2021. április 15., csütörtök

Valami visszatér, mást meg éppen elvesznek

A tavasz beköszöntével a világ is felpezsdül kissé: vannak dolgok, amik újraindulnak és emberek, akik váratlanul távoznak. Egy újratárgyalás itt, egy újfajta lehetőség ott. Nézzük, mik történtek a nagyvilágban!


Szökött Kölykök
A Magyar Mágiaügyi Minisztérium körözést adott ki két tizenéves bűnelkövető ellen, akik három nappal ezelőtt, gyanús körülmények között távoztak a Balatoni Javító-Nevelő Intézet falai közül. A szökési kísérletek ugyan gyakoriak, ám a sikerességük ritka, elvégre a szalamantoni hatáskörbe tartozó intézmény a partoktól olyan messze helyezkedik el, hogy mágikus vagy emberi segítség nélkül képtelenség élve kijutni. A Balaton vizét több ízben is átkutatták már az elmúlt napokban, eddig azonban nem akadtak rá a fiatalokra. A minisztérium kéri, hogy akik gyanúsan viselkedő vagy éppen hajléktalannak tűnő kiskorúakat látnak, haladéktalanul értesítsék a legközelebbi kirendeltséget. Részleteket nem közöltek, de annyit elmondtak, hogy egy lány és egy fiú szökött meg az intézményből, illetve, hogy az említettek rokoni kapcsolatban nem állnak egymással.

Soha véget nem érő vonyítás
A Mágusok Nemzetközi Tanácsa ismét konzultációs ülést tart a vérfarkasok ügyében, hiszen jelenleg ők az egyetlen olyan szereplői a varázslótársadalomnak, akik nem sorolhatók be egyetlen csoporthoz sem. Nem számítanak mágusoknak, boszorkányoknak, de ugyanakkor a lények közé sem. Azt semmiképpen sem szeretné egyik ország sem, hogy önálló szabályrendszerük legyen, így újabb ülést hívtak össze, és reményeik szerint április végén pontot tehetnek végre e kényes kérdés végére. Ugyanakkor az elmúlt alkalmak tapasztalataiból kiindulva erre kevés esély van, arra pedig még kevesebb, hogy olyan döntés születik, amely mindenkinek megfelel majd. Megkérdeztünk egy, az intézményünkbe járó fertőzött diákot, aki elmondta, hogy bármi is legyen a döntés, az úgy születik, hogy a kórban szenvedőket nem kérdezték meg, ebből pedig még komoly baj is származhat a jövőben. Reméljük hát a legjobbakat.

Megint elromlott!
Az elmúlt években előfordult már, hogy nagyobb mennyiségű Amortentiát hívtak vissza a polcokról, mivel a gyártás során az alapanyagok szennyezettekké váltak, megmásítva ezzel a bájital hatását is. Úgy néz ki, a történelem gyorsan megismételte önmagát, most ugyanis a Kalapkúra esett szennyezés áldozatává, így a 2021. április 8 - 13. között forgalomba hozott darabokat azonnali hatállyal el kell távolítani az üzletekből. Kivételt képeznek ez alól a patikai és bájital-készítő által készített termékek, ám ott is csak akkor kaphatnak engedélyt az újabb főzésre, ha a minisztériumi ellenőrzés során megkapják a szükséges engedélyeket. Vigyázzunk, hogy mit szedünk be!

Visszatér a BellaYumm
A francia édesség 2019-ig volt a nemzetközi piacon, majd a franciaországi gyár a tulajdonos halálát követően hirtelen bezárt, előre meghatározatlan időre. Úgy tűnik, az örökségen marakodó családtagok végre megegyeztek, és az édességgyár is megtalálta közöttük a maga tulajdonosát Sebastien Guilliom személyében. Az alig tizenkilenc éves gyártulajdonos elmondta, hogy mindent el fog követni, hogy visszaállítsa hírnevüket, és emellett a minőségre is ugyanolyan nagy hangsúlyt fognak fektetni, mint a bezárást megelőző közel száz évben. Egy biztos, a prémium csokoládék között verhetetlen édességre többen kíváncsiak, mint az idei nyári divatra.

Költözz vidékebbre!
Pályázat keretében próbálják a fiatalokat, nagycsaládosokat, friss házasokat Kunszenilára csábítani. A kiváló adottságokkal rendelkező mágikus település létszáma nem éri el a tíz főt, lakossága pedig mostanra 100%-ban elöregedőnek tekinthető. Számos ház áll évek óta üresen, így most a mágusvilág összefogott annak érdekében, hogy újra felvirágozzon a település. A pályázók ingyen vehetik birtokba új otthonukat, és a település vezetése egy éven át támogatja ottlakásukat. Természetesen ennek ára van, mégpedig egy húsz éves helyben maradási szerződés, de ha már a ház ingyen van, az nem egy olyan rossz feltétel, nem igaz? A polgármester elmondta, a minisztérium pedig megerősítette, hogy az oda költöző negyvenöt év alattiaknak nem kell aggódniuk, amint láthatóan felpezsdül az élet, úgy a modernizáció is rohamos tempóban indul majd fejlődésnek a településen. Fener Petra és Ceglédi Eszter, akikkel a programot népszerűsítik, szintén az oda költöző fiatalok közé tartoznak.



Nincsenek megjegyzések: