2016. augusztus 15., hétfő

Csapatkapitányaink értékelik az idényt

Simfel Karina - Eridon


"Ebben az évben nagyon nehéz dolgunk volt, mivel több csapatkapitány váltást kellett beiktatnunk egyetlen évbe. Erős játékosaink távoztak, új, de lelkes csapattagok érkeztek. Nincs könnyű dolgunk, de nem adjuk fel olyan könnyen, hiszen nem olyan fából faragtak minket. Így a tanév végén is érkeztek új emberek. Rugalmasak vagyunk, képesek arra, hogy egy teljesen új posztot kipróbáljunk, ha azt követeli meg a helyzet. Bízok benne, hogy a következő tanévben töretlen lesz a lelkesedésünk, hogy jön még számos új, lelkes tag. A csapatok elleni versenyzést nagyon élveztük, ők az ellenfeleink a pályán és a barátaink a pályán kívül, így bízom abban is, hogy a jövő tanévben az ideinél is élvezetesebb meccsekre invitálhatjuk majd a szurkolókat."


Nemes L. Izabella - Levita


Sajnos idén sem miénk a kupa, ennek ellenére elégedett vagyok a csapattal és a teljesítményükkel. Szerintem a tavalyi idényhez képest nagyon sokat fejlődött mindenki és aminek különösen örülök, hogy az újoncaink gyorsan megtalálták a közös hangot az idősebb csapattársakkal. Könnyedén beletanultak a dologba és a sérülések sem tántorították el őket a sporttól. Szóval én teljesen meg vagyok elégedve velük, jövőre talán még jobbak leszünk. 
A Rellon ellen mindig veszélyes játszani, sok a sérülés és mindenki nagyon küzd azért, hogy megnyerhesse a meccset. Szerintem itt a terelők dolgoznak nagyon sokat, Misiék rendesen megdolgoztatnak minket, innen is csókoltatom őket. Én mégis nagyon szeretek ellenük játszani, rengeteg tehetséges kviddicses van abban a csapatban, remek ellenfelek. Az Eridon csapata olyan, mintha egy sereg mindenre elszánt, koffeinhiány miatt tikkelő szemű emberrel szállnál szembe az utolsó csepp kávéért reggel, de pont ez a jó benne; hogy igazából sosem tudhatod, mivel rukkolnak elő legközelebb. A Navine sosem jelentette a pihenést, meglehet az ellenük folytatott meccsek nem olyan veszélyesek, mint például a zöldek ellen, de az unikornisok is könnyen meglephetnek minket, ha nem figyelünk.


Czettner L. Maja - Navine


Próbáltam elérni a Navinések elszánt vezérét, de sajnos folyton akadályokba botlottam. Később a folyosón egy magát megnevezni nem kívánó ház és csapattárs azt mondta, hogy Majára most az egész rokonsága vigyáz, hiszen a lányt megszállta valami különleges, földöntúli varázslény, melynek következtében hihetetlen taktikákat és lehetőségeket elemez. Sajnos annyira nagy az esélye, hogy olyat is elszólhat, ami a jövő évi győzelem alapköve is lehet, hogy még nekem sem, egy mezei kívülállónak sem mondhatott egy szót sem. 


Szelniczky Mínea - Rellon


Nagyon erős idényt zárhattunk, egytől-egyig izgalmas meccseket tudhatunk magunk mögött; bámulatos fogópárbajokat, bravúros cseleket, váratlan mentéseket láthattak a nézők, akik a lelátókról végigkövették a bajnokságot - aminek persze még korán sincs vége! Maximálisan akkor lennék elégedett, ha mindhárom meccsről győztesként sétáltunk volna le a pályáról, ugyanakkor egy szavam nem lehet... Eszméletlen látni azt az összetartást, a nyerésért való elvetemült teperést, a sokszor meggondolatlan lépéseket is bevállaló játékosokat a cél érdekében. Nagyon büszke vagyok a csapatunkra, mindenki kitett magáért és nyugodtan állíthatom, hogy beleadtuk a tőlünk telhető legtöbbet a játékunkba - ennél többet pedig nem is várhat egy csapatkapitány. 
Búcsúztunk néhány remek tagtól tavaly, de a helyükbe lépett újak... Nos, hát... Láthattátok ti is, miként teljesítettek a pályán. Méltó utódokat találtunk, az már egyszer biztos. 
Az utolsó, Eridon elleni meccsünkre már elveszett a lendület, a mezőnyünk sem volt olyan kemény, mint ahogy az megszokott a Rellontól és sajnos a cikeszt sem sikerült megszereznünk, viszont a Levita és a Navine ellen is nagyszerű volt kiállni, eseménydús és emlékezetes mérkőzések voltak. 
Köszönöm a Rellon csapatnak, hogy az edzéseken soha nem látott és a sztereotípiákkal gyökeresen ellentétes hozzáállással, hangulatban és iskolai berkekhez mérten rendkívül elszántan dolgoztok! Egy élmény veletek játszani. És köszönöm a többi csapatnak, kapitányaiknak a szuper idényt! Nem utolsó sorban pedig a Játékvezető bá'nak, természetesen. Jövőre remélhetőleg még ezt is sikerül felülmúlnunk.

Nincsenek megjegyzések: