Te miről szeretsz olvasni? A romantika ragaszt első pillanatban is a mondatok elé? Netán az akció, a vérpezsdítő, adrenalinhajhászós jelenetek, a nyomozás az, amit keresel? E havi ajánló rovatunk egy olyan regényt mutat be, ami első hallásra végzős bálunk hangulatát idézheti szemünk elé: A Tükörjáró-sorozatot. Kétszer is nézd meg, biztos pontosan olvastad-e el a sorokat, jó alaposan kutass az elrejtett jelek után a mondatok között, mert itt bizony semmi sem az, mint aminek első ránézésre tűnik... Vagy másodikra.
A szívemnek legkedvesebb "szereplő" maga a világ. Különleges, bizonyos elemeiben meghökkentő és megválaszolatlan, mégis jól felépített, figyelemfelkeltő. Az általunk ismert Földnek nyoma sincs, helyette a kérdőjeles természetű központ körül földrészek, vagy a könyv nyelvén nevezve: szilánkok lebegnek. Elrendezése azonnal érthető és világos, mégis a cselekmények során annyi mindennel gazdagodik, hogy nem tud unalmassá válni. A levegőben lebegő szigetek közül többet is láthatunk, és bizony mindegyiknek megvan a maga különlegessége, bája, amiért szeretni lehet. De a dolgok misztikuma nem csak ennyiből áll, ugyanis ezeken a szilánkokon eltérő népek élnek, eltérő képességekkel. Bizony, náluk is létezik valami olyasmi, amit mi mágiának hívunk, ám ott egészen különleges módon szövi át az életüket.
Történetünk Animán veszi kezdetét, egy bájos és néhol kissé mulatságos szilánkon, ahol a tárgyakkal szoros szimbiózisban élnek az emberek. Lábadra húzza magát a kedvenc csizmád, reggel bökdösve ébreszt a párnahuzatod, méltatlankodva dohognak a falak, ha firkálsz rájuk... Ez itt mind teljesen normális. Néhányan, mint történetünk főszereplője, Ophélie is, képesek környezetükből olvasni, azaz felületüket megérintve átélni azokat az emlékeket, amik az adott tárgyakhoz kapcsolódnak. Azért kétszer is átgondolnád, mielőtt kölcsönadod a tollad jegyzetelni egy sajátjáról megfeledkezett olvasónak, nem? Van szilánkja az elmejátékoknak, az anyagformálásnak, a növényeknek, az érzéseknek, a jóslásnak... Mind csak arra vár, hogy érdeklődve leülj eléjük kibogozni az őket összefonó csavaros történetet.
Adott tehát egy gazdag világ, ehhez jön egy átlagosnak tűnő, kissé visszahúzódó, de sok tekintetben racionálisan (végre valaki!) gondolkodó hősnő. Mi itt a galiba, miért kezdődik el egyáltalán a mese? Ja, hogy Ophélie jövője kissé bizonytalanná válik, mert a szokásokkal ellentétben nem ment még férjhez? Ja, hogy nincs gond, akkor férjhez adják? Ja, hogy egy másik szilánkon élő férfihoz? Ja, hát az már mindjárt más.
Talán nem lövök le nagy madarat az égből, ha elárulom: Ophélie utazásai nem alakulnak minden tekintetben úgy, ahogy azt előre várnád, és ha azt gondolod, hogy az egész sorozat csöpögni fog majd a rikító rózsaszín romantikától, bizony szintén tévedsz. Nem azt mondom, hogy nem lesz szó az emberi kapcsolatok alakulásáról, de a hangsúly teljesen más dolgokra került - és pontosan ettől üdítően változatos és izgalmas az egész. Előbb lesz hangsúly a társadalmi különbségeken, az erkölcsi kérdéseken, a kirekesztés, zaklatás létjogosultságán, mintsem a két főszereplő közt szövődő kapcsolaton, így ha eleged van már abból, hogy körülötted minden a szerelemről szól: tégy a Tükörjáróval egy próbát.
Ó, hogy miért ez a sorozat címe?
Nem említettem volna? Ophélie képes a tükrökön át közlekedni, amit csak igen kevesek mondhatnak el magukról. Nagybátyja szavaival élve: "Amikor az ember tárgyakat olvas, háttérbe szorítja önmagát, hogy teret engedjen valaki más történetének. Ahhoz viszont, hogy belépj egy tükörbe, önmagaddal kell szembenézned. Az bizony csak az igazi legény a gáton, aki egyenesen bele mer nézni a saját szemébe, képes olyannak látni magát, amilyen, képes elmerülni a saját tükörképében! Az olyanok, akik álarc mögé bújnak, becsapják és jobbnak hiszik magukat, mint amilyenek a valóságban, akárhogy próbálnák, soha nem tudnák megcsinálni."*
Az önismeret sosem becsülendő alá. Hogy érzed, tudna neked tanítani valamit ezen a téren Ophélie?
*Christelle Dabos: A tél jegyesei - 101. oldal
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése