2017. július 15., szombat

Hírek a kviddicspályáról


Hosszú idő után mindenki meglepetésére új seprűt dobott piacra a Jólsep-R márkát jegyző vállalat. Az Üstökös néven bemutatott járgány rendkívül kifinomult darab, amelyet hosszas kísérletezés eredményeként terveztek meg és készítettek el. A rendkívül áramvonalas és a legújabb fékezőrendszerrel felszerelt, könnyen irányítható repülőalkalmatosságot nem sétarepülésekre tervezték, hanem kifejezetten kviddicsjátékosok számára fejlesztették ki. Meg is nyerte már a vásárlók egy részét magának, több európai csapat is lecserélte már a seprűit erre az új, sikeresnek ígérkező modellre.


Minden idők legrövidebb kviddicsmérkőzésére került sor nemrégiben a saar-vidéki Merzigi Mamutok és az szászországi Chemnitzi Chimérák között. A mérkőzés mindössze három percig tartott, ugyanis felszállást követően a Mamutok őrzőjének, Emilia Liebhaftnak sikerült majdnem lenyelnie a cikeszt véletlenül. Sajnos így érvénytelennek minősül az arany szárnyas elkapása, az őrző pedig gyengélkedőre került, mivel majdnem megfulladt. A mérkőzést újrajátsszák majd. Két hét múlva kerül rá sor a chemnitzi kviddicspályán.


Tömegverekedésbe fulladt a Göttingen Getingar (Göttingai Darazsak) és a Linköpings Lindormar (Linköpingi Sárkányok) mérkőzése. A barátságosnak induló meccs akkor fajult el, amikor a Sárkányok egyik terelőjének, Harald Christiansonnak sikerült eltalálni az ellenfél fogóját, Anja Nyqvistet az ütőjével, amikor az túl közel merészkedett hozzá. Christianson bevallása szerint nem látta a fogót, túlságosan a közeledő gurkóra koncentrált, és így eshetett meg az, hogy merő véletlenül úgy kapta el a lányt, hogy az törött vállal került a gyengélkedőre. Még el sem ért hozzá azonban a javasasszony, máris elszabadultak az indulatok a pályán éppen úgy, mint a nézőtéren, a bíró pedig kénytelen volt lefújni a mérkőzést. Mire a verekedést sikerült megfékezni, több mint ötvenen sérültek meg. Christianson egyébként veteránnak számít a pályán, és mint közölte, az éppen javában zajló idény végeztével visszavonul a játéktól, hogy megírja emlékiratait. További tervei szerint a jövőben a Stockholmi Mágusakadémián szeretne foglalkozni feltörekvő kviddicsjátékosokkal. Egyébként mint utólag kiderült, az idén először játszó Nyqvistet a mérkőzés másnapján meglátogatta az ispotályban és kedélyesen elbeszélgettek. Az egymásra ellenségként tekintő rajongótáborral ellentétben köztük láthatóan nincs harag.

Nincsenek megjegyzések: