Szent Iván éjszakája

Nyárközép éjszakája talán már emberemlékezet előtti időkben is ünnep lehetett, efelől biztosat sajnos nem tudni, az ötödik századból azonban már maradtak ránk olyan feljegyzések, amelyek szerint a Szent Iván, azaz egész pontosan Keresztelő Szent János ünnepét megelőző napon, tehát június 23-áról 24-ére virradólag örömtüzekkel ünnepelték meg az év legrövidebb éjszakáját. Hogy manapság miért nem erre az éjszakára esik a tényleges napforduló, azért a naptárreformokat kell okolni, ez a kis csúsztatás ennek ellenére azonban már elnézhetőnek bizonyult, annyira összefonódott a keresztelő szent ünnepnapjával. Végtére is mégiscsak Szent Iván éjszakája.

Jules Breton: Szent János ünnepnapja

Az ünnep fő szimbolikus eleme a tűz. A 13. században Glouchestershire Winchcombe nevű településének egyik lakója, egy szerzetes összeállított egy prédikációs könyvet az ünnepre és tőle tudhatjuk, hogy a korabeli, pogány eredetű szokások egyike Szent Iván éjjelén a tűzgyújtás volt. Ennek célja pedig nem más volt, mint az, hogy elűzze a sárkányokat, akik ezen az éjszakán megmérgezni akarták a források és kutak vizét. Hogy a víz akkoriban nem éppen volt iható, és a kor embere kénytelen volt vizezett sörrel és borral enyhíteni szomját, aligha a sárkányok hibája, a tábortüzek gyújtása azonban szokásban maradt azóta is. Horvátországban még ma is tavak partján szokás tüzet gyújtani például, és a fiatalok átugrálják azt. Dániában ezzel szemben már magaslatokon gyújtják meg a Szent Iván éji tüzet, és egy régi ruhákból készült, boszorkányt szimbolizáló bábut is elégetnek ez alkalommal, hogy távol tartsák a gonoszt. Ez utóbbi szokás azonban csak a 20. században vált elterjedtté, összemosva kissé a Walpurgis-éjhez kötődő szokásokat a Szent Iván éji tűzgyújtáséval. Írországban ez az éjszaka különösen fontos alkalom, vidéken számos városban pedig karnevált is rendeznek ennek alkalmából. Cork megyében a dombtetőkön fellobbanó lángok miatt a máglyák éjszakájának is nevezik, és ez az év egyik legmozgalmasabb éjszakája.

Máglya boszorkánnyal, Dánia

Magyarországon egészen a 19. századig még június is a Szent Iván hava nevet viselte. (Az Iván egyébként a János helyi változatainak egyikéből, az Ivánosból ered.) A tűzgyújtás a hagyomány részét képezi, amelyet ezen az éjszakán a fiatal lányok átugrottak. A tűz a megtisztulás és újjászületés jelképe, örömtűz, amelyet körültáncolnak, de vidéken az is gyakori, hogy lángoló faágakkal járják körbe a szántóföldeket a bő termés reményében.

Szent Iván éji tűzugrás, Sóstó

Nem csak a tűz tartozik azonban ehhez az ünnephez, hanem bizonyos gyógynövények is. A mezei cickafark például nem csak sebgyógyító hatása miatt került ilyenkor a házakba, hanem ajtók fölé is felakasztották, hogy távol tartsa a gonoszt, valamint előszeretettel égették el ezen az estén. A saspáfrány szintén fontos eleme az ünnephez tartozó hagyományoknak. Apró kis spórái állítólag láthatatlanná teszik azt, aki a növény birtokába jut, amennyiben sikerül a megfelelő pillanatban gyűjteni be őket. Mágusok körében egyébként számos bájital-hozzávaló begyűjtéséhez ideális ez az éjszaka. Skócia hegyvidékein ezen az éjjelen bontja ki szirmait a tűzvirág is, hogy aztán hajnalra lángba borulva hamvadjon el. Lehetséges gyógyhatásait egyelőre még kutatják, hamujától viszont állítólag erősebbek lesznek a szerelmi bájitalok, amennyiben hajnalban gyűjtik be, miután érték a kelő nap sugarai.

Mezei cickafark, saspáfrány és tűzvirág