű kalappal hordták, általános színe a fehér volt. Ebből az alapformából számtalan változat alakult ki az évek során. Ilyen többek között a homlok részén csónak alakban felnyúló, a Napot - Holdat ábrázoló, illetve a Pierrot, azaz a szomorú bohócot megjelentető mintázat.
Bauta:
A legismertebb maszkok egyike, amely az egész arcot elfedi. Jellegzetessége az erős, hegyes állrész, valamint az, hogy nem található rajta sem megjelenítve, sem ténylegesen száj vagy szájnyílás. Általában fehér, esetleg aranyozott. Egy fekete köpennyel és egy háromszögletű kalappal kiegészítve alkot teljes öltözetet. Volt idő, amikor kizárólag a velencei arisztokraták viselhették, hordását pedig szabályokhoz kötötték. Kötelező volt például bizonyos politikai, anonim döntéshozatalok alkalmával ebben megjelenni.
Gatto:
Különleges és jellegzetes karaktere a karneválnak. Az arc felét takaró maszk, amely küllemében egy szelíd házimacskát idéz általában igen díszes és sokszor formabontó módon. Viselője, aki legtöbbször nő vagy gyermek, igyekszik pantomimszerűen leutánozni az állat viselkedését és mozdulatait.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése