2017. július 15., szombat

Az év szerelmespárjai


Arlen Leon Loveguard és Czettner R. Luca eljegyzése
Úgy tűnik, a Bagolykő Mágustanoda igen csinos játékvezetőjét nem csak a kviddics és a cikesz foglalja le. Egyre többet láthatjuk a méltán híres Arlen Leon Loveguarddal, a Silver Foxes frontemberével, akit korábban is lehetett már látni az iskola körül Mácsai Ráhel társaságában. Ezúttal azonban nagyon úgy látszik, hogy komolyan gondolja ezt a kapcsolatot, hiszen eljegyezte Lucát. Hivatalos információk még nem derültek ki, de több újságban is felröppent már a hír, miszerint az esküvőt valahol külföldön tartják majd, több száz fős násznép lesz rá hivatalos, a vendégeket pedig a banda többi tagja fogja szórakoztatni. Ki tudja, talán ez azt jelenti, hogy az iskolai rendezvényeken is többet láthatjuk a világhírű Silver Foxest a női szíveket könnyen elcsábító Arlennel az élén? 


Mácsai Zója és Dwayne Warren majdnem házassága
Az iskola pszichológusának, Mácsai Zójának és az intézmény defenzorának, Dwayne Warrennek eddig is nehezen nyomon követhető kapcsolata volt. Hullámvölgyeik kellő táptalajt biztosítottak a pletykáknak, ám a legutóbb történteket mégis biztos forrásból közölhetjük az olvasóinkkal. Az történt ugyanis, hogy mire éppen megszokhattuk volna a gondolatot, hogy végre egybekelnek, egy hatalmas vitát követően már biztosra is vehetjük, semmi nem lesz a nagy napból.
A találgatások már javában zajlanak, mi is lehetett az oka a hirtelen döntésnek. Felröppent többek között egy olyan hír, miszerint Dwayne Warren egy kísérleti bájital tesztelésében vesz részt, amelynek mellékhatásai hasonló tünetekkel bírnak, mint a nőknél a várandósság. Talán ez a változó hangulat eredményezhette az esküvő elnapolását?


Ramholcz Kirill és Ardai Tánya kétgyermekes családja
A faluban sem maradtak ezúttal hírek nélkül az érdeklődők. Úgy tűnik, az előkészítő nem csak a fiatalok útjainak egyengetésére szolgál. Az idősebbik Ardai tanulót sem kell félteni, ha szerelemről és kapcsolatokról van szó, ugyanis az előkészítős kislányok kedvenc óvóbácsija, Ramholcz Kirill ezentúl nem csak rájuk, de Ardai Tányára is vigyázni fog. A pletykák szerint Kirill már a családjának is bemutatta rellonos házvezető által örökbefogadott két kis csemete új anyukáját, így az eridonos mestertanoncnak is fel kell nőnie a feladathoz. 

Nincsenek megjegyzések: