2021. január 15., péntek

Elfeledettnek hitt csodák - És katasztrófák

Elhamarkodott következtetések
Az előző számunkban leközölt cikk nagy felháborodást váltott ki Vizsnyiczky Lillában, aki egy fáradt hétfő reggelen a teljes nagyterem füle hallatára jelentette be, hogy neki ugyan semmi köze nincs Aleksander Jorgensenhez! A tanár kávéját elegánsan vissza nem köpve szemlélte a kibontakozó jelenetet, mely végül a levitás színpadias kirohanásával ért véget. Miért volt e nagy dráma? Talán másvalakiért dobog a lány szíve? Hogy megkíméljük a jól láthatóan nehezen viselt figyelemtől, nem is húzzuk tovább a szót, csupán két nevet említenénk meg a témával kapcsolatban - Farkas Zétényét és Alexander Burtonét.

Tépett sebek
Bár az egész iskola - kivéve persze Mikhail Kazanovot - óriási lázban égett Darya Kazanova és Somogyi Viktor eljegyzése hallatán, úgy tűnik, fordult a kocka. Amilyen hirtelen kezdődött, úgy véget is ért a kapcsolatuk, káromkodások, csapkodások, pontlevonások kereszttüzében. Az érdekes ebben csak az, hogy mintha mindketten eléggé megviselten jöttek volna ki a történetből, a lányt többször látták ejtőzni az Elhagyatott mosdó környékén magában szitkozódva. Állítólag nem egy alsóévesre rákiabált - tőle szokatlan módon -, hogy ne közelítsék meg a helyet, mert az "végzetes döntések meggondolatlan melegágya". A Somogyi fiú pedig látszólag tanulmányaiba temetkezik, és magát könyvek közé száműzve tanul körletében (természetesen a könyvtárnak - érthető okokból - még csak közelében sem látni). A heves szóváltást pontlevonás is kísérte, a két fiatal pedig biztosan nem örült annak a fejmosásnak sem, amit ezután házvezető-helyettesük, Szentmihályi L. Izabella tartott számukra (természetesen a feszült helyzetre való tekintettel külön-külön).

Hirtelen harag, vagy őszinte sértettség?
Talán sokan emlékeznek még a halloween alkalmából életre kelt varázsbirodalomra a falu határában. A maszkabál határozottan nagy sikert aratott, mind a szervezők, mind a résztvevők jól szórakoztak, ám a titokra csak kevesen bukkantak rá: az emelet rejtette mágikus-rejtélyes-démonos útvesztőre. Úgy tűnik azonban, nem csak lehetőségeket adott, de barátságokat is megrengetett a nagy ijedtség, ugyanis Csepreghy Péter és Elijah Kearney még bajtársakként mentek fel az ingatag lépcsősoron, ám azóta mintha kicserélték volna őket. Nem beszélnek, ha találkoznak is, arcukat elfordítják, sőt, újabban nem is sántikálnak együtt semmi rosszban. Vajon mit láthattak odafent, vagy mit mondhattak egymásnak?

Nagyra nőtt gyerekek
Minden diák nehezen talál vissza az iskolapadba a hosszú, ünnepi szünet után, de úgy látszik, hogy idén a tanároknak sem könnyű magukra ölteni a szigor fekete gúnyáját. Először Déry-Hajnal András, azaz Bandi bácsi bukott el, aki a harmadikosok MitVall órájának közepén dobott be egy borzasztóan rossz dad joke-ot, majd innentől nem volt megállás, a komolytalanság mint valami járvány söpört végig a tanári karon. Ambrózy Henrik egy könyvet készült volna elővenni táskájából, ám helyette egy konfettiágyúra bukkant, amit végül egy békésen szundikáló hatodéves füle mellett sütött el. Choi Min Jong elénekelt egy középkori balladát az újév manóinak tiszteletére, míg Kállay Ákos büszkén mutatta meg Rudolfos zokniját az óra egy bágyadt pillanatában. Nadia Rosales tíz perc késéssel esett be első órájára, bocsánatkérésképp pedig megkérte diákjait, hogy meséljenek kedvenc valóságshowjaikról, mielőtt a tananyagra térnének. Sébastien Lafayette Béliveau addig csűrte-csavarta a táblára írtakat, mire egy fenyőfa bontakozott ki a rúnákból, Vivien Poulain pedig egyszerűen nem tudta megállni, hogy ne szellemeskedjen a negyedikesek óráján, így ő kezet foghat Bandi bácsival. Ophelia Carolina Brown életre keltett egy csillagszóróból hajtogatott minisárkányt, nem is sejtve, hogy ugyanekkor az Ardai Tánya által előkészített kék tollak valamilyen csoda folytán minduntalan hógolyókká változtak madárkák helyett. Mentél már úgy vacsorázni, hogy a tanárok ültek megszeppenve az asztalnál, és a diákok pusmogtak arról, milyen elképesztő dolgot láttak? Hát ezt a napot sem felejted el egyhamar Bagolykő!


Nincsenek megjegyzések: