2014. december 15., hétfő

Profi kviddicses akarsz lenni? Tanulj a legjobbtól!

Gurkók, kvaffok, cikeszek, ütők és seprűk. Egy beavatatlan szemnek talán ennyi ugrik be a kviddicsről. Persze, így is élvezni lehet a mérkőzéseket, ám az igazi izgalmak az égen zajlanak, mikor valaki a fogó és a tömény vasgolyó közé veti magát, vagy amikor épp egy griff szabadul el a pályán. Ha az ilyenekre fel akarunk készülni, akkor bizony tapasztalt ember segítsége kell. 
A sokak által bálványozott kvaffzsonglőr, Markovits István épp ilyen célból indította el a repüléstan szakkört. Az akadémistái akadálypályákon edződnek, de megismerkedhetnek e nemes sport múltjával is. Interjúmban ezzel kapcsolatban faggattam a tanár urat. 


Mikor merült fel Önben először a repüléstan szakkör indítása?
A szakkör indítása már évekkel ezelőtt felmerült benne, de akkor érdeklődés hiányában elsikkadt az ötlet megvalósítása. Idén azonban már sikerült összehozni, aminek nagyon örülök.

Milyen feladatokat, programokat tervezett a szakkör keretein belül megvalósítani?
Szeretném fejleszteni a diákok elméleti és gyakorlati tudását egyaránt. Például speciális edzésprogramok és múzeumlátogatások is szerepelnek a palettán. Ez egy jó lehetőség a tehetségeknek, hogy kibontakozzanak.

Tervez esetleg majd különleges kviddicsmeccseket is szervezni más csapatok ellen?
Semmi sem elképzelhetetlen. De elsősorban nézőként tudnánk részt venni neves csapatok mérkőzésein, abból is rengeteget lehet tanulni.

Mondana pár szót a különleges edzésekről? Milyen gyakran tervezi megvalósítani őket, milyen gyakorlatokkal?
Ezek éppen attól különlegesek, hogy nem teregetem ki a nyilvánosság elé. Az ütemterv képlékeny, hiszen még csak az állapotfelmérés időszakában vagyunk. Annyit azonban elárulhatok, hogy már részt vett a csapat egy erdei akadályrepülésen, és kiválóan teljesítettek.

Ez bizony szép teljesítmény! Na, és akad esetleg segítő Ön mellett?
Gyakorlótanárként dolgozik mellettem Győri Barbara.


Megtudhatunk esetleg róla is valamit, vagy őt meglepetésként tartogatja a Tanár úr?
Szerintem sokan ismerik. *nevet* Barbi híres kviddicses családból származik. Bagolyköves diák is volt egy darabig, no és nem utolsó sorban fényes nemzetközi modellkarriert tudhat maga mögött.

Akkor itt bizony kemény edzésekre lehet majd számítani... Sok sikert kívánunk! Köszönöm a válaszokat!
Szívesen, köszönöm a lehetőséget.

Nincsenek megjegyzések: