2019. június 15., szombat

David Bowie

Emlékezzünk a Manókirályra!

Aki látta a Fantasztikus Labirintus c. fantasy bábfilmet, az biztosan tudja, miről beszélek. Ez egy mugli alkotás, David Bowie pályafutásának talán legjobb állomása, de ez egyéni szubjektív véleményem.
Az énekes 1947-ben született, január 10-én, az Egyesült Királyság fővárosában. Jöjjön pár tény az énekes-színészről, amit talán tudtatok, talán nem, remélem szolgálok pár új infóval.

1. Az eredeti neve David Robert Jones.
2. Brixton kerületben született, Dél-Londonban.
3. 13 évesen kezdett szaxofonozni.
4. A féltestvérétől, a nála 9 évvel idősebb Terry Jonestól kapta ehhez a löketet.
5. A bátyját sajnos később mentális betegségek miatt intézetbe zárták, ami David lelkivilágát nagyon megrázta, csakúgy mint Terry 1985-ben elkövetett öngyilkossága. Terry halála ihlette a Jump They Say c. számot.
6. 16 évesen kezdte el az énekesi karrierjét, először főleg reklámzenékben utazott, majd rögtön rá meg is alapította első bandáját, a Davy Jones and The Lowe Third-öt.
7. A vezetékneve megváltoztatása marketing célból történt, hogy ne keverjék össze a The Monkees énekesével és egyben frontemberével, Davy Jonesszal.
8. 1970 márciusában házasodott össze az amerikai származású Angela Barnettel, ebből a frigyből egy fiuk született, Duncan Jones (David születési nevét kapta meg), „Zowie” becenévvel. Sajnos 1980-ban válás lett a kapcsolat vége.
9. Számos filmben is kapott szerepet, leginkább a Ziggy Stardust becenevéről ismerik, illetve, ahogy cikkem címében is utaltam rá, Jareth, a Manókirály néven is emlegetik.
10.  2016. január 10-én halt meg rákban, 69 évesen.


Szóval, Manókirály…

Miről is szól a Fantasztikus labirintus?
Egy fiatal, árva lány, Sarah és Jareth, a Manókirály találkozásáról.
Sarah 15 éves, elvált szülők gyermeke - az édesanyját egy színész csábította el, az apja pedig újranősült. Közös gyermeke is született a mostohaanyával, így Sarah mellőzöttnek érzi magát, mert kisöccse, Toby túl sok figyelmet kap, rá alig jut valami szerinte.
Egy alkalommal rábízzák a kisfiút, mondván, úgysem talált ki magának programot, hát akkor tegye hasznossá magát. 
A meséket és színdarabokat nagyon szerető Sarah a síró kisöccsét egy mesével próbálja vigasztalni, dühében pedig végül olyat tesz, amit később maga is megbán - azt kívánja, „Bár elvinnének a manók!”
És itt jön a buli úgymond.
Tobyért tényleg eljön Jareth, a Manókirály, aki elrabolja és a várába viszi, amihez egy labirintuson keresztül vezet az út.
Sarah számos próba és kaland után, új barátai segítségével eljut Jareth-hez, és végül kimondja azt, amit annyit gyakorolt, mégse jutott soha eszébe: „Nincs hatalmad felettem”.
A báli jelenetben hangzik el az én személyes kedvenc dalom az énekestől, az As The World Falls Down c. romantikus, rockos beütésű sláger, ami szerintem a film egyik legjobban sikerült soundtrackje. Sarah hercegnői ruhában, egy báli forgatagban táncol a Manókirállyal, aki a vágyott apai törődési igényét testesíti meg Sarah belső, imaginárius terében.

A történetből egy konklúziót mindenképpen levonhatunk: a minket körülvevő emberek, akikkel legtöbb időnket töltjük, hatással vannak ránk, formálják személyiségünket és a világról kialakított képünket. Épp ezért fontos, hogy ne hagyjuk el az önismeretet, mert bár klassz dolog, ha Sarah-hoz hasonlóan vannak szenvedélyeink, álmaink és példaképeink, de tudnunk kell különbséget tenni a reális, megvalósítható célok és a törékeny alapú, buborékként szétpukkanó kívánságálmok között, hogy mibe éri meg valóban energiát fektetni.


Továbbá a mérgező kapcsolatokból való kilépés is jelentős a filmben, hiszen Jareth abúzív módon zsarolja Sarah-t, próbálja a maga befolyása alá keríteni, ami nem egészséges, egyetlen kapcsolaton belül sem, legyen akármilyen minőségű - házastársi/párkapcsolati, rokoni, egyáltalában bármilyen viszony esetében. Sarah jellemfejlődésének része, amikor eszébe jut, hogy igenis tehet azért, hogy jobb legyen neki. Nem kell behódolnia, mondhat nemet. Pedig milyen sokszor érezzük úgy, hogy ez lehetetlenség. Hé, a szóban is ott van: impossible / I'm possible. ;)


Jó szórakozást kívánok a filmhez!

Nincsenek megjegyzések: