2017. március 15., szerda

Március 17.

Patrik-nap és a koboldok

Március 17-e, azaz Szent Patrik napja a köztudatban egy jellegzetesen ír ünnep, amely alkalmával a világ különböző tájain élő ír közösségek megemlékeznek a hazájukat keresztény hitre térítő misszionáriusról. Patrik a római Britanniában látta meg a napvilágot a negyedik század végén, 385-ben. Tizenhat éves korában ír portyázók fogságába esett, majd eladták rabszolgának. Közel hat évig tengette napjait pásztorként egy juhnyáj mellett, közben pedig megtalálta Istent, aki szólt is hozzá, szökésre biztatva az ifjút. Az isteni tanácsot megfogadva a partvidékre menekülő Patrik egy ott árválkodó hajóval haza is utazott, ahol megkezdte papi tanulmányait, majd püspökként tért vissza ír földre, hogy megtérítse a zöld sziget lakóit. Hosszú évek kitartó munkájának hála sikerült ezreket megkeresztelnie. 461-ben halt meg, a hagyomány szerint március 17-én. Ma Írország apostolaként tisztelik, valamint a sziget védőszentjeinek egyike, akárcsak Szent Brigitta és Szent Kolumba, halála napján pedig éppen úgy megemlékezik róla a katolikus egyház, mint az ortodox és a lutheránus, illetve az anglikán közösség.

Festett üvegablak, Krisztus Fénye Katedrális, Oakland

Szent Patrik napja munkaszüneti nap Írországban, Kanada Új-Fundland és Labrador tartományaiban, valamint Montserrat szigetén, de megünneplik Oroszországtól Japánig, illetve az Egyesült Államoktól Argentínáig minden országában a világnak, ahol írek csak megfordulnak. Március 17-én karneválhoz hasonló felvonulásokat rendeznek, hagyományos ír táncos összejöveteleket tartanak, Írországban pedig egy hétig is eltart az ünnepség, amely egyben az ír nyelv hete is (Seachtain na Gaeilge). Hagyomány ilyenkor zöldet viselni, illetve háromlevelű lóherét, mint a kelta hagyományokat és Patrik tanításait összekötő szimbólumot, a legenda szerint ugyanis e növény segítségével magyarázta meg a püspök a pogány íreknek a Szentháromság fogalmát.

Patrik-napi felvonulás, Achill-sziget, Írország

A Patrik napi megemlékezés olyan népszerű, hogy még a nemzetközi űrállomáson is sor kerül rá. Március 17-én azonban nem csak a varázstalanok ünnepelnek, hanem a varázslók is. Ugyan a legendák szerint Patrik miatt a druidák háttérbe szorultak, és kénytelenek voltak titokban gyakorolni tudományukat, alakját nem övezi megvetés, de különösebb tisztelet sem a varázslók körében. Ez a nap a mágusoknak nem annyira róla szól, mint inkább a koboldokról, az utolsó koboldháborút lezáró békekötésre ugyanis éppen egy március 17-én került sor, néhány évszázaddal ezelőtt, III. (Hordóhasú) Berengár halálát követően, ahogy az a mágiatörténet értekezésekben is olvasható. A varázslók számára ez a nap a koboldok napjaként került be a naptárba. 

Ami a koboldokat illeti, nem őriznek arannyal teli kondérokat a szivárvány végénél, csak széfeket a legtöbb varázsbankban. Ilyenkor azonban felbukkannak egyik-másik szórakozóhelyen, elfogyasztanak egy-egy kancsó vajsört vagy mézsört, elhangzik tőlük néhány mogorva szó is akár, ami kellő mennyiségű innivaló után már-már kedélyessé válik, majd visszatérnek számvetéseikhez és őrizendő széfjeikhez. A leprikónok is előbújnak rejtekeikből ezen a napon, noha igyekeznek láthatatlanok maradni, és jelenlétüket csak a háztartásokban eltünedező apróbb tárgyak és a véletlennek tetsző, de humoros balesetek számának hirtelen növekedéséből lehet látni. Március 17-ére a varázslók és koboldok, illetve leprikónok közötti béke örömére a legtöbb ír háztartásban elkészítik a hagyományos koboldpénz nevű süteményt, amely az aranyhoz hasonlatosra színezett mázzal bevont, apró vajas vagy kakaós teasütemény. A koboldok számára leginkább a színe vonzó, a leprikónok azonban az ízét is szeretik és előszeretettel lopkodják el a süteményeket az ablakba rakott tálakról. A mendemondák szerint, akinek sikerül meglátnia és elkapnia egyet is közülük, annak teljesítik egy kívánságát.

Ez a nap azonban nem csak a zöld, a táncos mulatságok és a finom sütemények kedvelőinek lehet érdekes, hanem kviddicsrajongóknak is kifejezetten nagy jelentőségű. Ahogy a varázstalanok körében ezen a napon kerül sor a Saint Patrick's Day Test néven ismert rugby mérkőzésre az ír és az amerikai csapat között, úgy a varázslók is megrendezik a maguk kviddicsmérkőzését, és ezen a napon veszi kezdetét az ír és az amerikai nemzeti válogatott barátságos mérkőzése.


Nincsenek megjegyzések: